Brutálisan Kedves (Befejezett)

HÁROM

Zalánt arcba verte ez az egész. Olyannak látta, mint valami régi nemeskisasszonyt. Azonban az igazi királyfija nem volt vele, úgyhogy mégis beült a saját autójába:

- Ugye tudod, hogy most megtudom a címed, tehát lehetek majd perverz zaklató?

Fanni egyet csuklott. Zalán próbálta hinni, hogy egy nevetést nyelt le, nem a felháborodását. Figyelte a karcsú ujjakat, amíg beütik a GPS-ébe a lehetetlen betűzésű utcanevet.

Konkrétan tényleg a város peremén.

- Szóval, mi ez a cikk? – kísérelt meg a punk jó beszélgetőpartner lenni.

- Kell a doktorihoz – szaladt ki a száján.

- Doktori?

- Néprajz. A másodévet fogom kezdeni.

A sofőr ezt nem látta a profilt böngészve. Valószínűleg sok mindent privát módon kezelt a nő. Például nem volt kilenc évnél régebbi képe sem. Egyetlen egy sem. Még egy megjelölt osztályfotót sem sikerült kitúrnia.

Közben már el is indultak. Jó tempóval, mert a mellette ülő – ezek szerint – sietett. Pedig – ha rajta múlik – kettővel gurulják végig az utat, hogy egy kicsit hosszabb esélye legyen bizonyítani:

- Mi a kutatási területed?

- A zsákfaluk kultúrája Pest megyében.

A férfi megállta, hogy elnyíljon a szája. Ez annyira okosnak hangzott! Mondjuk, Kata előre figyelmeztette. Számíthatott volna ilyesmire... Ennek ellenére megszorult a kormányon a keze.

Valahogy neki is kevésbé tűnt csodásnak az ötlet. Elvégre egy egyszerű vágó mégis, hogy lenne érdekes egy ennyire okos nőnek? Miről tudnának beszélni? Ő a szakadt punk művész, és a magasztos kultúrát ápoló, penge eszű szépség.

- És egy néprajzkutató, hogy tanult meg angyalként énekelni?

Ez valahogy biztonságosabb témának tűnt, mint az okos beszélgetés. Fanni rásandított. Kiszúrta az odafagyott vigyor mellett az elfehéredő ujjhegyeket. Ettől megenyhült. Rájött, hogy a férfinak nincs mindent jobban tudok attitűdje, és nem azért vált témát, mert ennyire szánalmasnak tartja az érdeklődését.

Ahogy puhult a páncélja, kicsúszott egy őszinte és csak félig tartózkodó válasz:

- Úgy, hogy énektanár szerettem volna lenni. Illetve el is végeztem.

- De?

- De nem akartam szarul keresni.

Zalán gondolkodás nélkül nevetni kezdett. Tele szájjal. Zabolázatlanul. Fanni elsápadt felháborodásában. Egy pillanatig. Aztán rájött, hogy a doktori fizetés miatt él egy olyan külkerületi, kicsi lyukban.

Egyszerűen többre nem jut, miután kifizeti az életet.

Belátta, hogy tényleg nem ez a legjobban fizetésű munka. Ő is kuncogni kezdett. Zalán legnagyobb megkönnyebbülésére, aki észrevette azt az egy pillanatot, amíg majdnem eltűnt az amúgy is halovány reménysége.

- Hidd el, jobb, mint a pedagógusbér! – mosolygott még mindig a nő.

Zalán szíve szerint megkóstolta volna ezt a mosolyt. A pirosnál álltak. Lett volna idő egy futó csókra. Mégsem merte meglépni. Csak kapaszkodott a kormányba, hogy ne lebegjen el lufiként a boldogságtól.

- Sajnos, elhiszem – felelt robotpilótán.

- Mert? Te mit csinálsz?

- Vágó vagyok. Néha hangmérnök.