Kulcs a szívedhez ( BakuDeku)

22.

Átérve az úton a két idegen azonnal Midoriya felé fordult, így Bakugounak volt ideje végigmérni őket.
Az egyik egy szemüveges férfi volt szigorú ábrázattal, még a másik egy felemás hajú, unott tekintettel.
   - Ida, Todoroki, ti meg mit csináltok itt?- kérdezte a még mindig meglepett Midoriya.
   - A környéken sétáltunk remélve, hogy összefutunk veled. Mivel nem veszed fel a telefont napok óta, Urarakatól kellett megtudnunk mi is történt veled az elmúlt időben!- vázolta a helyzetet Ida.
   - Sajnálom... Elég nehéz volt az az időszak, de úgy tűnik most már minden helyre áll.- mosolygott Deku Bakugou felé nézve.- Ő...
   - Bakugou.- mutatkozott be a szőke komoran.
   - Te vagy az, aki megvette Midoriyanak a szalont.- méregette Ida.- És az, akinél ideiglenesen lakik.- tette hozzá nyersen megmutatva, hogy Uraraka semmilyen részletet nem hagyott ki a tudósításból.
   - Én.- vágta rá a szőke, mire Ida a fejét fogva felsóhajtott.
   - Áruld el Midoriya mégis mi ez az egész? Ki ez az ember?- mutatott Bakugou felé idegesen.
   - Ő a...- kezdte Midoriya, de megakadt.
 "Mégis mit mondjak?"- jártak a gondolatai.
   - Ha valami kérdésed van tedd fel nekem.- vágott közbe Bakugou.
   - Rendben.- fordult felé Ida megigazítva a szemüvegét.- Mit akarsz Midoriyatól?- kezdtek farkas szemezni.
   - Ida!- rázódott vissza a gondolataiból Midoriya.- Kacchannak nem volt semmilyen hátsó szándéka azzal, hogy megvette a Yumet!- törtek ki belőle a szavak.
   - Már megbocsáss Midoriya, de mégis ki költ milliókat valakire, akit alig két hónapja ismer? Hacsak nincs valami hátsó szándéka.- emelte fel a hangját Ida.
   - Aki megteheti.- szórt szikrákat Bakugou szeme.
   - Értem. Szóval azt mondod neked ez semmiség volt? Talán egy milliomos fia vagy?
   - Ahelyett, hogy ezen lovagolsz inkább örülj, hogy a barátodnak sínen van az élete és boldog.- áradt Bakugouból a nyílt ellenszenv.
   - Én csak próbálom megérteni a helyzetet. De ha már boldogságról van szó... Beszéltem a volt barátnőddel.- fordult Deku felé.
   - Mi?- döbbent le szinkronban Bakugou és Midoriya egyszerre.
   - Sukival?- kérdezte a zöld hajú összeszedve magát.
   - Igen. Elmentem hozzá.- szólt büszkén Ida.
   - Mi... Honnan tudtad hol lakik?- pislogott Midoriya.
   - A rendőrségen dolgozom Midoriya, nem volt nehéz kideríteni. De nem is ez a lényeg. Azért mentem el hozzá, hogy megpróbáljam meggyőzni arról, hogy adjon még egy esélyt a kapcsolatotoknak.- magyarázta Ida, mire Bakugou keze ökölbe szorult.
   - Mi? Mégis miért? Erre egyáltalán nem volt szükség!- akadt ki Midoriya.- Én nem akarom újra kezdeni vele!- jelentette ki, mire a szőke megkönnyebbülten engedett feszült testtartásán.
   - Ez esetben nem leszel csalódott ha azt mondom ő sem.- kezdte Ida, majd egy sóhaj után folytatta.- Mikor megkérdeztem az okát azt mondta azért, mert a szíved már valaki másé. Pontosabban mindig is másé volt.- nézett egyenesen Bakugoura ellenségesen.
Deku ezt halva zavarában lehajtotta a fejét azon gondolkozva mit is mondhatna erre.
A feszült némaság, még senki sem szólalt meg fullasztó volt, olyan, mint a vihar előtti csend.
   - Az övé?- bökött Bakugou felé Ida.
