Kulcs a szívedhez ( BakuDeku)

3.

Ahogy azt Bakugou előre megmondta, nem tűnt el Midoriya életéből. Helyette majdnem minden nap betért hozzá záráskor, hogy lássa, és váltson vele néhány szót. A beszélgetések valahogy mindig ugyan ott lyukadtak ki, ami Midoriyanak egy idő után már nagyon fárasztó volt. Viszont örült, hogy a szavakat nem követték tettek. Arra jutott, hogy nincs semmi félnivalója Bakugou mellett, mert a fiúnak csak a levegőbe beszél.
Bakugou a beszélgetések alkalmával próbált minél több információt kihúzni a zöld hajúból, aki erre viszont egyáltalán nem volt vevő, így a legtöbb esetben hárított. Bakugouval ellentétben ő sosem akart beszélgetni, sem kérdezni a másikról, csak abban reménykedett, hogy a szőke egy idő után megunja a folytonos elutasítást és egyszer csak eltűnik. De hamar rá kellett jönnie, hogy Bakugou sokkal kitartóbb, mint azt elsőre hitte.
Két héttel azután, hogy Midoriya megcsinálta a szőke tetoválását a zöld hajú épp zárásra készülődött tudván, hogy a szőke minden valószínűség szerint ismét fel fog bukkanni.
Mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó sóhajtva fordult meg, hogy "üdvözölhesse" őt.
   - A válaszom még mindig ugyan az.- nézett az ajtó felé, ami előtt most egy barna hajú lány állt értetlenül.- Ó, Uraraka. Bocs, másra számítottam.- vakarta a tarkóját zavartan.
   - Semmi gond Deku!- mosolygott a lány.- Tudod múltkor beszéltünk telefonon, hogy valamelyik nap meglátogatlak. Jöttem volna előbb is, de sajnos el voltam havazva. Viszont ha valaki mással van programod...- kezdte a lány, mire Midoriya hangos ellenállásba kezdett.
   - Nem! Dehogy. Senkivel sincs programom csak...- kezdte a magyarázkodást, majd hamar észbe kapott.
 "Azt még se mondhatom, hogy van egy srác, aki nap mint nap azzal zaklat, hogy engem akar..."
   - Ha zavarok akkor megyek, tényleg nem akarlak feltartani! Biztos nagyon sok teendőd van a szalon körül...- hajtotta le a fejét a lány bűnbánón.
   - Nem tartasz fel hidd el! Már épp hazafelé indultam, csak tudod van egy srác, aki... gyakran látogatja a szalont mert tetoválást szeretne, de nincs rá pénze így mindig el kell küldenem. Viszont sajnos nem ért a szóból és folyamatosan vissza jön.- talált ki gyorsan egy hazugságot Midoriya, bár utolsó mondata színigaz volt. - Szóval ezért hittem azt mikor bejöttél, hogy ő az.- sóhajtotta.
   - Ó! Így már értem. Szegény! Biztos nagyon szeretne egy tetoválást tőled, ha nem adja fel.- nézett szomorúan Uraraka.
   - Az nem kifejezés mennyire.- szűrte a fogai között Midoriya, miközben emlékeiben megjelent előtte Bakugou arca.
   - Próbáltál beszélni vele? Hogy keressen egy másik helyet, ahol esetleg olcsóbb?- pislogott nagyokat a lány.
   - Persze, de hajthatatlan. Azt akarja, hogy én csináljam meg, és bármit mondok neki nem érdekli.- fújt.
   - Istenem Deku! Akkor biztos, hogy nagyon tehetségesnek tart téged, és senki másra nem meri rábízni magát! Ez olyan jó érzés lehet! Hogy valaki így ragaszkodik hozzád!- kulcsolta össze maga előtt a kezét a lány ábrándozva.- De ugye tudod, hogy én is így vagyok ezzel?- pislogott szégyenlősen.
 "Hát nem mondanám, hogy jó érzés, inkább fárasztó. Mégis mi a jó abban, ha van egy levakarhatatlan piócád, aki folyton szívja a véred?"
   - Deku?
   - Igen?- tört ki gondolataiból a zöld hajú, majd gyorsan visszaidézte magában a lány utolsó mondatát.- Igen, persze, hogy tudom Uraraka! De veled más a helyzet. Mi már évek óta barátok vagyunk, persze, hogy kötődünk egymáshoz.- biztosította a lányt, aki ezt halva elpirult.
   - Igazad van!- mosolygott szégyenlősen.- Annyira örülök, hogy itt vagy nekem Deku!- ugrott a fiú nyakába, mire Midoriyanak koncentrálnia kellett, hogy megtartsa magukat.
   - Én is örülök neked!- simogatta meg a lány haját.
 "Hát igen, Uraraka mindig is egy érzékeny lány volt. Szüksége van egy támaszra."
