Brutálisan Kedves (Befejezett)

TIZENEGY

Tudjátok, hogy nem vagyok rigorózus ilyesmire, elég szabad-szájúan fogalmazok, most mégis azt kérem, hogyha érzékeny vagy, ugord ezt a részt. Hogy akkor elégedj meg annyival, hogy Fanninak nagyon sötét pillanatok voltak a múltjában, aminek egy részét, most megosztja Zalánnal.

*

Merthogy Milán így – hogy nyert a fizetésére finanszírozást – maradhatott. Akkor is, ha senki nem kedvelte különösebben. Merthogy tulajdonképpen jó kutató volt. Legalábbis Fanni ezt hitte az oknak.

Eszébe se jutott, hogy a fizetésen túl, mennyi pénzt hoz még a tanszéknek egy ilyen ösztöndíj. Csak arra tudott gondolni, hogy nagyon fél a férfitól. Aki dühösnek tűnt. Mondjuk, legalább sokat utazott, és így keveset volt ott.

Akkor pedig Fanni a kötelezően megtartott órákon kívül igyekezett otthonról dolgozni vagy a könyvtárban. Ahol végig pattanásig feszült idegekkel várta, hogy a férfi mikor támadja le újra. Valószínűleg ezért történhetett meg a szégyenteljes eset:

Mert volt Az A Csütörtök. Amikor Fanni a megbeszélt helyre előbb odaérve, egyszerűen megállt a tér szélén, és előcsapott egy könyvet, amíg Zalán is megjelenik. A múltkori alkalom után újra olvasta az Éhezők Viadalát.

Mondjuk, gondosan újságpapírba csomagolta, mert nem kellett mindenkinek tudnia, hogy gyermeteg módon egy tiniknek szóló mesében keresi a vigaszt.

Zalán erre ért oda: hogy a fiatal egészen a szöveg fölé hajolva, rebbenő ajkakkal szinte suttogja a szavakat. A szél meglibbentette a hosszú szoknyát, ami fölé egyszerű fekete, elnyűtt, de igazi bőrkabátot húzott.

A punk annyira váratlannak találta.

Annyira tetszett neki. Pedig tulajdonképpen a nemes szerzet még ebben is elegánsan mutatott. Különösen, hogy a fonata aranyfényben csillant az ősz közepi alig fényben. Olyan volt, mint valami modern, magyar királylány a népmesékből.

A férfi boldogan elvigyorodott. Igazi hercegnek érezte magát. Elvégre már több, mint egy hónapja hivatalosan is jártak. Akkor is, ha még alig történt valami. Egyre többet megtudott. Nyeregben érezte magát.

Hiszen most is neki ígérte az egész éjjelt a teremtés.

Hirtelen ötletből mögé lépett. Átkarolta, felkapta, és megpörgette. Amolyan romantikus filmesen. Legalábbis ő ennek szánta. Mégis valamit nagyon elronthatott, mert arra eszmélt, hogy az ártatlanságban bent akad a levegő.

Annyira megijesztette, hogy majd megfulladt.

Fanni hiperventillálni kezdett. A könyv kiesett a kezéből. Rég volt ilyen vele. Remélte, soha többet nem lesz. Szorított a tüdeje. Ráadásul a táskája a hátán volt. Abban lett volna zacskó.

Átkozta magát, hogy sálat nem vett.

A belseje facsart. Fekete foltok táncoltak előtte. Akkor is, ha már észrevette a szeme sarkából Zalán szintén megrémült pillantását. Aki azon túl, hogy a könyöke után kapott nem tudta, hogy segítsen.

Mondjuk, ez jó volt. Ez fixálta a nő fejében a forgást. Így Fanni becsukhatta a szemét, hogy az arca elé vegye a tenyereit. Akármennyire küzdött a teste, bent tartotta a levegőt. Lassan. Hosszan. Közben mantrázta Kata hangján a régi instrukciókat:

Nyugodtan dobog a szíved.

A tested ura vagy.

Van elég levegő.

Van elég tér.

Senki nem bánthat.

Senki nem bánthat...