Midoriya igyekezett szavakat formálni de képtelen volt rá. Tekintetét a két farkasszemet néző közt váltogatta miközben kétségbeesetten reménykedett benne, hogy valaki vagy valami megszakítja ezt a fojtogató helyzetet.
   - És ha igen?- kérdezte Bakugou támadásra kész állapotban.
   - Csak szeretnéd.- állt bele a helyzetbe Ida közelebb lépve a szőkéhez.- Midoriya sosem lesz olyan mint te!
   - Milyen?- lépett közelebb Bakugou is.
Félő volt, hogy ha ez így megy tovább bármelyik pillanatban összeugorhatnak, amit Todoroki igyekezett megakadályozni.
   - Elég. Ne rendezzetek jelenetet.- tette kezeit a fiúk vállára.- Mit gondolna Midoriya.- nézett a zöld hajú felé, mire a másik kettő is követte a példáját.
   - Igazad van. Nem pazarolhatok energiát egy ilyen emberiség szégyenére mint amilyen ő.- lépett hátrébb Ida.
   - Emberiség szégyene?- emelte a karját Bakugou, majd ütést mért Ida arcára, mire amaz megingott.
Midoriya ijedten kapott levegő után, de nem bírt megmozdulni. Lába a sokktól lecövekelt, mintha ólomsúly tartotta volna.
   - Na most keménykedj seggdugasz.- ropogtatta ki az ujjait Bakugou fenyegetőn.
   - Már az első perctől tudtam, hogy meg kell óvnom tőled Midoriyat. Nem engedem, hogy megrontsd!- lihegte Ida.
   - Ezzel már elkéstél baromarc.- készítette az öklét Bakugou egy újabb ütésre, ám Todoroki megfogta.
   - Elég lesz.- nézett komolyan Bakugou szemébe.
   - Ne avatkozz bele.- rántotta ki a kezét a szőke, majd elindította az új ütést, amit Ida sikeresen hárított.
   - Említettem, hogy a rendőrségen dolgozom nem? Jobb lenne, ha befejeznéd, mielőtt a kapitányságon fogsz kikötni.- nézett rá fenyegetőn.
   - Sajnos kurvára nem érdekel mit pofázol.- emelte jobb kezét Bakugou elterelésként, majd a másikkal bevitte az ütést.
Ida nyögve kapott a gyomrához, miközben hátrált pár lépést. Todoroki sóhajtva rázva a fejét állt meg Midoriya mellett.
   - Ezt csak te tudod leállítani. Ha nem teszed annak csúnya következményei lesznek.- szólt a lefagyott Midoriya vállára rakva a kezét.
   - Mégis hogyan állíthatnám le őket...?- kérdezte leginkább magától, ahogy figyelte Bakugou vérben forgó szemeit, ahogy támad és védekezik egyszerre Ida harcmodora ellen.
   - Azt hitted gyenge vagyok igaz?- kérdezte a szemüveges.- Hetente többször kell olyan seggfejekkel bunyóznom mint amilyen te vagy, az edzésről nem is beszélve. Jobb lenne ha feladnád.- lendítette a lábát, amit Bakugou a becsapódás előtti pillanatban megtartott.
   - Azt a részletet kihagytad, hogy mindig te maradsz alul.- engedte el hirtelen, mire Ida a betonra esett.- Remélem most egy életre megtanultad kibe ne köss bele.- emelte a kezét Bakugou, ám mielőtt lendíthette volna egy test csapódott az oldalának.
Meglepve nézett az őt szorosan átölelő Dekura, aki most könyörgő tekintettel nézett rá.
   - Kérlek Kacchan, hagyd abba!- szólt kétségbeesetten.
Harci kedvét vesztve Bakugou leengedve az öklét simított végig Deku arcán.
   - Sajnálom.- szólt lágyan.- Nem kellett volna engednem, hogy provokáljon.- nézett Idara, aki mellett már Todoroki guggolt, hogy felsegítse.
   - Midoriya...! Menj a közeléből! Ez az ember veszélyes!- nyögte Ida felkászálódva a földről.
   - Köszönöm az aggodalmad Ida.- fordult felé Deku komolyan.- De te nem ismered Kacchant.
   - De hát... A saját szemeddel láttad mit művelt az előbb!- akadt ki a szemüveges.
   - Azt amit te is. Csak ő volt az erősebb.
