Logan 1: Karácsonyi kaland (átdolgozott kiadás)

2. fejezet

Csak meredtem a kapucnis srác hátára, nem túl sokat láttam tőle, de azt igen, ahogy a kötekedő pasas eldőlt, mint egy zsák krumpli, mialatt senki nem mozdult. Ha nem üvöltött volna a zene a hangfalakból, néma csend ölelt volna körbe mindenkit. Döbbent, néma csend... még én sem tértem igazán magamhoz, képtelen voltam felfogni, hogy igazából mi is történt valójában.

A feszült pillanatot a szórakozóhely biztonsági emberei törték meg, ketten azonnal a földön fekvőhöz siettek és elkezdték felhúzni onnan az ájult férfit, míg a másikat, akivel bunyózott a földön kiterült alak, szintén két biztonsági ember fogta le és elkezdték őt is kihúzni a tömegből. A biztonságiak gyorsan tették a dolgukat, de nem kerülte el a figyelmem, ahogy az előttem álló kapucnis felsős srácra néztek, biccentettek felé, aztán mentek dolgukra, ahogy azt egy nívós helytől elvárta az ember, én pedig csak álltam ott a srác mögött letaglózva. Lassan minden rendeződött körülöttünk, a tömeg újra összezárt, mikor az előttem álló férfi megfordult. Szájához nyúlt megint, ahol felszakadt a bőr, arcáról a bosszúság jeleit tudtam csak leolvasni, megmozgatta az állát párszor, végül rám nézett.

– Jól vagy, nem ütötted meg magad? – kiabálta túl a zenét a férfi, közben közelebb hajolt hozzám, hogy jobban értsem, mit mond. Csak bólogatni tudtam neki, egyszerűen nem találtam a szavakat, csak mikor vöröshajú barátnőm váratlanul felbukkant az emberek között és a nyakamba vetette magát, akkor tértem újra észhez.

– Neela, ugye jól vagy? Nem bántottak? – Jött a szóáradat, én pedig csak bólogattam, mint valami rossz játékbaba. Meredten néztem barátnőm aggódó arcát, ahogy elkezdett húzni, el a bárpult közeléből, közben a kapucnis srác is jött utánunk. A VIP boxhoz mentünk, amit a lányok foglaltak le nekünk még a buli elején, oda ültetett le Sylvi, aztán mellém csúszott a box bőr ülésén. A kapucnis srác csak állt tőlünk nem messze, zsebre tett kézzel. – Biztos minden rendben van?

– Persze... igen, bocsánat – feleltem gyorsan úgy, mint akit mély álomból ébresztettek, aztán felnéztem a boxunk előtt álló férfira. Még mindig bosszúsnak tűnt, de volt benne valami, talán aggodalom, ahogy a tekintetünk találkozott.

– Biztos jól vagy? – olvastam le a férfi szájáról a szavakat, végül csak bólintani tudtam ismét, miközben arcomra félénk mosoly kúszott. Láttam az arcán, ahogy rám nézett, hogy pimasz mosolyra görbültek az ajkai.

– Neela, ő kicsoda? – szakította meg a pillanatot mellettem Sylvi, mikor tudatosult bennem, hogy igazából még csak nem is ismerjük egymást a férfival és be sem mutatkoztunk. Tanácstalanul pillantottam fel a srácra, aki úgy tűnt, vette a lapot. Kezét nyújtotta kézfogásra barátnőmnek, túlkiabálva a zenét mutatkozott be.

– Logan Hawk.

– Sylvia O'Connor – rázott kezet barátnőm a férfival, akinek most már végre én is tudtam a nevét. Tetszett a csengése, ahogy magamban ízlelgettem a nevét, kemény hangzása volt, karakán. Közben most már Logan rám pillantott és kezét nyújtotta nekem pimasz mosollyal az arcán.

– Neela Thompson – mutatkoztam be végül én is. Kezet fogtunk, de volt ebben a kézfogásban valami, ami megmosolyogtatott. Csillogó szemekkel néztem fel a srácra, mikor a lányok is visszaértek és felbukkant az a férfi is, aki Sylvivel volt együtt, amikor kimentem a teraszra. Ő is olyan magas volt, mint Logan, rövid, sötét haja felzselézve állt, arca fiatalos, szeme a gyér fényben sötétnek tűnt. A két férfi összeütötte az öklét, értetlenül meredtem rájuk, akárcsak Sylvi mellettem, mire a srácok elnevették magát.

– Haver, mi volt ez az előbb? Úgy reagáltál, mint egy lajhár – kiabált az ismeretlen Logannek, az érintett pedig bosszúsan összerántotta a szemöldökét.