Brutálisan Kedves (Befejezett)

KETTŐ

Kaptok hozzá ihletzenét :) Bár ebben öten énekelnek, de szerintem fantasztikusak ^^

*                       *                             *                            * 

- Komolyan, ember, ti nem tudtok lazulni – csóválta meg a fejét Zalán. – Egyetlen egy estére vállalják el a bátyádék a Miniszörnyet, és ti tényleg itt akartok alapozni?

Kata keserűen elmosolyodott a kérdésre. Nem. Nem akartak. Azonban nagyon sajnálta a kereszthúgát. Aki egy olyan dolog miatt, amiben nem is volt hibás, még mindig kínozta magát. Mert a fejébe vette, hogy neki nem jár a boldogság.

Ahogyan sajnálta Zalánt is, aki magányos volt, miután kitagadták. Akit félig-meddig örökbe fogadott azon a nyári éjszakán, amikor a barátja kérésére eljött érte a világ végére, hogy megpróbálja megszerelni a tragacsát.

- Nem nyafog! – bökött a punkra az elszabadult anyuka, egy ujjal összegezve az előző gondolatot.

Úgy vélte, Kristóf sejti, hogy igazából hamar le fognak lépni. Hogy csak a barátja kedvéért vannak itt. Mert ha csupán magukra gondolt volna, akkor – ahogy lerakják a gyereket – egymásnak esnek, aztán alszanak.

Utána ezt ismétlik változatos permutációkba, kiélvezve a huszonnégy órát.

Zalán körbenézett az inkább kávézón, mint kocsmán. Ahol ők egy oldalsó asztalhoz ültek le. Kata Kristóf ölébe. Aki sejtette, hogy a férje keze nem pusztán azért támasztja a combját, hogy neki ne kelljen tartania magát, hanem mert a harisnyatartót tapogatja az egyszerű, fekete, lenvászon ruha alatt.

Ameddig a barátja vádlón le nem vágott három gintonikot. Mintha ez valami szitok lenne. Merthogy itt csak túlárazott kézműves söröket lehetett kapni. Dehát nem is ezért jöttek ide...

- Nem hiszem el Kata, hogy te választottad ezt a burzsuj lyukat!

A nevezett elmosolyodott. Közben a színpad elsötétült. Zalán ingerülten fújt:

- Csodás, még hangos is...

Most már Kristóf is félszegen vigyorgott, mert ő látta, kik mennek fel. Egyszerre csak négy szólamban megszólalt egy tökéletes acapella lányformáció. Zalánnak kellett három hosszú légvétel, mire megismerte a szopránt.

Először belemart az asztalba. Lehunyta a szemét. Hiába. Nem tévedett. A simulékony, magas trilla tényleg abból a torokból jött, aminek a karcsú nyakát lehunyt szemmel látta mostanában.

A kissé népies, szörnyen finom és nőies szólam, akár egy apró poszáta rebbent rá a többi hang tetejére.

A punk döbbenten megfordult. Továbbra is az asztalba kapaszkodott. Fanni ott ült egy darbukával. Hosszú ujjai biztosan kopogtatták az andalító ütemet, ahogyan csodás képzett hangokon szerelemről és megújulásról énekeltek.

Kata ironikus találta, hogy a szívszerinti kishúga, aki saját példája szerint nem hisz a megbocsájtásban, ilyenekről dalol. Tovább rebbent a szeme. Az elpirultan kapaszkodó tacskóra, aki próbálhatott akármilyen keménynek tűnni, igazából kenyérre lehetett kenni.

Különösen, hogy cseppfolyósra olvadt a látványtól is.

A koncert nem volt hosszú. Kata nem bánta, mert Kristóf keze már remegett. Valahogy közben becsúsztatta a szoknya oldalán a combjára. A második felében azzal szórakoztatta magát, hogy a combfixet próbálta lecsatolni a huncut félhomály védelmében.