Kérlek ne várj rám, már nem jövök.
Ha kell, a háborúban emberekre lővök.
Tán engem is lelőnek, eltemetnek szépen,
És a sötét föld alatt leszek pokoli mélyen.
Lehet, hogy otthagynak magamra százan,
De egy ember marad, s harcol értem bátran.
Akkor talán túlélem, ezt a hosszadalmas harcot,
S nem vallok magamnak újból kudarcot.
De lehet, hogy nem marad ott senki sem velem,
És földről egyes-egyedül kell felkelnem.
Lehet, hogy egyszercsak lovaskatonák jönnek,
S visszataposnak lovaik a földbe, nem lelőnek.
Lehet, hogy karddal harcolunk, s a tőrök a hátamba állnak,
És egyszer csak elvérzek, s a sebeim hirtelen nem fájnak.
Lehetne bármi, annyi lehetőség van,
De amiben még élek, csak egy van.
Csak úgy élem túl, ha valaki megment,
Már pedig senki sem fog, nem vagyok szent.
De ugyan kit érdekel, hogyan halok meg,
Lehet előbb lövőm agyon magam, nem?
Én csak azt várom már, hogy azt mondhassam végre,
szar volt az élet, de utoljara felkelni megérte.
Megérte azért, mert harcoltam magamért, s másért,
És jó cél érdekében haltam meg, a szabadságért.
YOU ARE READING
Verseim
RandomAz elején tisztázzuk, ha valami pozitív és boldogra vágysz, sajnálom ez nem a te olvasmányod lesz, viszont, ha szereted a depresszív dolgokat tekintsd a verseket sajátodnak. Ha az elejétől kezded és netán minden versemet elolvasnád, egy kis motivác...
