Verseim

Tenger

Gondolataim olyanok most, akár a tenger,
Csak sodor a víz, aztán a mélység elnyel.
Olyan mélyen vagyok, mint még soha,
Az hogy élek még, egy valóságos csoda.

Azt hiszem már nem látom a napnak se fényét,
Hogyan kössek így magammal, s mással is békét?
Már nincs itt senki, aki önmagamtól megvéd,
És ha lenne is a nyomás úgy is széttép.

Nincs szükségem senkire, mindenki menjen el,
Ahogy eddig sem, senki segítsége nem kell!
De mi van ha még is? Már nem bírom egyedül.
Szükségem van valakire, aki előlem nem menekül.

Mindig azt hiszem találtam valakit,
de a tény, hogy nem, eléggé elszomorít.
Mindenki életében, csak egy ember vagyok,
Ki, ha úgy van jó, de amúgy tök átlagos.

Mindenki azt hiszi nem tudok semmit,
De előlem nem lehet elrejteni csak úgy akármit.
Lehet nem mondom, de mélyen bánt a dolog,
Az hogy előttem minden egy kibaszott titok.

Legalább lent a mélyben, én is egy titok leszek.
Amit a nap sem árul már el, sem a tettek.
De ott leszek legalul, ahol nem keres senki.
Hisz ahogy nekem sem kéne, senkinek sem kell mindenről tudni.