   - Nem mondod komolyan, hogy te... őt véded.- szolt meghökkenten Ida.- Te... azt ne mond, hogy...
Midoriya nem válaszolva nézett fel Bakugoura, aki csodálattal nézett le rá. A vörös szemek megannyi érzelmet mutattak, amiket végre Deku is képes volt igazán meglátni és átérezni.
Ahogy elmerült Bakugou íriszeiben melegség és nyugalom töltötte el, mintha csak hazaért volna. Úgy érezte végre képes kimondani azt, ami már jó ideje a felszínre akart törni belőle.
   - Szeretlek.- mondta ki egy csepp kétely nélkül.
Bakugou szíve Midoriya vallomását hallva hatalmasat dobbant, szinte el sem akarta hinni.
Végigsimítva a másik zöld haján a tarkójára csúsztatta a kezét, majd lassan előrehajolt jelezve szándékát.
Midoriya mosolyogva fogadta az érintést, majd ő is beletúrt Bakugou tüskés hajába mikor ajkaik összeértek.
Midoriya belesűrítette a csókba összes eddigi elfojtott érzelmét, kételyeit, bizonytalanságát és vágyat. Bakugou szorosan tartotta, úgy érezte ha elengedi és véget ér a pillanat Deku vallomása is köddé válik.
Azonban ahogy meglátta Midoriya kivirult arcát miután szétváltak minden rossz érzése megszűnt. A szeme és a szája egyaránt mosolygott, ragyogott a boldogságtól.
   - Midoriya! Hogy hagyhattad, hogy megrontson téged?- szakította félbe romantikus egymásra találásukat Ida, mire elengedve egymást felé fordultak.
   - Nem rontott meg senki Ida. Mindig is a férfiakat szerettem, csak eddig nem tudtam és nem is akartam tudomást venni róla. De Kacchannak hála ez megváltozott. És ezért is nem működött Sukival sem a kapcsolatunk. Nem tudtam érezni iránta semmit.- szolt nyugodtan Deku.
   - Nem hiszem el!- kiabált a szemüveges.- Egyszerűen nem lehet igaz! Te hetero vagy!- bizonygatta leginkább magának.
   - Ha ezek után úgy érzed nem tudsz többé a barátom lenni elfogadom. Ismerem az elveidet és tiszteletben tartom őket, addig, még nem okozol nekünk kellemetlenséget.
   - Chh...- fordította el a fejét Ida.- Ezt még nagyon bánni fogod Midoriya. Akkor majd jusson eszedbe, hogy hallgatnod kellett volna rám.- szolt, majd dühösen otthagyta őket.
Ezután a friss pár egy emberként nézett Todorokira várva az ő reakcióját.
   - Engem nem érdekel mi van köztetek még nem csináltok nyilvánosan olyan dolgokat, amik a hálószobába valók.- szólt, mire Midoriya elmosolyodott.- Egyébként pedig legyetek boldogok.- intett, majd ő is elindult Ida után.
A páros egészen addig figyelte őket még eltűntek az utcában, majd Midoriya megkönnyebbülten felsóhajtott, mintha újra kapna levegőt.
   - Jobban jársz, ha megszünteted vele a kapcsolatot. Egy homofób barát inkább ellenség.- szolt Bakugou komolyan.
   - Amikor rájöttél, hogy a férfiakhoz vonzódsz... hogy reagált a környezeted?- fordult felé Deku.
   - Volt aki elfogadta és semmit sem változott a kapcsolatunk. Ilyen Kirishima. És volt, aki persze elfordult tőlem. De sosem tagadtam le önmagam csak azért, hogy elfogadjanak.
   - És... a szüleid? Ők...
   - Mondtam már Deku. Sosem érdekeltem őket. Nem beszéltem velük évek óta. Nem tudják, hogy meleg vagyok.
   - Értem.- hajtotta le a fejét Deku.
   - Ne aggódj! Akik feltétel nélkül szeretnek azokat nem fogja érdekelni férfit vagy nőt szeretsz, csak az fog számítani nekik, hogy boldog vagy.- nyugtatta Bakugou.
   - És ha tévedsz?- kérdezte, vele egy időben pedig a telefonja is megcsörrent.- Uraraka az.
   - Akkor itt az ideje kideríteni tévedek-e.- mosolygott a szőke, mire Deku egy hangos sóhajt követően felvette a telefont.
   - Szia. Miért hívtál?- szólt bele a telefonba.
   - Deku! Hála Isten, hol jól vagy! Most hívott Ida, hogy nagy veszélyben vagy és minél előbb meg kell mentenünk mielőtt késő lesz. Mégis miről van szó?- kérdezte aggódva a lány.
Deku alig akart hinni a fülének, és látszólag Bakugou sem, aki szintúgy hallotta a lányt köszönhetően a kiabálásának.
   - Nem vagyok veszélyben Uraraka.- biztosította.- Viszont tudnánk találkozni most?
   - A hangod... Mi történt Deku?
   - Személyesen elmondom. Ráérsz?- kérdezte és titkon remélte, hogy a válasz "nem" lesz. Úgy érezte még nem áll készen lelkileg, hogy elé álljon. Abban sem volt biztos, hogy ő maga készen áll-e.
   - Pillanat!- szólt a lány, majd a távolból veszekedés hallatszott, amit Midoriya türelmesen végigvárt.- Tíz perc múlva a szalon előtt leszek!- szólt bele újra a lány.
   - Jó...- húzta el a száját Deku.- Akkor ott találkozunk.- tette le a telefont, majd kifújta a bent tartott levegőt.
Bakugou kérdőn nézett rá, mire Midoriya elindulva az utcában válaszolt.
   - A szalonnál fog várni ránk.- fújt idegesen, mire Bakugou a kezéért nyúlt, hogy kifejezze támogatását. Ám ahogy megfogta a kezét Midoriya reflexszerűen elhúzta.
   - Bo-bocsi csak nekem ez még túl... szóval... arra még nem állok készen, hogy fogjuk egymás kezét az utcán.- motyogta zavartan.
   - De arra igen, hogy csókolózunk?- vonta fel egyik szemöldökét Bakugou, mire Midoriya azonnal elvörösödött.
   - A-az más volt...- motyogta, mire Bakugou elmosolyodott.
   - Nem kell kézen fogva sétálnunk ha nem akarod.- nyugtatta.
Midoriya hálás volt, amiért Bakugou lazán vette a dolgot és eldöntötte, hogy ezentúl ő is így fog tenni. Legalábbis megpróbálja.
A szalon elé érve megpillantották Urarakat, aki ide-oda sétálva várta őket.
   - Deku!- ugrott a nyakába mikor elé értek, majd szorosan megölelte.- Úgy aggódtam. Ráadásul legalább két hete nem láttalak!
   - Jól vagyok Uraraka.- mosolygott Midoriya miközben viszonozta az ölelést.
   - Mesélj, miért szerettél volna ilyen gyorsan találkozni?- engedte el a lány, majd ide-oda járatta a tekintetét a két fiú között.
Deku szíve idegességében hevesebben kezdett verni, és fogalma sem volt hol kezdje. Segélykérően Bakugou felé nézett, aki csak bólintott egyet jelezve, hogy vele van.
   - Én... Vagyis mi... szóval... Kacchannal mi... egy... egy pár vagyunk.- nyögte ki Deku nem bírva Urarakara nézni.
Pár pillanattal később meghallotta a lány szipogását, mire riadtan nézett fel, majd döbbenten tapasztalta, hogy a könnyek egy mosolygós arcot áztatnak.
   - Uraraka...
   - Annyira örülök Deku...- szipogott az arcát törölgetve.
   - Örülsz?- pislogtak értetlenül a fiúk.
   - Igen... Hogy a kapcsolatunk tényleg olyan erős mint gondoltam. Hogy ezt el merted mondani nekem. De... én már tudtam.- mosolygott visszafogottan.
   - Tudtad?!- döbbent le szinkronban a friss pár.
   - Legalábbis azt, hogy lesz valami köztetek...
   - Honnan...- kérdezte Deku próbálva felfogni a lány szavait.
   - Láttalak titeket az ünnepségen mikor fagyiért mentem... Pontosabban utána, ahogy Bakugou magához húzott és majdnem megcsókolt. Láttam, az arcodat Deku. Már akkor egyértelmű volt a köztetek lévő vonzalom, de az is, hogy te nem akarsz tudomást venni róla.
