Olyan hosszú ez az egész procedúra,
Mindig csak kezdődik újra meg újra.
Az emberek mennek és jönnek eközben,
S csak akkor vesszik észre "mit is vesztettem."
Ha egy régi ember helyébe is lépne egy másik,
Az soha sem azzá az egy emberré vállik.
Nem létezik olyan, hogy örökké együtt,
Hisz az idő elteltével egymást elfeledjük.
Elfeledjük magunkat és elfeledünk mást is,
S azon kapjuk magunkat, hogy túlléptünk máris.
Egy új helyen vagyunk, egy más környezetben,
S mi hirtelen megbízunk új, más emberekben.
Mire a végére érünk más valakik leszünk,
És azt hiszem akkor jön meg végre az eszünk.
Régi emberek nevét már lehet nem is tudjuk,
De az a sok-sok történetet mit velük éltünk át, azt kívülről "fújjuk".
Bármennyire, is lehangoló, ez az élet rendje,
Amit nem hagy senkinek sem, hogy tönkretegye.
Talán ennek is vége lesz egyszer, ahogy minden másnak,
S mi újra örülünk majd egymásnak.
Jelenleg erre a versemre vagyok az egyik legbüszkébb, úgyhogy remélem tetszeni fog annak, aki olvassa.
YOU ARE READING
Verseim
RandomAz elején tisztázzuk, ha valami pozitív és boldogra vágysz, sajnálom ez nem a te olvasmányod lesz, viszont, ha szereted a depresszív dolgokat tekintsd a verseket sajátodnak. Ha az elejétől kezded és netán minden versemet elolvasnád, egy kis motivác...
