Katherine Arnold vagyok. 18 éves lány, aki éppen ebben az évben járta ki a gimit. Berlinben élek a szüleimmel. A nagymamám Lipcsében él, ahol a régi barátaim is, a Kaulitz ikrek. Kiskori barátaim, ameddig össze nem vesztünk 13 évesen. Aztán elköltöz...
Egy parkolóban voltam. Este volt, csak a lámpák világítottak. Egy autó sem állt a közelben, csak én egyedül, és a lámpák fénye. Nem tudtam merre vagyok, ameddig meg nem láttam egy elhagyatott kis faházat, a parkoló szélén. Éppen az erdő bejáratánál volt az a kis ház, mellette már a sötét, rémisztő erdő volt. Majd egyszer csak meg hallottam egy autót driftelgetni. Egyre közelebb jött a hang, majd a kanyarban egyszer csak megjelent az autó. Egy fekete Audi volt az, majd nem sokkal később, jött utána egy BMW. A BMW befarolt az Audi mellé, majd mindketten egyszerre szálltak ki a kocsiból. Túlsúlyos fickók voltak, maszkkal a fejükön. Szerintem 40-es éveik körül járhattak.
Majd az egyik megindult szépen lassan felém.
- Hát te, kislány? Nagyon későre jár már. - szólalt meg az amelyik elkezdett felém jönni.
- Hagyjon békén. - kezdtem hátrálni amikor közelebb ért.
- És ha nem? Nincs itt senki, hajnal 2 óra van. Senki nem fogja hallani, ha ordibálsz. - majd egy pimasz mosolyt vetett az arcára, és elkezdett felém futni. Én megfordultam és berohantam az elhagyatott kis házba. Retek sötét volt bent nem láttam semmit. Az ajtót valahogy mégis bezártam.
Mikor be értem a házba, elkezdtem beljebb menni, majd a ház sarkába értem, és imádkoztam hogy ne jöjjön be. De a háznak voltak betört ablakai is.. ahol ugyanis a férfi nagynehezen be mászott. Sötét volt, így nem láttam az alakját. De éreztem, hogy valaki figyel. Majd az ajtóhoz sétált, és kinyitotta azt. Be engedte a barátját. Majd a másik férfi felkapcsolt egy elem lámpát, és egyenesen rám világított. Aztán mind a ketten elkezdtek lassan felém közeledni. Én csak ültem, mivel mást nem tudtam csinálni, ugyanis egy sarokban voltam. Néztem a kettő férfi undorító tekintetét, ahogyan felém közelednek. Minden lépéssel egyre közelebb voltak, majd hirtelen, már az egyikük kocsija előtt álltam nyitott ajtónál, és löktek hátulról, bazi erősen.
Próbálták berakni a kocsiba. De nem hagytam magam. Próbáltam magamat visszatartani, hogy ne lökjenek bele, de nem sikerült. A kezem megcsúszott, és a kocsi tetejét lefejelve, be estem a kocsiba. És jött a zuhanás érzés. A fekete kép. Majd hallottam hangokat valahonnan.
- Katherine! Katherine ébredj fel! Hahó, jól vagy? - Tom volt az. Gyengén pofozgatta az arcom, éppen úgy hogy ne fájjon. A kezemet is gyorsan, de mégis nyugodtan simogatta. Azt sem tudtam mi volt, mi történt, de abban biztos voltam hogy ez egy álom volt.
Majd mikor jött a feketeség, és a zuhanás, gyorsan ijedve fel ültem az ágyamban.
- Jól vagy? - fogta meg Tom a vállaimat.
- Mi? Mi történt? - kérdeztem. Közben néztem szét, és megtaláltam Tomot is.
- Gondolom rosszat álmodtál. Sírtál, és ordibáltál, hogy "Ne!! Hagyjanak békén!" - simogatta Tom a hátam.
- Óóó... szóval beszéltem álmomban. - néztem rá a paplanomra.
- Mit álmodtál? - még mindig engem nézett, majd én is rá néztem. - Ha nem szeretnéd elmondani, nem kell.
- Hát.. amikor 14 voltam, 1 évvel az összeveszésünk után, történt valami, amiről nem tudtok. Te és Bill sem. Egyedül a szüleim tudnak róla, senki másnak nem mondtam el. -majd vettem egy mély levegőt és bele kezdtem.
