Sors, dögölj meg! II. [LayChen]

25. Fejezet

Yixing

Aggódva figyeltem Chen sebesen fel, s alá rohanó alakját a szórakozóhely melletti keskeny utcácska szélén állva. A zene, bár inkább csak morajként, de azért ide is kihallatszódott, úgyhogy nem értettem egy szavát sem, noha valamit nagyon hevesen magyarázott, egyelőre csak magának. Őszintén szólva, remélem, így is marad. Nem kell a feszkó.

Óvatos pillantást vetettem a hetykén falnak dőlt illetőre, majd visszanéztem Chenre. Rettegtem, hogy mi lesz. Még csak megtippelni sem mertem, ebből mi fog kisülni. Egy hirtelen felindulásból elkövetett emberölésen kívül.

- Gyorsan túlléptél a múlton - szólalt meg Chanyeol közömbös hangon, s ellökte magát, hogy mellém sétáljon. A nyelvem hegyén volt tiltakozásom, azonban végül nem reagáltam rá. Az, hogy Chennel ismét együtt voltunk még nem jelentette azt, hogy túltettem magam azon, ami volt. De Chen láthatóan nagyon próbálkozott. Minden szempontból. Különben épp most ásná el volt legjobb barátja hulláját valahol.

Biztos voltam benne, így, hogy újból felbukkantam az életükben, valami úton-módon ők ketten találkozni fognak még. Csak nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar megtörténik. Ettől függetlenül nagyon szerettem volna, ha kibékülnek. Csúnyán szétziláltam a barátságukat és rohadtul fájt, hogy folyton basztatták egymást így, vagy úgy. Holott ismertem őket eléggé ahhoz, hogy tudjam, mindketten vágytak arra, hogy ezt maguk mögött hagyják már. Különösen ennyi év távlatából.

Nyilván a problémásabbik fél örökösen Chen volt. Makacs volt, mint az öszvér és, ha rólam volt szó, nehezére esett engedni. Vagy nem féltékenykedni. Viszont... Most el tudtam róla képzelni, hogy túllendül ezen. Érettebb lett és jobban kezeli az érzelmeit ezen téren. Legalábbis eddig nemigen láttam magából kikelve üvöltözni. Ami nála nagy szó.

- Nem léptem - válaszoltam végül mégis halkan. - Ezért vagyok együtt vele. Még mindig szeretem.

Jongdae

Kurvára igyekeztem nem bemosni egy isteneset Chanyeolnak. Azzal nyugtattam magam, hogy Lay itt volt, szóval nem tehettem, hogy szarrá verem. Már csak azért sem, mert szerintem én húznám a rövidebbet. De a ledöntött alkohol rohadtul nem könnyítette meg a dolgom. Egyrészt, túlságosan ellazultam tőle, másrészt... Rengeteget emlékem volt Chanyeollal ilyen helyeken.

Könnybe lábadtak szemeim elkeseredésemben és áldottam az eget, hogy nem látnak így. Hogy Lay nem lát így. Megint. Kibaszott féltékeny voltam még mindig, nemcsak arra a tényre, hogy jártak, hanem a barátságukra is. Sosem mondtam, még Lay-nek sem, hogy valójában mennyire cseszettül irritált az, hogy Chanyeol az ő társaságában töltött annyi időt. Hogy végül őt választotta helyettem.

- Chen... - testem megdermedt, mihelyst Lay megérintette a vállam, azt követően végigsimított karomon és megfogta a kezem. - Kérlek... - súgta csöndesen az éjszakába. Düh lobbant belsőmbe az előbbi érzések hatására; haragudtam rá. Haragudtam rá, hogy elvette a legjobb barátom. A francba is, nem térhetek vissza mindennek az elejére! Persze az más volt és a végén Chanyeol kettőnk mellett tartott ki, viszont miután gyakornok lettem és egyre kevesebbet tudtam Lay-jel lenni, nagyon elmélyült a barátságuk.

Ingerülten fújtam ki a levegőt, remélhetőleg az idegességemmel együtt, azután Lay felé fordultam és egy gyér mosolyt küldtem felé. Külön töltött évek ide, vagy oda, láttam, hogy továbbra is nyitott könyv vagyok neki és pontosan tudja, hogy rohadt pipa vagyok. Csak azt nem tudta, hogy ez most inkább neki szól, mintsem Chanyeolnak. A kurva életbe!

Talán régi barátomnak is fitogtatni szándékoztam valamit, talán csak így szerettem volna elterelni az érzéseimet, mindenesetre ott, a szűk utca kellős közepén rántottam magamhoz Lay-t és smároltam le, nem épp a legérzelemdúsabb csókommal. Meg sem lepődtem ezek után, hogy megpróbált eltolni magától, ám nem adtam könnyen magam. Meg akartam felejtkezni a néhány perccel ezelőtti érzéseimről. Meg kellett felejtkeznem, mert ki tudja, mi lesz, ha nem.