Sors, dögölj meg! II. [LayChen]

43. Fejezet

Jongdae

Jóleső mosollyal fúrtam arcomat a párnába, közben balom a mellettem fekvőt kereste. Álmosan emeltem fel a fejemet, ahogy tudatosult bennem, hogy bizony Lay baszott ágyban maradni velem. Már felkelt és a hideg ágynemű elárulta, hogy ez ráadásul nem mostanában volt. Elég... Nos, hűvösnek éppenséggel nem mondtam volna az éjjel hangulatát, de miután Chanyeol lelépett egy büdös szó nélkül, kicsit meghalt a dolog kettőnk között is.

Nem vagyok hülye, nyilván leesett, hogy együtt voltak tegnap. Az, hogy Chanyeol is felbukkant Lay-jel együtt a kórházban, bőven elég információ volt ahhoz, hogy ezt összetegyem. De egy kurva megjegyzést sem tettem rá. Az kellett volna még és lehet, hogy Lay elhúzott volna vele együtt.

Óvatosan csúsztam ki az ágy szélére, majd sántikálva megindultam a konyha felé. Lay elgondolkozva rágott egy falatot, szerintem ugyanazt, amit akkor is, amikor felkeltem, úgyhogy fel se tűnt neki, hogy felé tartok.

- Jó reggelt! - súgtam csöndesen a fülébe. Kissé megugrott ijedtében, az asztal és közte pedig több hely lett így, amit ki is használtam. Vigyorogva ültem az ölébe oldalasan, mire automatikusan átfogta jobbjával mindkét combom a térdem felett, nehogy leessek. - Otthagytál - hangom gyerekesen csengett, miközben arcom a nyakába temettem és beszívtam illatát. Hmm, talán van esély egy közös kis reggeli zuhanyra.

- Mert pihenésre van szükséged, én meg majd' éhen haltam. Egyébként neked is jó reggelt! - elégedetten pillantottam a sötétbarna szempárba, a történtek ellenére Lay csókja lágy volt és érzelmes. Oké, akkor asszem, jók vagyunk.

Yixing

Rosszallóan figyeltem, hogy Chen beleeszik csak úgy a kajámba, azonban végül nem szóltam érte. Boldognak tűnt és éhesnek. Gőzöm sem volt, hogy mostanában, hogy evett. Esténként rendszerint szinte semmit sem tudtam belé kényszeríteni, a többi étkezéskor pedig nem is láttam. Nyugi, Yixing, együtt alszotok. Ez már így is több mint, ami régen volt.

A karjaimat a dereka köré kulcsoltam, magamhoz szorítottam és homlokomat a lapockájának döntöttem. Szar alaknak éreztem magam. Valahol... Örültem a sérülésének. Végre pihenhet egy kicsit. Vele lehetek. De bűntudatom volt attól, hogy erre gondoltam. Hajnal óta csak a plafont bámultam emiatt. Vagy őt. Amitől megint szar alaknak éreztem magam. Na, meg aztán... Chanyeol.

Ott volt a lehetőség. Minden bizonnyal kurva fos beszélgetés lett volna, ám legalább Chen jelenleg nem tudott volna csak úgy elrohanni, vagy kibaszni őt az ajtón. Vagy az ablakon. Meg kellett volna próbálnia. Helyette rám nézett, azután fogta és lelécelt. Egyikünk rosszabb, mint a másikunk. Esküszöm. Három ekkora balfaszt se hordott még a hátán a Föld egyszerre.

- Lay! Elaludtál, vagy mi a franc? Ennyire kényelmes ott? - megforgattam a szemem a sunyi hangsúlyra, majd gyengéden megragadtam kétoldalt a csípőjét, hogy kiszedjem az ölemből. - Na! Ne már! Nincs semmi teendőd, nekem sincs. Itt az alkalom, hogy együtt legyünk. Kettesben - alig hallhatóan lehelte az ajkaimra erősen megnyomva az utolsó szót.

- Pihenned kell - motyogtam a percekkel ezelőtt is említett szavakat. - A lábad-

- Szarok a lábamra! - tüdőmben bent rekedt a levegő, ugyanis nyomatékosítva a felkiáltását, ezúttal tényleg rendesen beleült az ölembe és nem szarozott, csak szenvedélyesen megcsókolt.

Jongdae

Bármilyen terveim is voltak a továbbiakra nézve, Lay nem volt vevő rá. A csókot persze viszonozta, de utána el is húzódott. Agyam sebesen járt, hogy rájöjjek, mi a faszért nem akarta. Végre kettesben voltunk. Nyugiban. Nem hullafáradtan estem be, nem rohantam reggel. Miénk volt az egész kicseszett nap. Aztán...