   - Akkor ezért mondtad neki, hogy maradjon ott velem?- tért észhez először Bakugou a sokkból.
   - Igen. Arra gondoltam, hogy jót tenne, ha kettesben lennétek.- bólintott a lány.
   - De amikor Sukival randizott teljesen elvesztetted a fejed...- szólt Bakugou elfelejtve azt, hogy Deku abban a hittben él Uraraka csak barátként tekint rá.
   - Csak megjátszottam magam...- hajtotta le a fejét szégyenlősen a lány.
   - Mi van?- vesztette el a fonalat a szőke.
   - Biztosra akartam menni, tudni, hogy pontosan mit is akarsz Dekutól. Hogy komolyan gondolod-e, vagy csak játszol vele. Ezért nem akartam elárulni, hogy láttalak titeket. És mivel tudtam, hogy te már az első perctől át láttál rajtam egyszerűbbnek tűnt szerepben maradni.- magyarázta.- Mikor megtudtam, hogy Deku randira megy egy lánnyal és nem veled azután amit a parkban láttam úgy éreztem kötelességem szólni neked róla. Emellett ez jó lehetőség volt, hogy közelebbről is megismerjelek és a szándékaidat, amikről teljes mértékben bebizonyosodtam. Mikor aztán megtudtam, hogy Deku összejött Sukival nagyon sajnáltalak és nem is értettem az egészet, hiszen éreztem, hogy nem közömbös irányodba. Aztán amikor felhívtam és elmondta, hogy nálad lakik és visszaszerezted neki a szalont már tudtam, hogy lassan végre kibontakozik a szerelmetek. És nagyon örülök, hogy igazam lett!- mosolygott a lány őszintén.
Bakugou és Midoriya egyaránt lefagyva hallgatták őt, majd a történet végén is csak pislogni tudtak rá.
Midoriyaban két dolog tudatosult. Egyrészt, hogy ennyi év után derült ki még sem ismeri úgy a barátját mint ahogy gondolta, másrészt pedig, hogy Bakugounak igaza volt abban, hogy a lány érzéseket táplál(t) iránta.
Bakugou ellenben nem bírta felfogni azt, hogy Uraraka, aki már ki tudja mióta szerette Dekut hirtelen hogy tudott lemondani róla ennyi év után.
   - Tehát ezek szerint te végig szurkoltál nekünk annak ellenére, hogy szerelmes vagy Dekuba?- próbálta összerakni a képet.
   - Bármennyire is szeretem Dekut gyerekkorunk óta az ünnepélyen ráébredtem ahogy figyeltelek titeket, hogy nekünk sosem lesz közös jövőnk. Igazából már gyerekkorunk óta láttam rajta olyan jeleket amik arra utaltak, hogy Dekut egyáltalán nem érdeklik a lányok, de inkább elsiklottam felette mintsem, hogy beismerjem nincs esélyem. Viszont akkor ott a parkban elhatároztam hogy ideje tovább lépni, és igazi barátként viselkedni. Miután persze elbúcsúztam tőletek hullajtottam néhány könnyet de... megértettem, hogy a helyzeten nem fog változtatni, ha önsajnálatba burkolózom. Na meg egy férfival nem versenyezhetek.- húzta mosolyra a száját.
Uraraka monológja végén Bakugou elismerően nézett a lányra, akit pár héttel ezelőtt még a vetélytársának tekintet.
   - Félre ismertelek Uraraka. Örülök, hogy Dekunak olyan barátja van mint te.- szólt Bakugou őszintén, mire a lány meghatódva ugrott a nyakába.
Bakugou meglepődött a hirtelen mozdulattól, majd kifújva a levegőt elmosolyodott, és viszonozta az ölelést.
   - Tedd őt boldoggá!- mosolygott a lány miközben elengedte Bakugout és bizonytalanul fordult Midoriya felé.
   - Sajnálom, hogy éveken át titkolóztam előtted Izuku, de féltem, ha kiderül minden megváltozna közöttünk. És nem jó irányba.- hajtotta le a fejét a lány bűnbánóan.
Hirtelen a semmiből aztán két kezet érzett ahogy átkarolják őt, mire meghökkent.
