Gyönyör

[ HUSZONHATODIK RÉSZ ]

Az elkövetkezendő hetekben megpróbáltam csakis a tanulmányaimra koncentrálni. Az valamennyire elterelte a figyelmemet a problémáimról. Nem szerettem volna Mr. Blacken és a kialakult helyzeten kattogni. 

Iannel is megpróbáltam helyrehozni a kapcsolatomat. Nem akartam, hogy ő igya meg a levét az én hülye döntéseimnek. Ő egy nagyszerű fiú volt, aki csakis szeretetet érdemelt, és megfelelő törődést. 

Azóta sem árultam el neki a kiborulásom és a furcsa viselkedésem okát. Nem akartam, hogy feleslegesen kombináljon, félreértse a helyzetet.

Bűntudatom volt amiatt, hogy nem voltam őszinte vele, de mégis jobbnak láttam azt, hogy ne mondjam el neki a történteket.

- Nagyon szeretlek, ugye tudod? - kérdezte a fiú, mikor az ágyamban feküdtünk.

Este volt már, és a lefekvéshez készülődtünk.

- Hmm, végülis csak napi ezerszer mondod el nekem, úgyhogy nem is tudom. - viccelődtem.

- Akkor elmondom ezeregyedjére is, hogy elhidd. - mosolyodott el.

- Akkor talán megbizonyosodok róla, - bújtam hozzá- de az érzés kölcsönös.

- Máris a világ legszerencsésebb férfijának érzem magamat. - csókolt meg.

Újabb rossz érzés fogott el. Ő így viselkedett velem, szinte a tenyerén hordozott, én pedig titkolóztam előtte. Viszont nem tudtam, hogy mit kellett volna tennem.

Tudtam, hogy fájdalmat okoztam volna neki azzal, ha elmondtam volna az igazságot. Úgy éreztem ez egy "kegyes elhallgatás". Hisz, amiről nem tud, az nem fáj neki.

Azonban hiába próbáltam elkerülni Mr. Blacket, nem tudtam. Teljesen kiakartam zárni az életemből, de újból és újból felbukkant, egyszerűen nem hagyta, hogy ez megvalósuljon.

Nem erőltetett rá semmire, csupán beszélgetni akart velem. 

- Túlléptél, új életed van. De boldog is vagy? - kérdezte a férfi.

- Igen, miért ne lennék? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére.

- Akkor miért zaklat fel a jelenlétem? 

Teljesen lesokkolt a kérdésével. Én magam sem tudtam volna választ adni a kérdésére.

Még magamnak sem mertem bevallani azt, amit éreztem.

- Csupán bánt, hogy ellettünk választva egymástól, ezáltal nem tudtuk meg, hogy működött volna - e a kapcsolatunk. Bár, ezt már sosem tudjuk meg.

- Akkor mégiscsak hatással vagyok rád. - mosolyodott el.

- Igen, de nem pozitív értelemben. 

Állandó fájdalmat éreztem, ha már csak rágondoltam. Állandóan a múlt kísértett, de én tudtam, hogy akármmenyire is fáj, nem szabad leragadni a múltban.

Ami történt, megtörtént, de már elmúlt. 

- És biztos, hogy miattam érzed rosszul magadat? Nem lehet, hogy amiatt, hogy tudod, hogy mellettem boldogabb lennél? 

Nem tudtam mit válaszolni erre. Jól éreztem magamat addig, amíg újból megnem jelent. Egyszerűen felzaklatott, aminek nem értettem az okát.

Boldog voltam Iannel. Ő vele sokkal egyszerűbben mentek a dolgok, és vele úgy éreztem, hogy lehetne is közös jövőnk. Senki nem állt az utunkban, és boldogak voltunk egymással.

Hasonlóak voltak az életkörülményeink, és a legtöbb időnket közösen töltöttük. Nem tudtam volna elképzelni azt, hogy ez megváltozzon.

De mellette mégsem tudtam teljes mértékben boldog lenni a kialakult helyzet miatt.