A történetben trágár szavak szerepelhetnek!
Figyelem! Esetleges agykárosodásért, az idegrendszer kikészüléséért, bármilyen fizikai vagy mentális kárért, amit a történet okoz, NEM vállalok felelősséget!
Gimnázium. Mindenkinek mást jelent. Valakinek...
Becsengőkor még a közösségin nézelődtem, amikor jött egy üzim, amit Marci küldött.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mosolyogva eltettem. Kémián megírtuk a két hete halasztott dogát. Vagy három? A franc se tudja már. A lényeg, hogy megírtuk.
- Telefonokat az asztalomra! Most! - utasított minket Arzén, amint belépett a terembe. - De miért? - kérdezte Zoé. - Hallottam a kis trükkötökről - nézett rám szikrázó szemekkel. - Nálam nem játsszátok el! - Maga kicsit túlbecsüli a képességeimet, ha azt hiszi, hogy képes vagyok megtenni azt, amit matekon. - Telefonokat az asztalomra! - ismételte meg. Kitettük, aztán ő lapokat osztott ki.
- 15 perced van - közölte Arzén Lóránttal, mikor a fiú majdnem 30 perces késéssel beesett. - Mire? - A dolgozatra! - Mer'? - Mert késtél! Fél órát! - Többet kellett volna - húzta a száját, miközben a helyére ment. - Ez már mindennek a teteje! Kérem az ellenőrződ! - rivallt rá a tanár. - Még mindig nincs. És még mindig nem lesz. - Kimehetek? - tette le a tanári asztalra a lapot Dénes. - Nem! - Miért nem? Így nem tudnék súgni a többieknek. - Ahogy elnézem az üres lapodat, nincs mit súgnod. Ülj a helyedre! - Mi vagyok én? Kutya? - Ülj le!
*
- Nem tudom, kié rezeg két percenként, de némítsa le, mielőtt kivágom az ablakon! - emelte fel Pehely az egyik telefont. Az enyémet. - Elnézést, tanár úr, azonnal lenémítom. - Odamentem és lenémítottam, közben megnéztem, miért rezgett állandóan. A Messenger. - Nem tud nélkülözni 45 percig? - kérdezte Rebeka. - Ki? - Hát Marci. - Miből gondolod, hogy ő írt? Még én sem tudom - értetlenkedtem, de nem válaszolt, csak sóhajtott.
- Szerintem menj lottózni - mondtam az öltözőben. Megnéztem az üzeneteimet, és tényleg Marci írt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Neked luxus válaszolni? - jött be a termünkbe idegesen. - Tesi órám volt - mondtam félig nevetve, félig mentegetőzve. - Ja, jó, bocs. Mégis mit csináltatok már megint? - nézett körbe az osztályban. - Értsétek már meg, hogy nem akarok megbukni! - Erősen kétlem, hogy bármi közünk lenne ahhoz, hogy te bukásra állsz - nézett rá megvetően Cecília. - Eddig megvoltam kerek kettes, de a hülye röpdolgozatnak hála, amit a múlt héten íratott - miután veletek nem bírta megíratni -, most csak 1,8 vagyok. És bár nem vagyok túl jó matekos, azt azért én is ki tudom számolni, hogy minimum egy hármas kell, ha én megint 2 egész akarok lenni. A kettesért is szenvedek, soha az életben nem lesz hármasom. És akkor a mait nem is említettem. Szóval könyörgöm, ne húzzátok már fel! - csapta be a termünk ajtaját. Becsengettek. Miután végeztem a feladattal (csendélet), írtam Marcinak. Egyetlen szót: sajnálom! Tudtam, hogy órája van. Tudtam, hogy kémia órája van. Ezért nem számítottam válaszra.
