Logan 1: Karácsonyi kaland (átdolgozott kiadás)

18. fejezet

Napokkal később megint Logannél voltam. Nem beszéltem neki arról, ami azután történt az étteremnél, miután magamra hagyott és egyedül mentem haza. Igazából nem is tudtam, hogy mondhatnám el neki, még én sem akartam elfogadni a lehetőségét ennek, inkább elhessegettem magamtól a gondolatot. Ráadásul Logan a napokban nyugtalan volt, ami tetézte azt, hogy ne beszéljek erről. Láttam rajta, mikor találkoztunk, hogy valami nem volt kerek, nagyon furcsán viselkedett, folyton maga mögé pillantott, bármennyire is próbálta leplezni előttem, de észrevettem, mit csinált. Ha otthon voltunk sem lett nyugodtabb, ha leültünk a kanapéra, dobolt a lábával, újra előkerült a whiskey-s üveg is, bár nem az egészet itta meg, de többször ivott belőle. Rá akartam szólni, hogy mégis mi baja volt, miért csinálja ezt, de a tekintete visszatartott. Valami nem volt rendben, és azok után, amiket Dean mesélt, nem akartam számon kérni.

Menetrendszerűen ott ültünk a kanapén, este tizenegy óra volt, én olvastam, miközben Logan mellettem ült, a kezében ott volt a whiskey-s pohár tele itallal és jéggel, a térdén támaszkodott a könyökével, úgy tartotta a poharat maga előtt. Meredten maga elé bámult, megint járt a lába, egyszerűen nem tudtam mire vélni a dolgot.

- Logan.

- Hm? - Rám se nézett, csak meredt az itallal teli pohárra.

- Baj van? - Képtelen voltam ezt tovább elviselni. Logan csak lassan reagált, mint aki nem értette, mit kérdeztem tőle. A tekintete zavart volt, ahogy végül rám nézett. Kezdett megijeszteni a viselkedése.

- Miből gondolod?

- Napok óta nyugtalan vagy - feleltem, közben a könyvet is lejjebb engedtem.

- Aztán...

- Szerinted ez normális?

- Mit zavar téged?! - csattant fel váratlanul.

Rendben, ez tényleg nem volt normális, főleg nem tőle. Már kiismertem annyira Logant, hogy tudtam, mikor hogyan viselkedik. Ha fel volt spanolva vagy jókedvű volt, biztos, hogy mosolygott, mint a vadalma és be nem állt a szája, állandóan hozzám ért, megölelt vagy simogatott. Tudtam róla, hogy nagyon igényli a közelségemet, ezt levettem ezalatt a hat hónap alatt, mióta együtt voltunk. Ha rosszabb volt a kedve, vagy ideges volt valamiért, akkor legtöbbször maga elé bámult és sokszor kellett szólnom, mire a sokadik felszólításra végre felkapta a fejét és figyelt. Voltak jobb és rosszabb napjai, viszont ez a viselkedés még tőle is szokatlan volt.

- Aggódom, mert valami nyugtalanít - próbáltam olyan nyugodtan válaszolni a kirohanására, amennyire csak tőlem tellett. Arca kifejezéstelen volt, ahogy rám nézett, aztán vissza a pohárra.

- Törődj a saját dolgoddal! - felelt, hogy összerándultam a hangjától. Logan ezelőtt még nem volt ilyen goromba, az italos esetet leszámítva, viszont nem akartam felcsattanni. - Elmegyek futni!

- Ilyen későn? - kérdeztem vissza meglepetten. Letette a poharat a dohányzóasztalra, aztán felkelt.

- Megmondtam, törődj a magad dolgával! - Ennyit mondott és faképnél hagyott. Alig öt perccel később jött vissza az emeletről, már felvette a futó ruháját, épp a tornacipőjét húzta fel a lépcsőn ülve, a karjára erősített tokban volt a telefonja, a fülében pedig ott volt a fülhallgató. - Ne várj meg, későn jövök! - Ennyit mondott, aztán kilépett a házból és becsapta maga után az ajtót.

Nem jutottam szóhoz, egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajta. Nem azzal volt gondom, hogy elment futni, ezt sokszor csinálta, mióta együtt voltunk és sokat voltam nála. Rendszeres volt, hogy az éjszaka közepén ment el. Ezt is csak azért tudtam, mert valamelyik este felébresztett, mikor hazajött és lezuhanyozott. Nem értettem, mi a fenét csinált, akkor annyit felelt a kérdésemre, hogyha nem tud aludni, inkább elmegy futni, legalább testileg kimerül és könnyebben alszik el. Akkor ennyiben maradt köztünk ez a dolog, úgy voltam vele, hogy tudja, mit csinál. Most viszont tényleg nem értettem, mi a franc baja volt és miért viselkedett így. Rossz érzés fogott el, de tudtam, bármennyire is faggatni akarom arról, mi baja volt, úgy sem mondott volna semmit. Rosszkedvűen becsuktam a könyvet és a dohányzóasztalra dobtam, kikapcsoltam a tévét és felmentem a hálószobába, hogy lefeküdjek, bár sejtettem, hogy úgysem fogok tudni aludni.