Hogy is mondjam...

...hogyha nekem rossz, neked is az lesz?

Ötödik fejezet – Hogy is mondjam, hogyha nekem rossz, neked is az lesz?

Vasárnap, az Árminnal való futás alatt Simon az eszébe véste a bisztróig vezető rövidebb utat.

Hétfőn nem egyszerre voltak beosztva, de így is felkelt már hajnalban, és fülelt, hogy mikor szólal meg Ármin ébresztője, hogy ő tíz perccel korábbra állíthassa a sajátját.

Kedden, hiába érezte úgy, hogy a teste egy szétfolyó massza, ragaszkodott hozzá, hogy eddzenek este is, hátha kifáraszthatja Ármint.

Szerdán Simon átaludta az ébresztőjét, és arra kelt, hogy Ármin telefonál tizenegykor, hogy miért nincs még a bisztróban. Ez nem volt a legbüszkébb pillanata.

Csütörtökön mindent tökéletesen csinált. Előző este kifulladásig edzett Árminnal, másnap tíz perccel előbb kelt fel, és úgy tekert a bisztróig a rövidebb úton, mint egy eszelős. Be is ért előbb – de utólag megtudta, hogy Ármint délutánra osztották be.

De a péntek Simon napja volt. Ezt már akkor érezte, amikor pár perccel azelőtt kipattant a szeme, hogy megszólalhatott volna az ébresztője.

– Gyerünk már – kapta fel a telefonját, és megütögette az oldalát, amikor nem sikerült elég gyorsan beütnie a jelszavát. Már csak az hiányzott, hogy felordítson az ébresztője, és Ármin is felkeljen.

Amint Simon megvívta a csatáját a technikával, kikászálódott az ágyból. Lesimította a kék, dolgozós pólóját és rövidnadrágját – előző este a mai ruhájában feküdt le aludni, hogy időt spóroljon –, halkan elfordította a kilincset, és kilépett a szobájából.

Teljes csend uralkodott a házban. Kivételesen nem csapott zajt az ajtóval, a lécek nem recsegtek a lába alatt, és egyik szobából sem szűrődött ki motoszkálás. Simon óvatosan tett egy lépést a fürdőszoba felé, de megtorpant, amikor nyikorgást hallott a háta mögül.

Ármin ajtaja nyílt, és hamarosan a fiú ki is lépett a folyosóra.

– Ezt nem hiszem el – suttogta Simon maga elé.

Ármin a szemét dörzsölve pillantott fel rá. Az arcán látszott a párna nyoma, haja kuszán állt, és még nem volt munkához készen öltözve.

Mondhatni, egyáltalán nem volt felöltözve, csak egy alsónadrágot viselt. Simon pillantása véletlenül sem futott végig a fiú csupasz vállán és mellkasán lévő pici anyajegyeken.

– Miért nem alszol? – Ármin megköszörülte a torkát, miután az első szó rekedtesen hagyta el a száját. – Ma nem edzünk.

Simon, amilyen lassan csak tudott, hátrált egy lépést.

– Csak vécére mentem.

Ármin biccentett, ahogy elnyomott egy ásítást. Simon újból hátrált egy keveset. Óvatosan lépdelt, nehogy egy nagyobb reccsenés kiébressze Ármint, de a baj így is megtörtént.

Ármin pillantása végigsiklott Simonon. Először lustán, mintha a gondolatai máshol jártak volna, de aztán összeszaladt a szemöldöke. A tekintete megakadt Simon farmerján. A nadrágba fűzött övén. A pólóján lévő kék sarkos logón.

Simon látta a pillanatot, amikor Ármin összekötötte a szálakat. Úgy tágult ki a szeme, mint egy rajzfilmfigurának.

– Nem hiszlek el. – Csak ennyit mondott, aztán sprintelni kezdett a fürdőszoba felé.

Simon akkor eszmélt fel, amikor Ármin elfutott mellette. Mozdult, de nem tudta elkapni a fiú karját, hogy visszarántsa, így inkább a nyomába eredt.