Mr. Blackkel időről időre jobban elmélyült a szexuális kapcsolatunk.
Mióta elvesztettem a szüzességemet, állandóan kívánom a szexet. Ő nincs ellene, sőt csak örül ennek a csodálatos hírnek. Azonban megegyeztünk abban, hogy az iskolában többet nem szexelhetünk. Se erkölcsi, se higiéniai okokból.
-Hogy haladsz a házi feladataiddal? - kérdezte, mikor nálam töltöttük az időnket.
Sokszor történt meg az, hogy átjött hozzám a délután, hogy együtt legyünk, de közben mindketten a saját dolgunkkal foglalkoztunk, s csak utána egymással.
Míg én a házi feladataimmal bajlódtam, ő addig a munkájával foglalatoskodott.
-A mateknál tartok, borzasztó. - mondtam. Nem voltam rossz matekból, de néha rajtam is kifogott.
-Mutasd meg, hadd segítsek. - vette el a füzetemet. Az egyenleteket kezdte el nézni.
-Nincs ebbe semmi nehéz. Csupán megoldod az egyenletet a képletek segítségével és az alapján felrajzolod az ábrát.
-De olyan unalmas, nem szeretem az egyenleteket. - nyafogtam, mire unottan nézett rám.
Elvette a tollamat és végignéztem, ahogy megoldja helyettem a feladatomat.
Mondhattam volna, hogy nem szükséges, megoldom majd magamtól, de kiélveztem, hogy most az egyszer valaki megoldja helyettem a feladatomat.
-Ennyi az egész. - nyújtotta vissza a füzetemet.
-Köszi, apuci. - nyomtam meg az apuci szót. Zavarja, ha így hívom, ugyanis ezzel minden alkalommal emlékeztetem arra, hogy mennyivel idősebb nálam.
-Fejezd be ezt az apucizást, a szótól öregszem tíz évet. - merült vissza a munkájába.
Durva volt belegondolni abba, hogy ő többet törödőtt velem, mint a saját apám valaha.
Tizennégy éves koromig együtt éltem a szüleimmel. Látszólag normális család voltunk.
Mielőtt még elkezdtek volna utazni a munkájuk miatt, már akkor magányosnak éreztem magamat. Az utazgatás semmin sem változtatott.
Az anyámat még érdekelte is, hogy mivan velem, hogy hogyan teljesítek az iskolában és egyebek. Viszont az apámat semmi sem érdekelte. Sosem dícsért meg, nem mondta azt, hogy büszke lenne rám. Mindig csak leszidott a hibáimért és mással nem is foglalkozott.
Sosem ült le velem beszélgetni, vagy segíteni a házi feladatomban. Még csak nem is néztünk együtt filmeket. Teljesen eltávolodtunk egymástól.
Egészen gyermekkoromtól kezdve szeretethiányba szenvedtem. Nem volt egy apa, akire felnézhettem volna. Aki megvédett volna minden veszélytől. Egy apa, akivel elbeszélgethettem volna.
Apa és én csak éltünk egymás mellett. Ritkán szóltunk egymáshoz, akkor is csak veszekedés ment.
Szomorú volt így felnőni, hisz mellettem mindenkinek remek kapcsolata volt az apjával, mi pedig olyanok voltunk, mint az idegenek.
Azóta egy fokkal jobb a viszonyunk. Ha hazalátogatnak, akkor próbál pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Csupán azért, hogy kikapcsolódjon egy picit és azt a pár napot nyugodtan tudja eltölteni.
Szomorú volt az a tudat, hogy szinte senkire sem számíthatok. Egyedül érzem magamat a nagyvilágban.
Tisztában vagyok azzal, hogy a szüleim a jó megélhetés miatt dolgoznak annyit, és ezáltal engem is támogatnak, viszont hiába a sok pénz, azon nem lehet szeretetet venni.
Két embert éreztem közel magamhoz. Akikben teljes mértékben megtudtam bízni. Ők voltak Robin és Mr. Black.
