Pizsi parti?

613 22 9
                                    

Nos, még nem mondtam, de apukám egy haverjánál fog lakni, mivel még mindig Berlinben dolgozik. Anyukámmal élek itt, csak mi ketten.

De a lényeg, hogy a találkozásunk óta az ikrekkel, eltelt már 1 hét, és ma át jönnek. Nálunk alszanak. Nagyon izgatott vagyok már.

A kupis szobámba rendet raktam 15 perc alatt.. új rekord. Az ikrek délután négyre jönnek, mert még gyakorolniuk kell egy kicsit a stúdióban. 1 hét múlva koncertjük lesz, amire én kaptam a fiúktól egy V.I.P jegyet! Az csak annyit jelent hogy nem kell a tömegben sétafikálnom, mert a backstageből nézhetem az egészet! Már nagyon izgatott vagyok!

Na de a lényegre térve. Miután összepakoltam a szobámban, hoztam fel nasit. Már fél három volt, úgyhogy az ikrek is hamarosan várhatóak lesznek. Reggel már lezuhanyoztam, de a sminkemet nem teljesen mostam le, ezért elmentem lemosni. A hajamat most csak felkötöttem. Egy kék farmer volt rajtam (persze bő), aminek a térdénél direkt ki volt szakítva. Felvettem az egyetlen létező fekete haspólóm, és hogy eltakarjam azt, felvettem egy krém színű, cipzáros bő pulcsit. Mire elkészültem a fiúk már megérkeztek. Csöngettek is, úgy tesznek mintha nem bírnák kinyitni az ajtót. Anyukám egy állásinterjúra ment, és csak este fog hazaérni.

Lementem és kinyitottam nekik az ajtót.

- Sziasztook! - köszöntem, majd mindkettőjüket megöleltem.

- Halii! - köszöntek.

- Gyertek be. - húzódtam arrébb az ajtóból.

Be is jöttek, majd mindketten a lépcső előtt megálltak, megfordultak, és körbe néztek a házban.

- Mennyi emlék.. - szólalt meg Bill.

- Emlékszetek, amikor az erkélyről kiugrottunk a medencébe? - néztem rájuk mosolyogva.

- Tényleg! Úristen, mennyire szerettem. - mondta Tom.

- Meleg van, úgyhogy ha akarjátok, megint beleugorhatunk. A medence még mindig az erkély alatt van. - kuncogtam, mire mind a ketten csillogó, igent mondó szemekkel rám néztek.

- Remélem hoztatok fürdőruhát, mert én nem fogok tudni adni bikinit. Amúgy sem menne rátok. - nevettem.

- Nyugi hoztunk. - majd felmentek a fürdőbe. Konkrétan versenyeztek, hogy ki ér be előbb a fürdőbe, de Bill nyert.

- Haha, most enyém a fürdő!! - gúnyolódott Bill, majd bezárta a fürdőszoba ajtót.

- De vicces vagy. - válaszolta Tom. Majd felértem én is az emeletre.

- Az én szobámban át öltözhetsz. Vagy, a vendég szobában. - javasoltam Tomnak.

- Akkor, én átöltözök. - és megindult a vendég szobába.

Én is bementem a szobámba, és megkerestem a 2 éve nem hordott, mégis tiszta fürdőruhámat. Az egyrészeset vettem fel, mivel kétrészesem nincs is. Amúgy sem vennék fel kétrészeset. Plusz ezen kívül nincs másik. Becsuktam a szobám ajtaját kulcsra, hogy egyik se próbáljon bejönni, és gyorsan átöltöztem. Majd kinyitottam az ajtót, és már mindketten végeztek az átöltözéssel. Rám néztek, és egyből befejezték a beszélgetést. Bill mosolygott, Tom pedig tátott szájjal nézett végig rajtam legalább háromszor. Nekem pedig a felső testére tévedt a szemem.. jól ki volt dolgozva.. majd Bill kizökkentett a mély gondolkodások előtti pillanatokból.

- Mehetünk? - kérdezte Bill izgatottan.

- Persze.. - rá néztem Billre, majd megindultam az erkély felé. Láttam ahogy Tom elmosolyodott, és kicsit lemaradva jött utánam, és Bill után.

Kiskori Barátok.. ~ Tom Kaulitz ~Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon