Kulcs a szívedhez ( BakuDeku)

21.

Másnap reggel Midoriya Bakugou karjaiban ébredt, ahogy szorosan átölelték őt.
Az érzés, miszerint tartozik valakihez hirtelen átjárta, mire mosolyogva hunyta le a szemét megfogva Bakugou kézfejét.
   - Felébredtél?- jött a kérdés hirtelen, mire szíve nagyot dobbant, kezét pedig elhúzta a másikéról.
   - Mióta vagy ébren?- kérdezte anélkül, hogy megmozdult volna.
   - Egy ideje. De nem akartalak felébreszteni.- nyomott puszit a zöld hajú arcára.
Midoriya erre elpirulva kezdett mozgolódni, majd felült az ágyon nem nézve a szőkére.
   - Hogy érzed magad?- kérdezte Bakugou.
   - Jól vagyok...- motyogta a zöld hajú, miközben vegyes érzelmek tomboltak benne.
Így, hogy Bakugou felkelt az egész szituációt kellemetlennek érezte és fogalma sem volt mi lesz ezután vagy hogy kellene viselkednie.
   - Hé... Rám néznél egy pillanatra?- kérdezte Bakugou, mire a zöld hajú összeszorította az ajkait.
 "Szedd össze magad Izuku!"
   - Nekem ez... Nem... nem tudom, hogy... én...- próbálta össze szedni a gondolatait, mire Bakugou egy lágy mozdulattal megfogva az állát, maga felé fordította és megcsókolta őt.
Deku gyomrában felébredve a pillangók tombolni kezdtek, szíve gyorsabb ütemre váltott.
Mikor Bakugou elvált tőle mélyen a szemébe nézett, mire Midoriyanak az összes erejére szüksége volt, hogy képes legyen megtartani a szemkontaktust.
   - Szeretlek.- szólt Bakugou, mire ha lehetséges Midoriya még vörösebb lett és elfogta a pánik.
   - Nekem ki-ki kell mennem a mosdóba...- hátrált, majd miután lekászálódott az ágyról elrohant.
Bakugou sóhajtva nézett utána, majd úgy döntött felöltözik és elkészíti a reggelit.
Miközben csinálta egész végig a múlt éjjeli események játszódtak le benne újra, mire akaratlanul is elmosolyodott.
Mikor lerakta a gőzölgő tányérokat hallotta meg Deku lépteit, mire felnézett. A zöld hajúval néma szemezésbe kezdtek, amit Midoriya szakított meg.
Leülve az asztalhoz bámulni kezdte az ételt, még Bakugou meg nem szólalt.
   - Nem szereted?- bökött a tányér felé.
   - De...- fogta meg pálcikáit Deku majd lassan enni kezdett.
A feszültség tapintható volt, ám Bakugounak fogalma sem volt hogy szüntethetné meg, egészen addig míg eszébe nem jutott a tegnapi keresési előzménye.
   - Tegnap találtam egy előadást, ami kezdő vállalkozóknak szól. Ma, tizenegykor. Menjünk el.
   - Jó.- válaszolt szűkszavúan a zöld hajú.
Ezután csendben ettek tovább egészen addig míg Bakugou felkapva az üres tányérokat a konyhába nem indult.
   - Hogy vagy odalent?- kérdezte végül, a fojtogató csendben.
   - Szerinted?- kérdezett vissza Midoriya motyogva.
   - Remélhetőleg estére már nem fogsz érezni semmit.- szólt Bakugou komolyan Deku felé fordulva, mire amaz csak bólintott az asztalt figyelve.
Mivel látta, hogy Deku nem igen akar beszélgetni a fürdőszobába indult készülődni. Még Bakugou bent volt Midoriya fel-alá járkált a házban nem tudva mit kezdeni magával. Végül úgy döntött újra előveszi a felső fiókban talált dalszöveget, hogy megtudja a történtek után milyen érzéseket fog kiváltani belőle.
Ahogy olvasta a sorokat a szíve nagyokat dobbant elképzelve Bakugout miközben neki énekli. Egy idő után azon kapta magát, hogy megpróbálja elénekelni a dalt, bár sosem gondolta, hogy lenne érzéke az énekléshez.
