Brutálisan Kedves (Befejezett)

HUSZONKETTŐ

Akárhogy erőltette, Zalán képtelen volt visszaidézni a történteket. 

Hogy hogyan került be a sittre.

Megint egy cellába.

Csak Krisztián átkozódására ébredt a sodródó, vörös kábulatból:

- Melyik kibaszott részét nem értetted annak, hogy maradj nyugton?! Ennyire hülye vagy? – fakadt ki amikor bemehetett hozzá a vallatóba. – Mi a faszt keresett a zsebedben rabszolgadrog?

- Tőle kaptam... Néhány tanáccsal hogyan használjam.... – húzta be a nyakát.

Úgy sejtette, az ügyvédek ritkán káromkodnak ennyit. Tehát, ha ez megtörtént, akkor baj van. Mondjuk, rémlett neki egy kép, hogy kicsit fetreng az erőszaktevő köcsög a saját vérében, szóval csak mérsékelten bánta.

Viszont nem szívesen ült volna. Krisztián kínlódva sóhajtott:

- Értem... én hiszek neked, de ők nem fognak. Ráadásul nincs rajta az ujjlenyomata, mert a zsebed lepucolta...

Újabb sóhaj. Most inkább fáradt. Zalán hallgatott. Próbált békésnek tűnni, bár egy két méteres punk volt bilinccsel a csuklóján. Egy kihallgatóban. Akit emberölési kísérletért hoztak be. Ugyanis az is rémlett, hogy feltett szándéka volt, az erőszaktevő, szadista pöcs arcával addig kloffolni a betont, ameddig vége nem lesz.

Ebben pedig a pár karcolás, vagy éppen a gyomorral levett térd nem állította meg. Úgyhogy becsülettel neki is kezdett. Most – mikor megkísérelt emlékezni – előmászott egy olyan homályos kép, hogy három rendőr rángatja le a tagról:

- Mi lesz? – kérdezte szokatlanul halkan Zalán.

- Fingom nincs – lapozgatta a leiratokat Krisztián. – Ez nagyon szarul nézz ki. Semmilyen enyhítő körülmény nincs. A szilárd bizonyítékok által sugallt kép alapján, te egy szatír vagy, aki majdnem halálra verte a pincért, amikor kiszúrta.

- Ez hazugság.

- Egy nagyon hihető hazugság – vont vállat az ügyvéd.

- Mit tegyek?

- Viríts néhány tucat millát, és frissiben pánikszerűen eltüntetünk mindent, amíg nem került fel a rendszerbe! – kacagott fel cinikusan a törvényszolgája. – Vegyél rá Fannin kívül, még legalább hármat a lányok közül, hogy valljon. Kata sem ér, mert nyilvánvalóan van köztetek kapcsolat. Vagy a tahót...

Zalán agya tikkelt. Honnan tudta ezeket Krisztián? Elnyílt a szeme. A férfi biccentett:

- Igen, a kiscsaj annyira szeret, hogy felajánlotta: kiáll mindenki elé a szégyenével, hogy enyhítő körülmény legyen.

Zalán szemébe könny futott. Nem! Nem alázhatta meg még jobban. De akkor... hogyan...

- Andris mit mondott? – kapaszkodott az utolsó utáni szalmaszálba.

A barátjába, aki már komoly halacska volt a politikában. Az édesapja pedig valódi cápa. Amolyan minisztérium élén lévő, aki előtt hason csúszik a fél világ... Krisztián biccentett, hogy erre is gondoltak:

- Azt, hogy tud szólni az apjának, de akkor is kőkeményen perkálni kell... Ez nem könnyen elsikálható.

- Én... – pörgetni kezdte, mennyi van a számláin.

- Nem fog menni. Még az ostoba öcsémék is felajánlották a vagyonukat, de ennyit, ilyen gyorsan senki nem tud felszabadítani.

- Igazából de – dörmögte egy higgadt, egyáltalán nem hajlékony bariton a kihallgató ajtajában.