A történetben trágár szavak szerepelhetnek!
Figyelem! Esetleges agykárosodásért, az idegrendszer kikészüléséért, bármilyen fizikai vagy mentális kárért, amit a történet okoz, NEM vállalok felelősséget!
Gimnázium. Mindenkinek mást jelent. Valakinek...
Reggel, mikor felkeltem, a következő üzenet fogadott:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ezt tuti direkt csinálja. Visszaírtam, hogy igen, aztán elkezdtem készülődni. Tőlem szokatlanul egy combközépig érő farmer szoknyát választottam egy fekete hosszú ujjú blúzzal. Kínkeservesen, de felvettem egy harisnyát is. Ami elszakadt. Mierda! Ezután elővettem egy fekete cicanacit, azt vettem fel. Őszintén, én már azon sem lepődtem volna meg, ha ez is elszakad, de szerencsére nem így lett. Ehhez előkészítettem a fekete bokacsizmám, aminek nincs túl magas sarka, de szerintem jól mutat. Aztán az egészet sztornóztam. Összeállítottam kismillió variációt, de mindegyiket elvetettem valami miatt. Vagy túl soknak ítéltem meg, vagy túl kevésnek. Másfél órás szenvedés után bementem Flórához. - Segíts! - csaptam le laptopját. - Miben? - Röviden elmondtam neki. Felcsillant a szeme. Néhány perc alatt összeállított egy szerinte tökéletes szettet. Fekete szaggatott farmer, ami szerinte "különösen csini", a fekete blúzom és a fekete bokacsizmám. Erre én is gondoltam, de keveselltem. - Hogy neked nincsenek vidámabb ruháid... - sóhajtott. Aztán megrázta a fejét. - De mindegy is neked ez áll jól. - Kösz. Mármint a segítséget. - Szívesen, máskor is - indult ki, de az ajtóban visszafordult. - Aztán meséld el, milyen volt a randid. - Milyen randi? - értetlenkedtem. Nem válaszolt, kilépett a szobámból.
Marcival szinte egyszerre értünk a kávézóhoz. ¾ 2-kor. - Nem 2-re beszéltük meg? - nézett rám. - Ezt én is kérdezhetném. - De én kérdeztem - vigyorgott. - Messzebb lakom. Gondoltam, nem baj, ha nem kések - hebegtem. - Aha. Én meg közel lakom, de még nem jártam itt, fogalmam sem volt, milyen messze van. Gondoltam, inkább korábban érjek ide, mint később - mondta, miközben kinyitotta az ajtót, és előre engedett.
- Tudod te, mennyi koffein van abban? - kérdezte, mikor rendeltem egy dupla eszpresszót. - Nem elég - mondtam, mire sóhajtott. - Már most megmondom, hogy téged infarktus fog elvinni néhány év múlva. - Ha nem rossz helyre visz, nem bánom - vágtam rá reflexből, de azonnal megbántam. - Ez nem vicces - rázta a fejét.
*
- Felmegyünk? - kérdeztem a galériára mutatva. - Felmenjünk? - nézett rám tanácstalanul. - Mondtam, én még nem jártam itt. - Menjünk fel - döntöttem.
- Valami baj van? - kérdezte, majd ivott egy kortyot a jegeskávéjából. - Ide biztos, hogy nem jövök többet. Ez rettenetes. - Nem szoktál kávézni, ugye? - Ne terelj. Baj van? - kérdezte, én meg az éhínségtől kezdve, a munkanélküliségen keresztül, a politikai korrupcióig mindenről magyaráztam. - Miss Nyelvtannáci, állj le! Érzem, hogy pusztulnak a nem létező agysejteim. És azt mondtam, ne terelj - nézett rám döbbenten, mihelyst vettem egy kis levegőt. - Nem terelek. Nincs semmi különös. És nem abban egyeztünk meg, hogy nem szólítasz többé Miss Nyelvtannácinak? - Nem - felelt mosolyogva. - Azt mondtam, hogy nem szólítalak folyton Miss Nyelvtannácinak. Nem azt, hogy soha többé. - Most rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek. Azt tettem, amit hasonló helyzetben mindenki más is tett volna: kínomban elröhögtem magam. Nem hiszem el, hogy nem kapcsoltam azonnal. Sőt, később sem.
