Brutálisan Kedves (Befejezett)

TIZENÖT

Úgyhogy Zalán reménykedett. Aztán amikor – a koncert második felén – megjelent a mesekedvenc, akkor aggódni kezdett. Ugyanis Kata egyedül jött. Zalán a lába mellé kirakott telefonra pislogott, azonban Fanni nem hagyott üzenetet.

Pedig sosem volt szokása késni...

Most viszont a végére sem ért ide. Ezen a dobos nagyon felhúzta magát. Főleg, hogy hiába indult el az utána jövő aláfestő zene, Kata még mindig nem méltóztatott megmagyarázni a dolgokat. Még akkor sem, amikor ő levágtatott. Akkor sem, amikor fölé tornyosult.

Mondjuk, mielőtt jelenetet rendezett volna, a nő finoman megfordította.

Ezt az „épp nem punk" nem értette. Kizökkentette. Főleg, hogy valami furcsát fedezett fel a szeme. Kellett neki vagy tíz másodperc, mire felfogta: mit. Inkább kit. Ugyanis az ajtóban ott állt Fanni. Abban a szerelésben, amivel alig másfél órája még farkasszemezett.

Azalatt pedig Kata a haját begöndörítette, ő a göncöt magára vette, és a száját vörösen kihúzta. Zalán megdermedt. A nő túlságosan szendén nézett rá, ám az apró szájsarok moccanás valószínűleg a régi énje önkéntelen gesztusa volt.

Aki hajnal kettőkor még tovább libbent a H. Ákosban, miután végiglejtett a kifutón.

Így a dobos már a zenét is megismerte. Hiszen hallgatta ő eleget a kocsiban a nővel. Mivelhogy Fanni tényleg imádta ezt a retro musicalt. Grease. A punk átérezte Danny lelkiállapotát, ugyanis ő is szívét fogva térdre rogyott.

Fanni sudárabb volt, mint a színésznő, a haja göndören pedig szabályos zuhatagot alkotott.

Kata keserédesen elmosolyodott, amikor a kereszthúga édes trillával igazából is eldúdolt néhány dallamot. Miközben az őzikelépteivel megállt Zalán előtt. Aki alulról is megszemlélhette a hetykén meredező halmokat.

Önkéntelen megérintette a teremtés derekát, miközben felállt.

- Mégis milyen melltartót lehet ez alá venni? – súgta a férfi a nő fülébe.

- Nem lehet – pirult el Fanni.

Zalánban még a nyögés is bent akadt. Azonnal le akarta venni azt a pólót. Hirtelen mozdulattal kifelé lódította a nőt.

- De a buli? – nyikkant a teremtés.

Zalán szíve szerint a vállára dobta volna, azzal a felkiáltással, hogy „baszhatja". Minden egyes csepp önuralmára volt, amikor megtorpant:

- Nagyon akarod?

- Téged akarlak – rázta meg a nő fejét a jelmezhez nem illően komolyan.

Utána pedig megcsókolta. Valahogy most az is más volt. Mintha valami gátlás feloldódott volna. A férfit pedig szabályosan elmosta. Már majdnem a falhoz tolta, hogy felfalja, amikor eszébe jutott, kivel áll szemben.

- Ezt abba kell hagynunk... Különben nem jutunk el hazáig. – Zalán énje civilizált része megdicsérte magát, hogy nem azt mondta, leteperlek.

Fanni pislantott egyet. Lehunyta a szemét. A hátán még mindig ott maradt a párja tenyere, ahogyan odarántotta. Alatta pedig az áldott fényecske a hőségtől fényesen szikrázott. Majdnem magabiztosan.

- Pedig haza kell vezetned – csúszott be a férfi farzsebébe a keze.

Nem is értette magát. Mégis. Ahogyan Zalán tartotta a derekát, olyan nagyon biztonságba érezte magát. Biztos volt benne, hogy amíg el nem engedi, senki nem bántja. Hogy senkinek nem engedné.