Pokoli Gimi (vagy mégsem?)

21.

Tegnap volt a gólyabál, amit kihagytam. Ma reggel arra keltem, hogy van 9 (!) nem fogadott hívásom. Mindegyik Rebekától, ma reggel 8:30 és 9:30 között. Visszhívtam.
~Jó reggelt, Csipkerózsika - szólt bele.
~'reggelt. Miért hívtál 9-szer?
~Mert nem vetted fel - közölte az amúgy tök logikus választ.- Na, de. Akkor jössz kondiba délután?
~Merre van a konditerem?
~Kint a város vége felé. De gyere át, mondjuk, 2 órára, apa elvisz minket, aztán értünk megy.
~Hol laksz?
~Petőfi út, 44.
~Oké, akkor 2-re ott vagyok. Szia.
~Oké, szia - mondta, majd letettük. Én meg elkezdtem készülődni. Így ¾10- felé ideje.

*

Holnapra biztos, hogy izomlázam lesz. Mindegy, mennyire nyújtottam le, izomlázam lesz, érzem.

***

Reggel arra ébredtem, hogy ész nélkül villog a telómon levő LED. Üzenetem jött:

Csodálkozva néztem az üzenetet. A csütörtök délután megismert srác írt, Nagy Marcell. Én komolyan azt hittem, velem vannak gondok, de... De az, hogy a kiborulásom után még elkéri a nevem, bejelöl, rám is ír és megkérdezi, lenne-e kedvem találkozni, arra enged következtetni, hogy a srác sem teljesen komplett. De mindegy is. Visszaírtam neki:

Erre már nem írtam semmit, reggeliztem, fogatmostam, majd megnéztem az időképet, mert tudni akartam, milyen idő lesz délután. Az előrejelzés szerint 20°C, napsütés. Szaggatott, fekete farmer, világoskék haspóló, amiből hasam pont nincs kint, de mindegy. Na ja. Ez az átka annak, ha valaki alacsony: ha felvenné egy haspólót, semmi értelme, mert hosszú. Amúgy nem vagyok az a magamutogató fajta, de néha szeretek én is kicsit... Hát, hogy is mondjam? Kevésbé szürkén öltözni? Többet mutatni magamból? Na jó, asszem, az agyamra ment Zoé és a "A testünk azért van, hogy lássák, nem azért, hogy eltakarjuk" idézete Marilyn Monroe-tól. De kissé elkanyarodtam a témától. Szóval fekete, szaggatott farmer, világoskék haspóló, ehhez vékonyabb fekete kardigán. Egyszerű, de nagyszerű. Elkészültem, aztán rájöttem, hogy van még 4,5 órám.
Olvastam, ebédeltem, olvastam. Majd rájöttem, hogy lehet, nem ártana, ha szólnék, hogy elmegyek.

-Anya, délután elmegyek.
-Délután van.
-Kb. 2 óra múlva elmegyek.
-Oké, sötétedésig érj haza!
-Oké.
-Hova megy Lívi? - kérdezte Flóra. Ő hogy a halálba került ide?
-El - válaszoltam.
-De hova?
-El.
-De hova el? - kérdezte hisztérikusan.
-El, a parkba - válaszoltam meg végül.
-Futni?
-Nem.
-Akkor? - kérdezte döbbenten, gyanúsan méregetve.
-Sétálni - mondtam, majd meg sem várva a reakcióját, bementem a szobámba.
¾4-kor elindultam, 8 perc alatt ott voltam. De ez a 8 perc épp elég volt ahhoz, hogy mindenféle hülyeséget bebeszéljek magamnak...
Ő már ott volt, egy padon ült. Odamentem hozzá, köszöntem neki, mire felnézett a telójából, amit eddig nyomkodott.
-Helló, Miss Nyelvtannáci! - köszöntött mosolyogva.
-Leszoknál erről?
-Miről? - kérdezte, pedig pontosan tudta, miről beszélek.
-Arról, hogy úgy hívsz, Miss Nyelvtannáci. Mert nem vagyok nyelvtannáci!
-Nem - közölte mosolyogva, én meg felnevettem. Jó tudni. Legalább őszinte.
-Amúgy minden oké? - kérdezte elkomolyodva.
-Igen.
-Oké. Mert tényleg sajnálom.
-De nincs mit sajnálnod! Az, hogy gyengeidegzetű vagyok, nem a te hibád!
-Oké. Akkor is sa...
-Ha most azt mondod, sajnálnod, én hozzád vágom azt a padot - közöltem az egyik padra mutatva, mire elmosolyodott.
-Mikor kezdtél röpizni? - kérdeztem.
-Tavaly. Szeptember végén.
Majdnem 2 órán át beszélgettünk, de nekem sajna mennem kellett.
-Ne haragudj, de mennem kell.
-Oké. Megismételhetnénk...
-Majd megbeszéljük. Szia, Marcell.
-Hé, Miss Nyelvtannáci! Egyezzünk meg valamiben! - szólt utánam.
-Miben?
-Abbahagyom, hogy folyton Miss Nyelvtannácinak szólítalak, ha te nem szólítasz többé Marcell-nek. Szólíts Marcinak. Rendben, Lívia?
-Rendben, Marci. Szia.
-Amúgy csinos vagy - kiáltott utánam, mire hátrafordultam egy pillanatra.
-Köszi! Szia! - köszöntem el sokadszorra.
-Szia! - köszönt el végül ő is.