Brutálisan Kedves (Befejezett)

NYOLC

Persze, hiába, mivel lázas rémálmában elkapta a férfi kezét. Valójában csak azért nem ébredt fel, mert a hosszú, kissé hűvös ujjak érintése megnyugtatta. A két markába vette, és felé fordulva tovább szendergett.

Olyan békésen, hogy Zalán mélyebb lélegzetet sem mert venni, nehogy felébressze. Nemhogy az ezer apró tűvel szurkáló zsibbadt végtagját visszakérni. Mondjuk, viszonylag hamar elmúlt az érzet.

Nagyjából fél óra után már nem zavarta. Ugyanis kiment belőle az érzékelés.

Két óráig várakozott, amíg a mélyen alvó hercegnője végre kinyitotta a szemét. Ami már egy fokkal kevésbé csillogott.

- Gyógyszer, víz. Csinálok Neked pirítóst – ült fel rögtön a házigazda.

- Annyira sajnálom!

Fanni szabadkozva nyikkant, ahogy a férfit figyelte, aki összeharapott állkapoccsal próbálta mozgásra bírni a félig görcsöt kapott izmokat. Darabosan döcögtek az ízületek, miközben a bőre alatt ezer húsevő hangya csipkedte.

- Ilyesmit nem kell – kelt ki mellőle Zalán bármilyen szemrehányás nélkül.

Fanni ezt nem értette. Hiszen dühös lehetett volna rá. Mégsem volt. Sőt: mosolygott is. Pedig, ő nyilvánvalóan gondot okozott. Aztán még ételt is csinált neki. Ágyba hozták. Ez a nő olyan helytelennek találta.

Annyira restnek érezte magát. Az ágyfejhez csúszott, védekezőn felhúzta a térdeit:

- Tényleg itt egyek?

- Ahol jólesik – vont vállat, mintha nem számítana.

Mintha nem lenne a beteg vállalhatatlanul pofátlan, hogy betolakszik az életterébe, kiszolgáltatja magát, és még az alvóhelyén morzsál is. Mert nem lett volna képes a saját lábán felkelni. Ráadásul isteni illata volt...

Úgyhogy a reggeli felé rebbent a keze. Nem merte elvenni:

- Nem akarok visszaélni a jóindulatoddal...

- Csődbe megyek a szelet kenyeredtől – vigyorodott el kicsit sem boldogan.

Közben pedig a nő kezébe nyomta a tányért. Aki megütközve meredt erre a számára ritka kedvességre. Ilyet még csak Kata és a családja csinált vele. Ilyet nem csinál más. Különösen az ennyire marcona alakok nem.

Nem?

- Zalán... elvettem az ágyad, körülugrálsz, pedig senkid sem vagyok...

A férfi szeme villant. Ezt sem érezte rosszabb végszónak, mint bármi mást. Fanni tekintete is tisztának tűnt. Felhozta, habár eredetileg nem akarta kihasználni az alkalmat:

- Ezen könnyen segíthetünk.

- Máris kimászok, és hívok egy taxit – tette le az ételt a nő.

- Vagy... lehetnél a barátnőm – adta vissza a kezébe. – Egyébként kihűl a világ legfinomabb pirítósa. Még csak nem is mikrós.

- Mikróban nem lehet pirítani – kezdett kuncogni az ápolt.

- Látod? Csupa új dolgot tanulok tőled. Épületes kapcsolat lenne: Te megnevelsz, én meg imádlak. Hogy hangzik?

Viccnek hangzott, pedig egyébként komolyan gondolta. Nem volt ötlete, hogy – az érzelmein kívül – mi mást tudna felajánlani. Nem hitte, hogy ő tényleg elég lenne egy ilyen lélekhez, mégis meg akarta próbálni.