- Szóval amikor 14 éves voltam, elmentem sétálni éjszaka. Nagyon rossz volt a mentális állapotom, ezért kitaláltam, hogy hajnal 2 környékén, el megyek ki szellőztetni a fejem. Nos igen, ez addig volt jó ötlet, ameddig egy üres parkolóba nem értem. Nem volt ott egy kocsi sem, csak a lámpák. Gondoltam megállok ott nézni a csillagokat, és érezni a mellettem lévő, sötét erdőnek az illatát, mert konkrétan a semmi közepén volt ez a parkoló. Mögöttem volt egy elhagyatott kisház, de oda nem mentem be, mert annak az erdőnek a bejáratánal helyezkedett el. Vagyis, még.. nem mentem be. Majd amikor indulni készültem, hallottam egy autó hangot. Kettő autó hangot. Driftelgettek. Majd a kanyarban megjelentek, és befaroltak egymás mellé a parkolóba. Én csak ott álltam, a lábaim a földbe gyökereztek. Majd mindketten kiszálltak a kocsiból, és az idősebbik felém közeledett. Azt mondogatta, hogy miért vagyok kint ilyankor. Majd mondtam neki hogy Hagyjon békén, de nem tette, inkább elkezdett felém haladni. Felém futni.. és én befutottam a házba. Korom sötét volt, de az ajtót becsuktam. Ablakokra nem gondoltam, és az egyik betört ablakon keresztül, a férfi be mászott, és a haverjának kinyitotta az ajtót. Majd egy lámpa segítségével rám világítottak, és kivittek a kocsijukhoz. Próbáltam magam vissza tartani, de nem ment. Belöktek a kocsiba. Az álmom megváltoztatta, azzal ért véget hogy bevertem a fejemet mert megcsúszott a kezem, és úgy estem be a kocsiba. De nem. Valójában ami történt és nem álom volt, az az volt, hogy nem bírtam tovább és be löktek a kocsiba. Majd elindultunk. A másik csávó ment a saját kocsijával. De hülyék voltak, és nem csukta be a csávó hátul az ajtókat. Így amikor még nem ment gyorsan a férfi, kiugrottam a kocsiból, és befutottam az erdőbe. Sötét ruha volt rajtam, így nem látták, hol vagyok. Majd amikor elmentek máshol keresni, én hazafutottam. És ennyi lenne.. - már szipogtam a végére, és egy pár könny is le folyt az arcomon.
- Én.. én nagyon sajnálom Katherine! Gyere ide! - majd nyújtotta a karjait, én pedig elfogadtam az ölelést. A nyaka köré fontam kezeimet, és úgy öleltem. Ő a hátamat simogatta, és szorosan magához szorított.
- El mondhatod majd Billnek.. ha akarod. - szipogtam továbbra is az ölelésében.
- Nem fogom. Ha nem aludna ennyire mélyen, akkor most hallotta volna. Majd te elmondod neki ha szeretnéd. Oké? - tartott engem szorosabban.
- Köszönöm Tom. - még egy pár percig öleltük egymást, majd visszafeküdtünk aludni. Most nem kellett Tomnak szólnia, magamtól a karjai közé másztam. A fejemet a mellkasára hajtottam, a kezemmel együtt. Ő egy kicsit közelebb húzott magához, miközben átkarolt. Simogatta a hátam, addig ameddig el nem aludtam.
Ez most nagyon jól esett Tomtól. Jól esett hogy elmondhattam ezt valakinek, valaki olyannak, aki nem a családtagom. Mármint, nem vérbeli. Olyan, mintha Bill és Tom a testvéreim lennének, más anyától. Ez engem most hihetetlenül megnyugtatott...
_________________________________________________
Haliii!!! Újrész! Remélem vártátok. Holnap suli, semmi kedvem sincs menni. Mint mondtam, én ma biztos teszek fel részt, hát itt lenne. Ez egy kicsit rövidebb lett. Remélemazért tetszik. Ésmeg lett a 100 olvasó a könyvemen! Nagyon szépenköszönöm, imádlak titeket! Jóéjtmindenkinek, és kitartást a holnapra. Puszii!
Ja és addig is itt egy kép a mi kis Tomunkról! (Btw nagyonjó lett a sulis képe!😻)
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
