Egy rossz ajánlat

28.Részlet...(Dante)

Hétfő este a Szabóban...

Az irodámban ültem és próbáltam minden erőmet összeszedni arra, hogy ne kezdjek úgy viselkedni mit egy ketrecbe zárt állat. Az éjjeli kis randevú óta vártam, hogy Bartos keressen és, hogy végre találkozhassak azzal az emberrel aki talán megtudja oldani az összes problémámat egy tollvonással.  Így úgy döntöttem, hogy inkább egész napomat a Szabó fogságában töltöm és még gondolkozok is azon, hogy Klaudiát, hogy lehetne szépen ki iktatni a sakktábláról. Kezdtem magam magányosnak érezni. Szilvi és én nem beszéltünk vasárnap délután óta. Pontosabban mióta rám lőtt. Édes istenem az a tekintett bele éget az agyamba. Határozott volt és megfontolt kicsit sem hezitált egyik lövésnél sem. Tudtam, hogy Szilvi lőni járt Amerikában sokszor így biztosra vettem, hogy amikor rányúlt mind két kezével a fegyverre és rám céloz simán átküld a másvilágra. Még is így visszagondolva szexi volt és teljesen magával ragadt az a nyers erő ami belőle sugárzott. Kezdtem azt érezni, hogy Szilvi is kezdett arra a csúnya pályára lépni amin én fociztam. Ez viszont egy dolgot jelentett, hogy itt ha mi tényleg szeretnék is egymástól valamit akkor komoly szabályok kellenek és hát persze döntések is amit leginkább neki kell majd meghozni. Hiszen ő készül átállni a sötétebbik oldalra. Ekkor bevillan a gondolat, hogy igazából a Bartos család már konkrétan nyakig amúgy is benne van. Hiszen Szilvi apja pénzeli jelenleg az összes olyan bárt ahova potenciálisan nagy kutyák járnak a szavaztok miatt.  Plusz az apja drog bizniszéről ne is beszéljünk amit Révésszel ketten tartanak fent. Kicsit elönt a méreg hiszen István elég képmutató is ebből a szempontból. Hiszen a lányát az igazságügy felé tereli a nevelt fiát pedig rendőrnek szánta ő pedig nyakig ül a szaros vödörbe. Végül is lehet ez is csak valami játék, hogy még jobban be legyen biztosítva, hogy ha borul a terve legyen kinek tisztára mosnia mindent...

A gondolkodásomat egy kopogás szakítja meg én pedig rögtön leveszem a lábam az asztalról és felegyenesedek a székben. Ordítok, hogy szabad és a betolakodó már is lassan de biztosan belép kicsit hezitálva. Ria az, a haja felkötve kötősben és mackónadrágban. A készenléti helyzet miatt csak is hétvégén működünk így a lányok ma este nem dolgoznak. Ria közelebb sétál és meglátom a kezében a tiszta ruhákat amit letesz a egyik bőr fotelbe. 

-Kimostam hát ha szükséged lenne rájuk... -mondja alig halható hangon. Bólogatni kezdek jelezve irányába, hogy hálás vagyok érte. 

-Zsófi, hogy van? - ahogy felteszem a kérdést összeugrik a belsőm. Nem érdemelte meg amit vele tettem de vannak bizonyos határok amit meg kell mindenkinek értenie, hogy nem léphet át. Ria felpillant és meredten beámul rám. 

-Még is, hogy lenne? Majdnem megölted... - veti hanyagul a szememre. Pedig tisztában van vele, hogy nem szeretem a tiszteletlenséget. Nem válaszolok csak összeszorított szemmel rá nézek és keresztbe fonom a mellkasomon a kezem. Ria elkapja a tekintetét rólam. -... hogy lenne szerinted? Tele van zúzódásokkal a szeme akkorára dagadt mit egy krumpli és ha azt szeretnéd, hogy őszinte legyek. Szerintem retteg. Retteg attól, hogy most mi lesz vele. Ha őt lecsukják mind megyünk a süllyesztőbe. Magát okolja mindenért mint mindig és próbálja kitalálni, hogy tudná mindenki seggét megmenteni. - Ria hosszasan néz lefelé ahogy beszél és közben a kezén egy gyűrűt babrál. Pont azt az úját ami mellet az a csonk van amit tőlem kapott. Csak egy kisujj de tudtam, hogy egy életre megsebeztem Riát azzal, hogy büntetés képen levágtam neki az ujját. Viszont tudta, hogy jogos volt hiszen elárult engem. 

-Szilvit ugye nem fogod bántani azért... 

-Nem Ria, nem fogom bántani... -ahogy kimondom Ria felemeli a fejét rám néz és elmosolyodik. 

-Kedvelem őt. Nagyon harcias nő. - a mondatra én is sűrű bólogatásban török ki. Végül Ria halkan távozik a szobából és újra egyedül maradok a gondolataimmal. Erőt veszek magamon és neki állok levetkőzni majd felállok és bele bújok a szárítóból frissen kivett tiszta ruhákba. Még az öltözködés végéhez sem érek és újfent kopognak. Nagyon nem szeretem amikor ilyen átjáró ház van. Ordítok és ahogy az ajtó felé fordulok bele bújok a friss fekete ingbe. Az ajtó felé pillantva meglátom Kornélt és a férfit. Magas jól felépítésű ötvenes úriembert. Szürke kockás sapkájában és egy szövet barna zakóban állít be. Nem mondanám azt, hogy túlzottan rejtőzködőre vette volna a figurát. Pedig direkt megkértem Bartos, hogy jelezze irányába, hogy nem szándékozok nagy felhajtást csapni az esetből. Begomboltam az ingem és melléjük sétáltam. Révész kimérten bámult rám és én is rá. Mi még sosem találkoztunk. Kezét nyújtja felém én pedig elfogadom.