Annyira elmélyült a projektben, hogy észre sem vette a mellette álló Bakugout. A szőke megbabonázva figyelte az előadást, megdöbbenve, hogy hallja a dalát egyenesen szerelme szájából.
Mikor Deku végigénekelte a szöveget felsóhajtott, majd felállt, hogy visszategye a helyére. Az utolsó pillanatban azonban a szeme sarkából meglátta Bakugout, mire ijedten ejtette ki a kezéből.
   - Kacchan...! Te... mióta állsz ott?- kérdezte zavarában.
   - Elég régóta. És te mióta tudsz a dalodról?- kérdezett vissza.
   - Ez a te dalod...- guggolt le Midoriya, hogy felszedje a papírt.
   - Tudod hogy értettem.
Midoriya a másik hangsúlya hallatán elpirulva felkapta a papírt, majd felállt és visszatette a szöveget a fiókba.
   - Nem akarsz válaszolni?- kérdezte Bakugou végig figyelve a másik mozdulatait.
   - Tegnap délelőtt találtam mikor elmentél. A kulcsoddal együtt.- tolta vissza a fiókot Midoriya.
   - Tetszik?
   - Igen.- szólt komolyan ügyelve, hogy ne remegjen meg a hangja.- Nagyon jó a szöveg. Biztos sláger lesz.- tartotta a kezét a fiókon Midoriya.
   - Akkor az a te érdemed lesz.- lépett mögé Bakugou, majd lassan átkarolta.
   - Mi-miért lenne az? Te írtad...- motyogta zavarában a zöld hajú, kizárólag a becsukott fiókot nézve.
   - Te ihletted.- suttogta a fülébe Bakugou.- Nélküled nem jöhetett volna létre.
Midoriya ezt halva nagyot nyelt, gyomra bukfencet hányt.
   - Szeretném, ha ott lennél az első sorban mikor eléneklem neked.- folytatta a szőke.
Midoriya tudta mire akar utalni, és már épp azon volt, hogy emlékeztesse mit beszéltek meg, ám végül nem mondott semmit. A helyzet azóta némiképp megváltozott.
Lassan megfordult és komolyan nézve Bakugou szemébe így szólt:
   - Én is szeretném már hallani.
Bakugou szíve ezt halva nagyot dobbant, szája mosolyra húzódott.
   - Ezt vehetem úgy, hogy velem jössz?- kérdezte, mire Midoriya lesütötte a szemét.
*Szeretlek*
*Azt akarom, hogy velem gyere Deku*
Az emlékképek elárasztották a fejét míg végül már úgy érezte, ha még tovább agyal szét fog robbanni.
   - Vedd úgy, ahogy akarod.- nyögte ki, majd mint aki nem kap levegőt félretolta Bakugout.- Indulhatunk az előadásra?- kérdezte kerülve a szemkontaktust.
   - Igen.- válaszolta a szőke, aki nem igazán tudta eldönteni örüljön-e vagy sem.
Az előadás helyszínére érve gyorsan megtalálták azt a szobát amit kerestek köszönhetően a sok öltönyös figurának.
A helyiségben kb tizenöt szék volt amik közül már csak egy maradt üresen.
   - Üdvözlöm önöket kérem foglaljanak helyet, és azonnal kezdünk!- köszönt az előadást tartó férfi.
   - De csak egy szék van...- motyogta Midoriya, ám a férfi így is meghallotta.
   - Ha a szőke fiatalember nem bánja osztozhatnak rajta ketten.- javasolta, mire a zöld hajú szeme kikerekedett.
   - Nem bánom.- mosolygott Bakugou, majd leült a székre.- Ülj le.- intett Dekunak.
   - Nem fogok beleülni az öledbe!- sziszegte zavarában Midoriya.
   - Miért?
   - Mert...
   - Kérem üljön le uram. Kezdenénk az előadást!- szólt a férfi, aki a körülöttük lévő emberekkel együtt egyre türelmetlenebbnek tűnt.
   - Inkább állnék ha nem gond.- húzta erőltetett mosolyra a száját.
   - Sajnálom, de azzal zavarná a többieket. Üljön le kérem.
Deku alig akart hinni a fülének, Bakugou viszont alig bírta ki, hogy visszafojtsa mosolyát.
Midoriya fejében az is megfordult, hogy kisétál a teremből, de mivel a szalonról volt szó legyűrte büszkeségének csorbítását és leült Bakugou ölébe.
A szőke figyelte ahogy ide-oda helyezkedik rajta, alig bírva megállni, hogy kezei felfedezőútra induljanak.
   - Ha még sokat mocorogsz rajtam elég valószínű, hogy fel fog állni.- suttogta Midoriya hajába, majd beleszagolt.
   - Fejezd be! Nem zavar, hogy nem kettesben vagyunk?- sziszegte a zöld hajú elvörösödve.
   - Őszintén?- hajolt a füléhez Bakugou.- Nem.- suttogott bele, mire Dekun végigfutott a hideg.
   - Inkább figyelj az előadásra!- sziszegte tetetett dühvel Midoriya.
   - Jobban örülnél ha kettesben lennénk?- mosolygott elégedetten a szőke, miközben kezeit Deku derekára csúsztatta.
   - Ne csináld!- sziszegte égő arccal.
   - Csak tartalak, hogy le ne ess.- karolta át az egész derekát Bakugou.
   - Chh... Menthetetlen vagy!- suttogta Deku hitetlenkedve, miközben valójában élvezte a helyzetet.
   - Csak menthetetlenül beléd estem. Ez kinek is a hibája?- suttogott vissza Bakugou Deku fülébe.
   - Most komolyan arra utalgatsz, hogy az enyém?- akadt ki Midoriya egy kicsit hangosabban a kelleténél.
   - Te voltál az, aki illegeted előttem a csinos kis seggedet.- válaszolt Bakugou felidézve az első találkozásukat.
   - Először is ilyesmi egyáltalán nem történt, másodszor pedig te voltál az, aki tetoválásért jött a Yuméba és nem én!- emelte fel a hangját, mire páran rosszallón néztek feléjük.
   - Halkabban, még a végén kidobnak minket!- suttogta Bakugou, mire Midoriya csak a szemét forgatta.- Ne mond, hogy nem élvezed a helyzetet.- simogatta ruhán keresztül a mellkasát Bakugou.
   - Úgy nézek ki mint aki élvezi?- sziszegte Midoriya miközben minden erejével próbált az előadásra figyelni.
   - Igen!- suttogta a fülébe Bakugou, végigsimítva Deku combján.
A mozdulat hatására a zöld hajú hirtelen ültében megugrott, de nem állt fel, helyette megragadta Bakugou kezeit.
   - Mondtam, hogy ne!- szólt Deku attól félve, hogy ha Bakugou kezét hagyja tovább érvényesülni előbb vagy útóbb de fel fog állni nemessége. Bár inkább előbb.
   - Mondj egy olyan alkalmat mikor hallgattam is rád.- vágott vissza mosolyogva a szőke, mire Midoriya fáradtan felsóhajtott.
   - Rendben. Engedem, hogy a kezeid a combomon legyenek, de ennyi érted?
   - Igen.- suttogta a fülébe Bakugou érzékien.
   - Jó! De akkor nincs simogatás, sem suttogás, szagolgatás vagy bármi más! Szeretnék az előadásra figyelni!- sziszegte a feltételeket Midoriya.- Tartsd itt őket!- szorította meg kissé a szőke kezeit, majd úgy döntött a biztonság kedvéért az előadás végéig rajtuk tartja a sajátját is.
   - Igen.- szólt Bakugou elégedetten, majd még egy utolsót beleszagolt a másik hajába mielőtt abba hagyta volna.
Az előadás gyorsan véget ért, bár Midoriya úgy érezte mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Miután elhangzott a "köszönöm a figyelmet" olyan gyorsan állt fel Bakugou öléből, mintha megégett volna.
Sietve hagyta el a helyiséget, majd ahogy kiért a levegőre megkönnyebbülten felsóhajtott.
   - Tetszett?- kérdezte Bakugou beérve őt.
   - Miért tetszett volna? Örülj neki, hogy engedtem, hogy ott tartsd. Komolyan hogy juthatott eszedbe ennyi ember előtt így zavarba hozni?- fakadt ki vörös fejjel, de azonnal meg is bánta.
   - Az előadásra gondoltam...- szólt Bakugou visszafojtott mosollyal.
Deku ezt halva lefagyott, majd zavarában elkapta a fejét.
   - Az... tetszett.- fújt.
   - De ezek szerint az jobban lekötötte a figyelmed, hogy a kezem a combjaidon pihent. A kezeid pedig az enyémen.- emlékeztette Bakugou.
   - Csak azért, hogy ne tudjanak felfedezőútra indulni!- morgott Deku, majd gyors lépésben elindult az úton.
   - Persze, tudom.- vette fel vele a lépést Bakugou.
Örült, hogy a reggeli feszült hangulat mostanra átalakult valami teljesen mássá.
   - Azt hiszem jó ötlet lehet a kibővítés. Ha felvennénk pár alkalmazottat. Mit gondolsz?- kérdezte egy kis idő után oldalra sandítva Deku.
   - Jó ötlet. Úgy több vendéget tudsz majd vállalni és nagyobb ismeretséged lesz. Meghirdetjük miután kibővítettük a helyet.- bólintott Bakugou.
   - Arra gondoltam, hogy kivehetnénk a szalon melletti üzletet. Rég eladó.- ötletelt Deku.
   - És összeépítjük a szalonnal.- folytatta a gondolatmenetet Bakugou.
   - Ki kell majd dönteni a köztes falat...- jártak Midoriya fogaskerekei.
   - Megcsináljuk.- jelentette ki Bakugou határozottan.
   - Juk?- kérdezte Midoriya felé fordulva, ezúttal mosolyogva.
   - Igen.- vágta rá Bakugou.- Sok minden lesz ezután amit együtt fogunk csinálni.- nézett komolyan a szemébe Bakugou, mire Midoriya lelassította lépteit.
   - A szalon ügyében?- kérdezte visszafojtott lélegzettel.
   - Is. Meg a magánéletben is.- állt meg Bakugou Dekuval együtt.
Néhány percig csak némán figyelték egymást tudva, hogy ez az a pillanat mikor tisztázniuk kell a kapcsolatukat.
   - A magánéletben?- kérdezte Midoriya időhúzás gyanánt.
   - Együtt élünk, lefekszünk egymással, és közben egy vállalkozásunk van. Igen, a magánéletünkben is sok dolgot csinálunk együtt.- világított rá Bakugou.
   - Nem mondtam, hogy végleg hozzád költözöm és...
   - Deku!- szakította félbe az újabb kifogáshullámot Bakugou.- Szerinted amég nálam laksz nem fog többet megtörténni, hogy lefekszünk egymással, miközben amúgy együtt alszunk? A költözést pedig akár most is megtehetnéd, még sem utalgattál rá egyszer sem, hogy szándékodban állna, vagyis nem is áll. Mert nem akarsz elköltözni. Velem akarsz élni, és lenni testileg és lelkileg mindenhogyan. Akkor miért is kerülgeted még mindig a dolgot ahelyett, hogy kimondanád?- fakadt ki.
Midoriya zavarában összeszorította az öklét és lehajtotta a fejét. Tiltakozni akart minden állítás ellen amit a másik felhozott de nem tudott.
Mert ő maga is tudta, hogy Bakugounak igaza van.
 "Ideje végre szembe nézni a valósággal."- gondolta, miközben izzó tekintettel felnézett a szőkére.
   - Igazad van, én...
   - Midoriya! Hé, Midoriya!- jött az utca túlvégéről egy hang, ami kizökkentette a zöld hajút.
Midoriya és Bakugou mindketten a hang irányába fordultak ahol két integető alakkal találták szembe magukat akik közeledni kezdte feléjük.
Midoriya meglepve nézett rájuk, még Bakugou gyilkos tekintettel, a kudarcba fulladt vallomás miatt. Annak ellenére, hogy nem ismerte őket kialakult benne a nyílt ellenszenv, és utálat, amit úgy döntött Midoriya kedvéért elfolyt magában.
Ám hamar világossá vált számára, hogy a lehetetlenre vállalkozott.