Ahogy Uraraka Midoriyaba kapaszkodott teljesen olyan volt mint egy árva, aki szeretetre vágyik.
A következő pillanatban azonban el kellett válniuk, mert megszólalt a lány telefonja.
   - Halló, én vagyok.- szólt bele, majd arcáról fokozatosan tűnt el a mosoly.- Máris? Értem... Azonnal megyek.- tette le, majd szomorúan nézett Midoriya smaragd szemeibe.
   - Úgy hallom dolgod van.- biccentett a telefon felé a fiú.
   - Igen, tudod most nagyon sok a munkám főleg divatbemutatók előtt. Pedig azt reméltem több időt tölthetünk együtt.- biggyesztette le a száját a lány, mire Deku sóhajtva fogta meg arcának két oldalát.
   - Hé! Emiatt nem kellene szomorkodnod. Te vagy Yawata legjobb sminkmestere. Nem csoda, hogy téged hívnak.- mosolygott a lányra Midoriya, miközben próbált lelket önteni belé.
Uraraka szeme csillogott, ahogy a fiúra nézett, elveszett tekintetében. Mindig megnyugodott mikor a zöld hajú így beszélt hozzá.
   - Igazad van Deku! Ugyan olyan keményen kell dolgoznom mint neked, nem nyavajoghatok!- kapott új erőre a lány.- De ígérd meg, hogy hamarosan találkozunk!- ölelte át újra a fiút, mire Midoriya a fejét rázva mosolygott a lányra.
   - Persze, hogy találkozunk! Csak szólj mikor jó neked és akkor elmegyünk valahova rendben? Meg hívjuk a fiúkat is.
   - Igen!- szorított az ölelésükön egy pillanatra a lány, majd ellépve a zöld hajútól mosolyogva intett neki, és kifutott az ajtón.
Midoriya mosolyogva nézett utána, majd kulcsaiért nyúlt, ám félúton megállította kezeit.
 "Hmm. Úgy látszik Bakugou ma nem tisztel meg a jelenlétével."- mosolygott magában, majd felkapva a kulcsokat az ajtó felé indult.
 "Végre lehet egy nyugodt napon anélkül hogy..."
   - A barátnőd?
Midoriya kizökkenve gondolataiból lassan oldalra fordította a fejét, majd tekintette találkozott a szalon falát támasztó Bakugouéval.
A szőke karba font kézzel nézett rá.
   - Hallgatóztál?- kérdezte közömbösen.
   - Igen. Be is mentem volna, de nem akartam megzavarni a beszélgetéseteket a barátnőddel.- lépett el a faltól.
   - Nem a barátnőm.- fordult a zár felé Midoriya.
   - Akkor csak az akar lenni.- szólt Bakugou olyan hangnemben mint aki mindent ért.
   - Urarakával gyerekkorunk óta barátok vagyunk. Nem akar tőlem semmit.- tette el kulcsait a zsebébe a zöld hajú.
   - Nagyon aranyos ez a naiv éned.- mosolygott Bakugou, mire Midoriya sóhajtva fordult felé.
   - Mit keresel itt?- kérdezte, bár tudta a választ.
   - Hozzád jöttem.- mondta ki a nyilvánvalót Bakugou.
   - Sajnálom, de nyolcig vagyok nyitva.- nézett a szőkére komolyan, ezzel próbálva jelezni, hogy nem vágyik a társaságára.
   - Tudom.
Midoriya sóhajtva dőlt neki a szalon ajtajának, majd fáradtan Bakugoura nézett.
   - Mit akarsz?- kérdezte, de egyből meg is bánta.
   - Téged.- vágta rá Bakugou gondolkodás nélkül.
 "Minek is kérdeztem?"
   - Azt hiszem nyilvánvalóan kifejtettem már egy párszor mit gondolok erről.- nézett rá unottan.
   - Kitartó típus vagyok, és szerintem erre már te is rájöttél.
   - Nem értem. Miért nem mész inkább meleg bárba ahelyett, hogy rajtam lógnál? Biztos akadna ott pár jelentkező.- lépett el a szalontól Midoriya, majd feltett szándékkal, hogy otthagyja Bakugout elindult.
   - Szóval jó pasinak tartasz?- lépett mellé a szőke felvont szemöldökkel.
   - Nem kell ahhoz nőnek születni, hogy meg tudjuk állapítani egy másik pasiról, hogy jól néz-e ki vagy sem. Nekünk is van szemünk.- adott magyarázatot a zöld hajú.
   - Igen?- vonta fel egyik szemöldökét Bakugou.- Na és mi olyan vonzó bennem Deku?
Az utolsó szót hallva Midoriya megtorpant.
   - Ne hívj így.- szolt komolyan a szőkére nézve, majd újra elindult.
