Kiskori Barátok.. ~ Tom Kaulitz ~

Akibe beleszerettél, vagy az akivel felnőttél?

- Naya itt van! - mondta halkabb hangnemben. Egyből megálltam, és nem mozdultam, mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna.

- Mi?! - kérdeztem sokkoltan.

- Most értem haza, még levegőt se vettem, akkor csöngetett! - hallottam ahogy becsukott valamilyen ajtót.

- Most hol van? - próbáltam sietni haza, hogy ne egy utca közepén kezdjek el sírni.

- Most Tommal beszélget, én a szobámban vagyok.

- Én.. öhm.. - kezdtem el pánikolni. A levegőt gyorsabban kezdtem el venni. Az egész utca sötét volt, csak a lámpák égtek amik segítenek a kocsiknak tájékozódni. Hallottam a saját szívdobogásom is, úgy éreztem, hogy mindjárt egy helyben elájulok.

- Shh! Kat nyugi! Nem lesz semmi baj! Ha Naya elmondja Tomnak, beszélni fogok vele, biztos megfogja érteni. - nyugtatott Bill.

- Félek, Bill. - közöltem, majd elkezdtem lassan sétálni.

- Nem kell! Elintézek mindent! Ígérem. Nyugodj le, ne pánikolj, nem hagyom, hogy megint rosszban legyetek. Nem fogom. - ígérgetett Bill, ami lenyugtatott. A levegő vételem meg mindig katasztrófa, egyszer normális, aztán szar.

- Katherine nyugodj le! Hallom a levegő vételed, kérlek! Minden oké lesz! - nyugtatott, valamennyire sikerült, de mindig visszaestem.

- Jó, megprobálok. Sajnálom. - vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. És ez ment sorjába, míg egy kicsit rendbe nem állt a lélegzetem.

- Ne sajnálkozz, semmi rosszat se tettél. Most viszont megyek, rendben? Hívlak ha van valami. - közölte.

- Rendben, jó.. hívj ha Naya elment. - mondtam, még mindig magamat nyugtattam. Elköszöntünk és letettük.

Ahogyan csak tudtam haza sétáltam. Amint haza értem becsuktam a házat és a szobámba rohantam. Elkezdtem pánikolni, még mindig próbáltam helyre rakni a lélegzetem, de nem ment. A fejem szédelgett. A földre borultam, fogtam a fejem, és a szemeim becsuktam. Ám nem tartott sokáig mire kinyitottam őket, mert a szédülés rosszabb lett. Alig kaptam levegőt, és csak pánikoltam. Pánik rohamom volt.

Régebben beszéltek nekem arról, mit csináljak akkor, ha lesz egy pánik rohamom.

"Próbálj meg mély lélegzeteket venni, gondolj jó dolgokra. Tegyük fel, legjobb barátod, kedvenc zenéd vagy zenészed, aki boldoggá tesz. Bármi ami jó érzéssel tölt el. Jó emlékek. Közben koncentrálj a légzésedre."

Megpróbáltam mindent. Tomra gondoltam, mivel ő tett boldoggá. A kedvenc zenémet is beraktam, amire még régen az ikrekkel táncoltunk. A régi szép emlékeket felidéztem. És rendbe jött. Hatott, és már tudtam normálisan levegőt venni. Megittam egy pohár vizet, és meggyőződtem arról, hogy most már rendben vagyok. Az időre pillanatva vettem figyelembe, hogy legalább 1 óra eltelt, mióta Bill hívott. Kíváncsi voltam, mi történhetett, vajon Naya elmondta?

Miért is aggódok ennyire? Tomnak megkellene érteni, hogy miért tettem, még akkor is ha nem volt nagy dolog. Vagy az volt? Teljesen el voltam veszve, a föld össze esett alattam, azt se tudtam mitől féltem. A következményektől? Tom elvesztésétől? Hogy az a szikra ami még életben tart, egyszer csak elalszik? Vajon félek én valamitől? Mindenki fél valamitől. Én pedig már túl sok mindentől.

* Tom szemszöge *

Bill éppen hogy csak haza ért, és egyből csengettek. Már tudtam ki volt az, ugyanis éppen vártam egy személyre. Az ajtó felé haladva, hallottam ahogy Bill már is hívott valakit. De hiszen most ért haza, és egyből telefonál?