Kisegér dabi x reader

24

A házba belépve mértem végig. Otthonos kis ház. Ahogyan belépünk az ajtón egy nappalit láttunk.

-Ülj csak le.- Invitált a kanapé felé.

Tettem amit kért helyet foglaltam.
A bácsi a konyha felé ment. Mikor megtalálta a tárgyat amiért óda ment, kezében két bögre teát tartott. Letette elém az egyik bögrét, és a velem szembe lévő fotelben helyet foglalt.

-Egy kis tea mellett mindent megbeszélhetünk.- Ivott bele az említett folyadékba.

-Köszönöm.- Mondtam hallkan, és a kezem közé vettem a teát.

-Nem kell.- Ivott mégegyszer utána lerakta az asztalra, ami a fotel és a kanapé között van. -Bizonyára sok kérdésed van, ne félj mindenre kapsz választ.- Ezüst szemei nem árulkodtak semmi felé hazugságról.
-Kezdjük az éljen a nevem Nezha, és egy mágus vagyok.

-Mágus?- Néztem rá furcsán.

-Igen kedvesem, sajnos belőlem már elég kevés van. A mágusok mindig ott vannak ahol szükség van rájuk, és amikor végeztünk megyünk tovább. Mi sose szoktunk egy helyen örökre ott maradni.
Nos mi mágusok halhatatlanok vagyunk.

-Tényleg?- Húztam fel az egyik szemöldököm.

-Igen. Ez a képességünk. A mágusok elsőnek olyanok mint mindenki más ebben a világban. Átlagos kölykök voltunk és vártuk a képességünket ezt a mágus erőt kapni lehet. Amint kifejlődik ez az erő máshogy látjuk a világot utána.
Látjuk a varázslatot a csodát. Ez mind nagy adomány. De a mi feladatunk az hogy segítsünk másokon.- Mosolygott rám biztatóan.

-Rajtam miért akar segíteni? Nem érdemlem meg rossz ember vagyok.-
Elnéztem a szeméből és az asztalt kezdtem el nézni.

-Én ezzel tisztában vagyok, de mi nem nézzük milyen az ember csak azt hogy mennyire hiányzik neki valaki. Igaz mondják az emberek hogy szeretem meg hogy hiányzik, de az olyan emberek akik könnyen túllépnek ezen nem kelünk nekik. De aki már nagyon szenved a hiányukban annak igenis kelünk, és te leírhatatlanul szereted azt a két embert.
Meg tudhatom a nevüket? - Nézett rám kíváncsian, bár azt biztos látta hogy különösen nézek rá. - Nyugi nem mondom el egy hősnek sem vagy rendőrnek, ha ettől félnél.- Küldött felém egy jóindulatú mosolyt.

Vettem egy nagy levegőt és a számat szólásra nyitottam.

-A lány neve Toga Himiko a másik meg Twice.- Néztem rá bús tekintettel.

-Szép nevek, biztos nagyon szereted őket.
Voltaképpen ezért is vagyok itt mert te azt a két embert leírhatatlanul szereted.-
Csillantak meg ezüst szemei. -De ezt már mondtam. Van még kérdésed?- Emelte rám tekintetét kíváncsian.

-Van. Nem is kevés.- Vallottam be őszintén.

-Hallgattom.- Mosolygott rám biztatóan.

-A levélben azt írtad tudsz segíteni mégis hogy?- Emeltem rá [sz.sz.] íriszeimet.

-A mágusoknak egy képességűk van az más ha valami gyógyszert vagy bájitalt keverünk ahhoz csak a hozzá valók kellenek. Na szóval mi mágusok tudunk feltámasztani embereket.-

Mikor ezt kimondta a szemem tányér méretűre nőttek.

-Mégis hogyan?- Kérdeztem egyből rá.

-Elég tudnuk arról az emberről pár infót meg kell egy tárgy amit az adott személytől kaptál de annak a tárgynak számodra fontosnak kell lennie.- Gondolkodott el közben vakarta az állat.
-Van ilyen?- Nézett rám kíváncsian.

Csak némán bólintottam.

-Remek és mik azok?- Csapta össze két kezét.

-Toga-tól kaptam egy barátság karkötőt-
Emeltem fel a bal kezem ahol az említett tárgy pihen. Lassan rá emelte ezüst szemét.