Mivel látta, hogy Bakugou továbbra is lépked mellette bosszúsan fújt egyet.
   - Ne kövess!
   - Hazakísérlek.- jelentette ki a szőke, mire Midoriya azonnal megállt. Újfent.
   - Nem kell kösz. Egyedül is hazatalálok.- nézett a szőkére nyomatékosan.
   - Nyugalom. Nem tervezlek behúzni közben egy sikátorba vagy ilyesmi. Csak ha vevő lennél rá.
   - Arra várhatsz.- indult el újra a zöld hajú, mire Bakugou sóhajtva követte.- Komolyan nincs jobb dolgod mint utánam koslatni?
   - Jelenleg nincs. És amúgy is kedvelem a társaságod.
   - Ez újdonság. Azt hittem csak meg akarsz dugni.- szólt gúnyosan Midoriya, mire Bakugou elnevette magát.
   - Igen, eleinte tényleg csak a tested érdekelt. De minél több időt töltöttem veled annál jobban megkedveltelek. Érdekel, milyen is vagy valójában, mikor nem a hűvös elutasító arckifejezés ül ki az arcodra. Milyen amikor mosolyogsz, vagy nevetsz.
Őszinte hangját halva Midoriya zavarában hirtelen azt se tudta mit mondjon.
 "Urarakan kívül még senki sem beszélt velem ilyen őszintén és nyíltan. Ráadásul Bakugouval még alig ismerjük egymást. Már nem mintha meg akarnám ismerni őt."
   - Csak nem zavarba hoztalak Deku?- húzta félmosolyra a száját, mire Midoriya ismételten behúzta a kéziféket és komolyan fordult Bakugou felé.
   - Megmondtam, hogy ne hívj így.- szolt komolyan, szeme szinte szikrákat szórt.
   - Szóval csak a "nem barátnőd" hívhat így?
   - Igen, csak ő hívhat így.
   - Miért?
   - Mert nem mondhatom azt neki, hogy fejezze be oké? Még óvodás korunkban adta nekem ezt a becenevet és azóta rajtam maradt. Félek, ha megkérném, hogy hagyja abba megsértődne és azt hinné már nem vagyunk olyan jó barátok mint régen. Szóval elfogadtam a helyzetet.
   - Tudtommal felnőttek vagyunk. Biztos kiheverné a dolgot.
   - Nem ismered őt. Nagyon nagy szíve van, és ezáltal túl érzékeny is. Nem akarom felborítani a lelki világát egy ilyen apróság miatt.
   - Szóval inkább elviseled.- biccentett Bakugou.
   - Valahogy úgy. Már megszoktam.- bólintott Midoriya, majd észbe kapva megrázta a fejét.- Viszont ehhez neked semmi közöd, szóval ne szólj bele.
 "Már megint úgy beszéltem neki egy ilyen témáról mintha évek óta ismernénk egymást! Mégis miért nyílok meg neki folyton?"
   - Rendben. De előbb vagy útóbb meg kéne mondanod neki, hogy nem akarsz tőle semmit. A megnyilvánulásaid az irányába elég félreérthetőek, így nem csoda ha azt hiszi lehet esélye. Ha nem tisztázod vele a dolgot csak még nagyobbat fog sérülni mikor összejössz valakivel.
   - Kösz, hogy aggódsz a barátom lelki békéje miatt, de nem szükséges. És nincs mit tisztáznom vele. Tudja, hogy csak barátként tekintek rá.- jelentette ki Midoriya megingathatatlanul, mire Bakugou felsóhajtott, a telefonja pedig megszólalt.
   - Igen?- szolt bele.
Midoriya figyelte ahogy telefonál és közben azon gondolkozott mennyire lenne bunkó, ha szó nélkül eltűnne még nem figyel rá. Végül mégis maradt. A beszélgetésből nem igen tudott meg semmit, csak azt, hogy Bakugounak dolga akadt.
Mikor a szőke letette a telefont komolyan fordult felé.
   - Úgy látszik ma megúszod a hazakísérést.
   - Amúgy sem engedtem volna, hogy hazáig kövess.- kezdték meg a farkasszemezést.
Bakugou a mondat hallatán elmosolyodott. Aranyosnak tartotta a zöld hajú komolynak szánt, de inkább durcás tekintetét.
   - Akkor majd találkozunk... Deku!- fordult meg, majd egy intés után el is indult hátra hagyva a hitetlenkedő Midoriyat.
 "Ez a srác... Miért érzem úgy, hogy az őrületbe akar kergetni? Egyáltalán miből gondolja, hogy ez bárkinek is bejön? Jobb ha nem is gondolok rá."- rázta meg a fejét, majd sarkon fordult és folytatta az útját hazafelé, ezúttal már egyedül.