Robin a legjobb barátom. Őt tartottam a kedvenc emberemnek. Vele töltöttem legszívesebben az időmet.
Mr. Black pedig az igazgatóm. Fura volt belegondolni abba, hogy mi párkapcsolatban vagyunk. Törvényellenes volt, amit tettünk. Viszont imádtam minden pillanatát, amit vele töltöttem.
Eleinte utáltuk egymást, de ez szerelemmé alakult. Legalábbis részemről. Mr. Black tisztázta, hogy nem tud teljes mértékben szerelmes lenni, hisz kételyei vannak az előző házassága miatt. Megértem őt, örültem az őszinteségének.
Bár nem tud teljesen szerelembe esni, de nagyon is kedvel engem elmondása szerint.
-Remélem nem bántottalak meg. - mondta, mikor elmesélte, hogy miért annyira bizalmatlan a nők terén. S mellette miért nem szerelmes még teljesen.
-Nem, jobb, hogy tisztáztuk. - válaszoltam, de legbelül úgy éreztem, hogy meghaltam.
Lehajtottam a fejem és néztem magam elé.
-Charlotte, ez nem jelenti azt, hogy nem szeretlek, - nyúlt az állam alá- annyit mondtam, hogy nem tudok szerelmes lenni egyelőre, de ez változhat. Ettől függetlenül én szeretlek téged és fontos vagy számomra.
A szeretét egyre jobban próbálja kimutatni. Bár még mindig zárkózott egy pöppet, de jó úton halad. Mindig érezteti velem, hogyha bármi van, akkor számíthatok rá.
S bár a tudtán kívül is, de több szeretet adott, mint a szüleim a tizennyolc életévem alatt.
-Min gondolkozol? - kérdezte kizökkentve a gondolatmenetemből.
-Semmin... csak azon, hogy mára végeztem a tanulással.
-Remek, én is készen vagyok, - tolta félre a laptopját- most már hozzám bújhatsz.
Eleget tettem a kérésének és a karjaiba zárt engem.
A karjai adták a legnagyobb biztonságot számomra. Teljes mértékben megbíztam benne.
Másnap a suliban a barátaimmal beszélgettünk a szünetben.
-Annyira imádom őt. - áradozott Freya a fiúról, akit nem rég ismert meg.
-Jó boldognak látni téged. - mondta Amanda.
-Charlotte, neked még mindig nincsen senkid? - kérdezték.
-Nincs, elvagyok egyedül. - hazudtam.
-De hisz tegnap..-kezdett bele Diego, de lábba rúgtam őt- pont erről beszéltünk. Jót tesz egy kis egyedüllét.
A kis beszélgetés után, megfogtam Diego karját és kihúztam a teremből.
-Mi történt az előbb? Miért kellett lábba rúgnod? - kérdezte.
-Mert majdnem kifecsegted, hogy milyen észrevételre jutottál az előző nap. - mondtam, mire elmosolyodott.
-Ezek szerint igaz. Téged valaki úgy megdugott, hogy alig bírtál a lábadon állni. - mosolygott tovább. Nekem egyre kevésbé volt megmosolyogtató.
-Igen, de ne reklámozd légyszíves.
-Na és ki ő? - kérdezte.
Neki semmiképpen sem fogom elárulni, hogy kiről van szó. Bár Robinnak sem tettem, ő rájött magától.
-Nem ismered, nem ide jár.
-Értem. Örülök neked. - zártuk le a témát.
Megkönnyebbültem, hogy nem faggatott tovább.
YOU ARE READING
Gyönyör
Romance- Mégis mit csinálsz? - kérdezte ijedten, mikor rám pillantott. - Leveszem a felsőm, mert izzadok. - Vedd vissza. - szólt rám. - Mégis minek? - kérdeztem. - Mert az igazgatód vagyok, nem a barátod. - a kijelentésére csak elnevettem magam. <3
