Maffia gyermekei.

-37-

Másnap vártam a lecseszést az esti drámák miatt, de nem történt semmi. Szándékosan voltam egész nap szüleim közelében, de csak annyit láttam , hogy apám föl-le rohangál. Egész nap.
   Most sem volt másképpen, épp Seung-al írtam amikor apa és anya elém álltak.
Kíváncsian tettem le ölembe telefonom, és néztem fel rájuk.
— Beszélnünk kell. — fonja össze erős karjait apám.

— Oké.
Eggyezek bele  könnyedén.
Mély levegőt vett, látszott rajta , –az arcán –, hogy stresszes. Biztos nem hiába rohangált egész nap föl-alá ,mint egy mérgezett egér.

— Ezentúl nem mehetsz ki.
Jelenti ki. Szemeim kétszer nagyobbra nőttek és tüdőmbe szorult az a szusznyi levegő is.

— A-arrol volt szó hogy nyár végéig! Bocsánat a tegnapiért!
  — kezdtem bele könyörgésembe.
—Esküszöm személyesen kérek bocsánatot azoktól a ribiktől! Kifizetem a ruháikat is! É-és jobban fogok tanulni! Esküszöm!
Plusz tantárgyakat is felveszek! Bocsánat hogy meggondolatlanul viselkedtem tegnap! Bocsánat hogy szégyent hoztam!
Bocsánat! — Nem tudtak megszólalni, Chan csak nézett rám, Anna szemébe pedig fájdalom tükröződött.

— Ne aggódj,  nem a tegnapi miatt döntöttem így.

— Akkor miért érdemlem ezt?
Csattantam fel.

— A biztonságod érdekében nem mehetsz ki .

Össze roppant a "happy summer"
hangulatom... egy perc alatt.

— Akkor miért van Felix?

Apám lehajtotta fejét, megnyalta alsó ajkát,  majd ismét szemembe nézett.

— Ha nem tettem semmit, akkor miért zártok be megint?

— Felix egy jó munka ember, de a biztonságod érdekében nem mész ki.

— De ne aggódj! — vigyorgott rám anya, amit nem tudok hova tenni. Ne aggódjak? Ezek után ? Hogy ok nélkül megint bezárnak ide? — Elintéztem  , hogy ne kelljen tanulnod év elejéig. Semmit nem kell tanulj.
  Mosolygott önelégülten.
Keserves arcal dőltem hátra , vissza a kanapéba.

— Egy nap. — néztem egyenesen Christopherre , rideg , szigorú tekintettel.  Ahogy azt ő tanította.
  Ökle megfeszült, ahogy állkapcsa is, tekintetem viszonozta.

— Huszonöt emberel , velem eggyütt, este ötig.

— Rendben! — pattantam ki , majd egyenesen arcára nyomtam egy puszit.  Telefonomat fel kapva indultam fel a szobába.
Hamar magamra kaptam a nekem tetsző ruhákat, lefelé jövet  hívtam Felixet hogy húsz perce van ide érni.

— Kész vagy? — tette le a poharat  Chan.

— Igen, de jön Felix is, mint utas.

— Nekem nyolc. — mosolygott lágyan.
Kopogás hallatszott,  mindketten elindultunk az ajtóhoz .
Amint elém tárult arca, láttam rajta a kapkodottságot.

— Indulhatunk? — kérdeztem.

— Felőlem. — fujtatott.
Már indult volna meg, de apa hamar nyakon csípte ruháját  , és vissza húzta.

— Rossz irány. — nézett rá alkalmazottjára.

— Elnézést.

                            ▪︎▪︎▪︎

Előttünk ment két Brabus, mögöttünk három.
Felixel ketten hátul ültünk, apa pedig vezetett.
A gyönyörű kék Mustangot hozta , imádom ezt a kocsiját.
Viszont egész úton csendbe voltunk.
Apa feszült, Felix stresszes mert azt sem tudja miről van szó, én meg élvezem a kényelmet.