Brutálisan Kedves (Befejezett)

TIZENKETTŐ

Megint elismételném a múltkori kérésem. Ha úgy érzed, az ilyesmi túl sok lehet, akkor a csillag közötti részeket ugord! 

Akinek a következő emléke az volt, hogy reggel van, és anyaszült meztelen ébred az ágyában. A másik oldalán az alsónadrágban szendergő Zalánnal. Fanni elsápadt. Önkéntelen lefutott a keze, ám ott nem érzett furcsa nedveket.

Bár... nem tudta, mennyi idő alatt száradnak fel.

Honnan tudta volna? Magába szaladt az ujja. Ellenállásba akadt. Akkor mégsem... Végignézett a testén. Nem értette, hova tűnt a ruha. Vagy úgy az éjjel nagyjából fél tizenegy magasságától.

Szégyenkezve felkapta a kezét.

- Mikor ittál utoljára? – sóhajtotta Zalán a párnába.

- Katáék esküvőjén én is koccintottam – kapta maga elé a takarót.

- Azt kérdeztem, mikor ittál utoljára?

- Kilenc éve... – vörösödött el nyakig.

- Aha...

Zalán viszont így már értette az estét. A villámgyors gátlástalanságba vezető berúgást. Ami során a nő félig akadozó, részeg mondatokkal felvázolta a csak horrorfilmbe illő forgatókönyvet:

*

Hogy „Titivel" még egy ruhabemutató után buliztak. Nála akarnak aludni. Aki kéri várja meg. Mert még egy kicsit maradna Ákossal. Nem. Fanni megy. Átlibben a csini H. Ákosba' a haverokhoz a közeli kocsmába, aztán haza. Titi kéri, akkor taxizzon. Pénzt is kap. Ám ő nem akarja költeni a keresztnővére keresetét.

Nem is vár. Elindul. A buszhoz.

Amihez még el se ér, amikor hátulról átkarolják. Egy kés érkezik a nyakára. Higgadtan közlik vele, hogyha megnyikkan, akkor mélyebbre szalad a penge. Utána lenyomják hasra egy kocsira. Hátul felhúzzák a ruháját. Majd belemarkolnak a hajába, mert hát ketten vannak, és mindkettőnek jár az élvezet.

A kés még mindig a nyakán.

*

Miközben az elmebeteg faszok próbálják a lányra kenni, hogy ő öltözött túl kihívóan. Elvégre az a szoknya alig ér a combja közepéig novemberben, és amúgy is minek van kiengedve a királylányhaja.

Ezzel a felütéssel kezdte el a kilenc évvel idősebb Fanni ledobálni a ruháit, hogy a punk ölébe telepedve részeg, világvége hedonizmussal elkezdjen könyörögni, hogy bizonyítsa be ez nem csak ilyen, mert megőrül, ha ez igaz, és ez a normális.

Aki pedig nagyon sokkosan, közepesen szalonspiccesen, az ölében a pucér, gyönyörűséges csodával ott ült. A fülét hasogatta annak zaklatott, elcsukló szopránja, hogy ugye, nem ilyen. Ugye, nem... Hogy mondhatta volna neki, hogy nem?

Amikor nyilvánvalóan már megtapasztalta, hogy ilyen is lehet.

Annyit bírt kinyögni, hogy „nem mindig".

Mire Fanni úgy csókolta meg, mintha ő lenne a világon az utolsó korty víz. Magára húzta. Zalán meg találhatta ki, mit kezdjen a helyzettel. Egy szűzzel. Akivel ilyen történt. Akit annyira szeretett, hogy majd megőrült bele.

Mentségére legyen mondva csak egy röpke pillanatig gondolt ő is az alkoholista agytörlésre, és utána férfiként megkeményítette magát, hogy a teremtésnek ne egyedül kelljen viselnie az emlékek terhét.