   - Észre kellett volna vennem a jeleket sajnálom! Viszont megígérem, hogy melletted leszek mint hű barátod! Már ha ez nem okoz fájdalmat neked.- mosolygott Midoriya.- Hálás vagyok mindenért amit tettél!- szolt meghatottan mire a lányból kitört a sírás és lassan elvesztve állóképességét a betonra omlott Dekuval együtt.
Bakugou mosolyogva nézte a kuporgó párost, miközben nagyon szerencsésnek érezte magát.
Mikor a kedélyek javarészt lecsillapodtak Midoriya elmesélte Urarakanak az Idaval való történteket, mire a lány biztosította, hogy beszélni fog a szemüveges fejével.
   - Köszönöm!- mosolygott Deku.
   - Sem...- kezdte a lány, mikor megcsörrent a telefonja.- Jaj! Lejárt a távolmaradási időm. Vissza kell mennem dolgozni.- biggyesztette le a száját.
   - Semmi baj. Legközelebb beülünk valahova beszélgetni. Vagy akár el is jöhetsz hozzánk. Szerintem Kacchan se bánná.- mosolygott a szőkére Deku.
   - Az szuper lenne!- vigyorgott a lány.- De most már rohanok...- indult el, majd egy pillanatra vissza nézett és azonnal meg is torpant.
Mosolyogva figyelte, ahogy a szerelmesek mélyen elvesznek egymás tekintetében, majd Midoriya hirtelen az ő nevét mondta, amitől meg is lepődött.
   - Igen?- kérdezett vissza a lány.
   - Emlékszel mikor azt mondtad bármilyen segítségre lenne szükségem hozzád fordulhatok?- kérdezte le sem véve a szemét Bakugou vörös íriszeiről.
   - Igen.
   - Kérni szeretnék egy szívességet.- fordult a lány felé.
Komoly hangsúlyát halva a lány bólintott, majd szóra nyitotta a száját.
   - Mi lenne az?
   - Vigyáznál a Yume-ra, még távol vagyok?
   - Persze de... hová mész?- ráncolta szemöldökét a lány.
   - Egy turnéra.- mosolygott a zöld hajú, miközben Bakugou felé fordult.
Bakugou félmosolyra húzva a száját csak egy aprót bólintott a hír hallatán, belül viszont szinte szétvetette a boldogság.
   - T-turnéra?- döbbent le a lány, majd tekintete Bakugoun állapodott meg.- Te zenész vagy?- csodálkozott.
   - Igen.- bólintott a szőke.
   - Hű! Annyi kérdésem van! De most tényleg rohanom kell. Később pontosítjuk a dolgokat, de számíthatsz rám Deku. Vigyázok a Yume-ra még távol lesztek, legyen az bármennyi idő!- mosolygott a lány, majd elfutott, így Midoriyanak ideje sem volt rendesen megköszönni neki.
   - Menjünk haza.- fordult sóhajtva Bakugou felé.
   - Nekem még van egy kis elintéznivalóm. De te menj haza nyugodtan.- nyújtotta át neki a ház kulcsát Bakugou.
   - Szabad tudnom mi az?- kérdezte gyanakvón a zöld hajú miközben zsebre tette a kulcsot.
   - Nem.- mosolygott a szőke.
   - Ugye nem akarsz semmilyen hülyeséget csinálni?- kérdezte, mire Bakugou elnevette magát.
   - Nem, ne aggódj. Semmi olyat nem készülök tenni, ami törvénytelen.
   - Rendben. Akkor otthon találkozunk.- bólintott Deku, és maga sem akarta elhinni milyen könnyedén jöttek ki belőle a szavak. Hogy ilyen rövid idő alatt ilyen gyorsan az otthonának érzi Bakugou házát. Ami most már kettejük otthona.
Már épp indult volna mikor Bakugou megragadva a kezét visszahúzta és egy gyors csókot nyomott az ajkára. Mikor elváltak Deku azonnal körbe nézett esetleg látta-e őket valaki, mire Bakugou magában nevetve fordult meg és indult el az utcában.
Midoriya pirulva hajtotta le a fejét és kicsit átkozta is magát amiért ennyire fél az emberek reakciójától, de úgy érezte idővel képes lesz leküzdeni ezt.
Ahogy eddig bármit, amióta megismerte Bakugout.