Egy rossz ajánlat

19.Részlet...(Szilvia)

Jávorral amint autóba szálltunk teljesen elöntözött az ideg. Szívem szerint torkom szakadtából ordítottam volna mint a sakál. Flórián előtt még is azt éreztem, hogy higgadtságot és nyugodtságot kell mutassak magamon. Nem mintha féltem volna, hogy olyan tettre szánja el magát ami következményeket vonna maga után. Inkább a tudat, hogy még egy napja sem válaszoltam a nagy kardinális kérdésre és már is irányítani akarta az életemet. Ezt pedig határozottan nem tartozott a kedvenc programjaim közé. Az apámnak sem engedtem soha, hogy meg mondja mit és, hogyan tegyek. Flóriánnak persze majd hagyni fogon na azt már nem! Jávor nyugodtan vezetett és a reggeli híreket hallgattuk közben a rádióban. Nekem még  is az motoszkált a fejemben, hogy Dénes érkezése talán  felboríthat mindent. Nem féltem tőle sőt igazából szívem szerint a kis kilencminissel a fejébe küldtem volna egy golyót annak a rohadéknak azok után amit velem tett. Még is türtőztettem magam annak ellenére milyen bosszús is voltam. Tudtam mit kell tennem és nagyon nem fűlött a fogam hozzá.

-Jávor kérlek haza vinnél az apámhoz? - teszem fel hirtelen a semmiből a kérdést. Jávor félig az utat és félig engem néz. Látom az arcán a kételyt és a nem értést a döntésem felett. Viszont kérdés nélkül leindexel a másik sávba és Pestről kifelé menet Buda után vesszük az irányt a Bartos birtokra.

Jó negyven perc után Jávor a ház előtt állítja le az autó motorját. Mély levegőt veszek és várok. Biztos vagyok én ebben? Ahogy kinézek a szélvédőn párt fotóst már is kiszúrok. Na már csak ők hiányoztak az életemből. Jávora pillantok aki egész idő alatt amíg a gondolataim kötöttek el engem figyelt.

-Szilvi...

-NEM! - mondom erélyesen és abban a pillanatban kivágom a kocsi ajtaját. Kiszállok az autóból  Jávor követ és amint a kapuhoz érünk már hallom a fényképező gépek csattogását ahogy elsütik a képeket. Finoman felnézek és egy fiatal fiú rám pillant a fényképező gép felett. Megszeppenve nyitott szájjal engedi le a kamerát a kezében. Igen pontosan ezt akarom, hogy takarodjanak el innen. Mérges vagyok és a haragom most mondhatni kézzel tapintható. Elindulok irányukba és látom a megrökönyödést. A másik kettő fotós is leengedi a kamerát. Megállok a fiatal fiú előtt és a pillantásommal konkrétan felnyársalom.

-Jó reggel Bartosné. - a fiú ennyit mond csak. Mély levegőt veszek és a szemeimet is lehuny. Hallom ahogy Jávor mögöttem közeledik. Mosolyt erőltetek az arcomra.

-Javaslom, hogy takarodjanak el a keretem elől vagy rendőrt hívok. Vagy ami még jobb be perelem magukat ugyanis én nem járultam hozzá a kép készítéshez. Ezzel a személyi jogaimat sértik... - a fiú bele szólna a mondatba de még egy lépést közelebb lépek. Bele álok az arcába.

-AZT MONDTAM TÖRÖLJE KI A KURVA KÉPET ÉS TŰNÉS! - ahogy ordítok mind a három megszeppen. Mosolygok és szép napot kívánok majd a vas kapunk irányába sétálok. Ahogy venném be a kertbe az irányt még hallom a fényképészek pusmogását miszerint milyen otromba vagyok. Hát igen az vagyok. Szombat reggel van és képesek itt ólálkodni még jó, hogy ki kelek magamból. Végig sétálva a kerten érzem magamban az egyre jobban kikívánkozó feszültséget. A bejárati ajtónál megállok és hátra fordulok Jávor irányába. Ránézek ő pedig türelmesen vár arra, hogy mi lesz a következő lépésem.

-Készülj fel. Most magunk leszünk apámmal és ilyenkor elhangzanak olyan dolgok amik nem szépek és nem juthatnak ki a négy fal közül... - nem mondok többet Jávor bólogat és amint beteszem a lábam a régi családi házba és megérzem a levendula illatot. Azonnal összeugrik a gyomrom. Anyám imádta a levendulát minden kozmetikuma levendula olajos volt. Az egész lakás úszott is az illatban és amikor meghalt apa mondhatni parancsba adta, hogy tegyék tele a házat vele. Nem akarta, hogy eltűnjön a megszokott kellemes illat ami édesanyámra emlékeztette. Sok konfliktus volt köztünk anyám élete során, anya rendre megszenvedte apám politikai játszmáit. Mindig is kitartott és lenyelte a békát mert szerette az apámat. Én is ilyen akartam lenni kitartó ez némileg sikerült is, bár a megalkuvásban kudarcot vallottam mindig is. Anyám erre rendre azt mondta, hogy azért történik mert apám vehemens vérmérsékletét örököltem. Ebben láttam relációt mert apám és én soha a büdös életbe nem jöttünk ki egymással rendre betartottunk a másiknak. Beérve apa bejáró nője fogad minket kedvesen üdvözöl én pedig határozottan közlöm a szándékaim. A nő láthatóan megszeppen a nyers stíluson de bólint és elém tárja az információt miszerint az apám a dolgozó szobájában kávézik az emeleten. Jávor és én azonnal a lépcső irányába fordulunk és mély sóhajtások kíséretében próbálok megnyugodni,hogy apámra rá ne borítsam az asztalt az első megszólalássá után. Benyitva a szobába megcsap a dohány és a keserű kotyogós kávé szaga. A lakásnak csak ebben az egy helyiségében lehet dohányozni. Mert anyám így határozott. Régen is tudtam de így hét év elteltével is látom, hogy apám a megszokások rabja. Reggeli nélkül feketén a kávét egy szál cigaretta és a Névszava újság kíséretében indítja a reggelt. Így is volt apám a bőr kanapén keresztbe tett lábbal olvasta az újságot és a jobb kezében füstölgött a cigaretta. A kanapé melletti kis asztalon a hamutál, ezüst cigaretta tartó és a herendi porcelán csésze pihent. Amint közelebb sétáltam sem vett észre így hát megköszörültem a torkom. Apám lassan leengedte az újságot és rám nézett összehúzta a szemöldökét jelezve a nagyon is zavaró a jelenlétem. Beleszított a cigarettába majd elnyomta a kristály hamusba.