Hogy is mondjam...

...hogy jó leszek?

Nyolcadik fejezet – Hogy is mondjam, hogy jó leszek?

– Ha választanod kéne, inkább bemennél egy nap meztelenül az iskolába, vagy egy teljes évig minden nap leejtenéd a tálcádat a menzán? – kérdezte Simon az aznapi áldozatától.

Kata hümmögve a füle mögé tűrt egy tincset. Egyértelműen jobban reagált, mint tegnap Balázs, aki csak sóhajtozott, vagy tegnap előtt Bence, aki megkérdezte, hogy az nem opció-e, hogy egy évig minden nap meztelenül menjen iskolába.

– Inkább leejteném a tálcámat – jutott végül döntésre Kata. – Te?

Simon egyik kezéből a másikba dobta a röplabdát sétálás közben.

– Én bemennék meztelenül.

– De utána rólad beszélne mindenki – nevetett fel Kata.

– Beszéljenek csak! – vont vállat. – Előtte sokat edzenék, hogy el legyenek ájulva a testemtől.

Kata tovább nevetett, ahogy leguggolt, felvett egy csigát a földről, és betette a fűbe, mielőtt bármelyikük ráléphetett volna.

– Szóval erről szólt ez a mai? Már előre készülsz?

Simon elmosolyodott. Amikor felkereste Katát és Ármin unokatestvéreit, nem árult el sokat arról, hogy miért kell a segítségük az edzéshez. Mindenki megállapította, hogy Simon megőrült, mindegyikük morgott, amiért korán fel kellett kelniük, de egytől egyig segítettek végigcsinálni azt az edzéstervet, amit Lili összeállított neki.

– Ki tudja? – vette elő a kulcsot a zsebéből Simon, amikor a nyaraló kapujához értek. – Bejössz, amíg megmosakszom? Aztán mehetünk a bisztróba.

– Persze – bólintott Kata.

Simon intett Katának, hogy menjen be, aztán bezárta a kaput, és begurította a biciklitároló melletti bokor alá a röplabdát. Ármin párszor már számon kérte rajta, hogy hova tűnik el folyton a labdája, de Simon csak eljátszotta az értetlent, és tagadta, hogy valaha sportolt volna életében.

– Oké – eredt Simon a lány nyomába. – És inkább eltöltenél egy teljes napot Feriékkel, vagy átúsznád a Balatont?

Kata a hajával babrált, amíg Simon kinyitotta a bejárati ajtót. Az előszobában a lány még mindig hümmögött, ahogy kibújt a cipőjéből, de mire válaszolhatott volna, Döme megjelent az ajtóban.

– Jól van, Feri – mondta Döme a telefonba. – Akkor gyertek át olyan dél körül, addig előkészítünk mindent.

Simon és Kata rögtön egymásra néztek.

– Valóra válnak a hülyeségeid – suttogta Kata.

– Micsoda? – Döme a vállával a füléhez szorította a telefont, miközben Simonékra mosolygott, és belebújt a cipőjébe. – Hozzál, persze, de szódát mi is tudunk csinálni.

– Talán, ha azt mondod, hogy átúsznád a Balatont, véget ér ez a rémálom – súgta vissza Simon.

– Oké, akkor átúsznám a Balatont!

A rémálom nem ért véget. Döme elköszönt Feritől, hunyorítva pásztázta a telefonját, mire végre kinyomta a hívást, aztán felpillantott.

– Elment a bisztróban az áram – mesélte elszontyolodva. – Feriéknél sincsen, és a szerelő azt mondta, csak holnap tud kijönni.

Simon rátaposott a cipője sarkára, hogy kibújjon belőle.

– Akkor ma nem dolgozunk?

– Nem – ingatta meg Döme a fejét, és levette a falon lévő tartóról a kulcscsomóját. – Most hazahozok mindent, mielőtt leolvadna a hűtő, addig ti segítsetek a konyhában Anikóéknak. Bográcsozni fogunk!