Kiskori Barátok.. ~ Tom Kaulitz ~

2008. június 17

Amikor meghallottam, hogy valaki kopogott, a szívem kihagyott egy ütemet. Megálltam és mindent amit abban a pillanatban csináltam, abbahagytam. Nem voltam olyan kedvembe hogy beszéljek vele. Nem volt kedvem veszekedni. Nem akartam lemenni és beszélgetni, mert szerintem mindenki tudja hogy mi lesz ennek a kapcsolatnak a vége.

- Halii! Gyere be. - nyitotta ki az ajtót Bill.

- Csáó, öhm, merre van Katherine? - kérdezte Tom, én pedig ki kukucskáltam egy kicsit az ajtón, majd egyből leültem az ágyamra.

- Fent. Menj fel, én amúgy is még bűvészkedek egy kicsit. - csukta be Bill az ajtót.

- Oké, kösz. - majd lépteket kezdtem hallani.

Egy pillanatra mintha megállt volna az idő az én fejemben, pedig mire eszméltem már Tom fent volt, és kopogtatott az ajtó mellett.

- Bejöhetek? - nézett rám a szemeivel, amikben el tudnék veszni. A kérdésére én csak bólintottam, majd beljebb jött és becsukta az ajtót maga mögött. Tom megállt, és neki dőlt a csukott ajtónak. A szívem nagyon hevesen dobogott. Pár perc néma csend után, végül megszólalt.

- Szerintem, tudod hogy miről szeretnék beszélni.. - kezdett bele.

- És hogyan is akarod magadat kimagyarázni? - bámultam a padlót.

- Elmondok mindent, esküszöm. - közölte.
Erre nem mondtam semmit.

- Figyelj.. én sajnálom, nem akartalak megbántani. De amikor voltunk az interjún.. mármint, amikor vége lett pontosabban, Kati ide jött hozzám, és elkezdett beszélni.. majd megadta a telefon számát, amit én valamiért elfogadtam, aztán léptünk le. Ezért voltam én az utolsó a buszon.. Nem tudom tudtad-e, de nekem már volt hamarabb egy kapcsolatom vele. De annak vége lett. Aztán most jött megint az interjú.. és elkezdtünk beszélni, de nem is tudom miért.. én nem akartam, komolyan, de valamiért nem hallgattam. Egy párszor találkozgattunk, nem sokszor. De amióta beszélni kezdtünk, azóta ez volt az első alkalom hogy összefeküdtünk. Mikor találkoztunk, sosem csókolóztunk. Ez volt az első és utolsó alkalom.. - magyarázta ki magát.

Nem tudtam hogy higgyek-e neki, vagy ne. Vajon igaz? Bízhatok benne?
Mivel válaszoljak egyáltalán?

- Kérlek higyj nekem! Az igazat mondom. Billt is megkérdezheted. - könyörgött.

- T-Tom.. én.. - könnybe lábadtak a szemeim.

- Én tényleg sajnálom, nem akartam ezt, de csak a közösüléssel tudom levezetni a stresszt.. - nézte a padlót. Bill elmondásai szerint, Tom nagyon sok lánnyal csinálja mióta a banda híres, és mielőtt jöttem volna én, minden nap mikor turnén voltak, állandóan más lányokkal volt.

De ez a kifejezés most fájt. Tény, hogy szűz vagyok, és lehet nem lennék annyira jó, mivel még tapasztalatom sem volt. Viszont attól függetlenül még talán megpróbálhattuk volna. Ha józanul, ha részegül. A kiskori kapcsolatunk jött ki ebből szarul..

- Tom baszki én tényleg nagyon szerettelek, de még csak nem rég költöztünk vissza.. 18 vagyok, kb 1 hónapja ballagtam, és végre új életet kezdhettem volna abban a városban amiben felnőttem, a régi barátaimmal. Erre sikeresen beléd szerelmesedtem, és ennyit a boldogságról! Sok minden fájt már, még ennél is jobban fájtak dolgok, de végre úgy éreztem hogy boldog vagyok, és mintha évek óta nem éreztem volna fájdalmat. Ti tesztek boldoggá, de ez a "ti" most már nem neked szól, hanem a többieknek.. - néztem rá miközben beszéltem. A szemeim tele voltak könnyekkel alig láttam már valamit, nagyon akartam sírni.

- Én.. sajnálom.. nem akartalak megbántani, és hatalmas bűntudat lakozik most bennem ezért.. Nagyon szeretnék a legjobb barátod maradni, de ezt elbaltáztam.