Logan 1: Karácsonyi kaland (átdolgozott kiadás)

22. fejezet

Az utcán sétáltunk, Darren még mindig Logan és az én kezemet fogta. Az időjárás kellemes volt, kora tavaszi, még kellett a könnyű kabát, de hamar felmelegedett a levegő ahhoz, hogy kint töltsünk pár órát. Darren végig szóval tartotta Logant, kérdezgette, miközben a park felé sétáltunk, addig csendben hallgattam a fiúkat, csak néha válaszoltam, mikor kérdeztek. Nem telt bele tíz percbe, már a kerítéssel elkerített játszótérnél jártunk, több gyerek is volt bent a szüleikkel együtt. Amint a fiam meglátta az ismerős arcokat, azonnal repülőrajtot vett és szaladt oda a barátaihoz, Logannel viszont leültünk a még szabad padok egyikére.

– Szerintem Darren megkedvelt – kezdtem bele karba tett kézzel, kényelmesen elhelyezkedtem. Logan tőlem alig pár centire ült, a térdén támaszkodott könyökével, úgy figyelte Darren minden mozdulatát.

– Gondolod?

– Biztos vagyok benne! Kezdek féltékeny lenni rátok – tettem hozzá kissé talán morcosabban, mint kellett volna. Persze Logan halványan elmosolyodott, ahogy rám pillantott, majd vissza Darrenre.

– Elmondtad volna?

– Nem tudom – feleltem őszintén, finoman vállat vonva. – Mikor Dylan és Sylvi hazahozott, a barátod ránk parancsolt, hogy többé be ne tegyem a lábam Los Angelesbe, és ne is próbáljam felvenni veled a kapcsolatot, ha élni akarok.

– Dylannek igaza volt.

– Utána olvastam a bandának, mikor volt pár szabad percem – néztem most nyíltan Loganre, aki a kezét bámulta maga előtt. – Az a kartell az egyik legveszélyesebb banda LA-ben! Mégis mire számítottál, mi fog történni? Egyáltalán, hogy keveredtél közéjük?!

– Dean pontosan mit mondott a balesetről? – Meglepett Logan kérdése, nem értettem, mi köze van a kartellnek az autóbalesethez.

– Csak annyit, hogy alig múltál húsz éves, mikor az egész történt, és hogy ittasan vezettél. A bíró elítélte a két versenyzőt, te pedig próbaidőt kaptál – feleltem. Még emlékeztem arra az éjszakára. Ennyi év után visszagondolva szerencsém volt már akkor is, hogy aznap nem ittam, csak két felest.

– Három év próbaidő, bírság, és elvonó a kórház után – erősítette meg a szavaimat Logan. Nagyot sóhajtott, úgy pillantott Darrenre, aki épp az egyik mászókára kapaszkodott fel. – A baleset után több napig kómában voltam. Mikor felébredtem, Damien ott állt az ágyam mellett, ahogy Dylan és az édesanyja is, aztán kiküldte őket. Az ösztönöm azt súgta, hogy hatalmas a baj. Damien elmondta, mi történt... Annyira kikészültem, hogy a nővérek benyugtatóztak, mert félő volt, hogy magamban teszek kárt – megdöbbentettek Logan szavai, soha ezelőtt nem mesélt sem a balesetről, sem másról, nem tudtam igazán, hova szeretne kilyukadni és ez miben befolyásolta azt, hogy a kartell tagja lett.

– Miután kiengedtek, Damien elintézte a rehabot, közben részt vettem az elvonón is. Számoltam visszafelé a napokat, csak a nagybátyám kedvéért csináltam végig mindent. Mikor lejárt a három hónap, onnantól viszont nem volt megállás – folytatta tovább maga elé bámulva, láttam, hogy kezét megszorította, apró mozdulat volt csupán, de tudtam, hogy feszült. – Alkohol orrvérzésig, rohadtul nem érdekelt, hogy próbaidőn voltam, haragban álltam a világgal és önmagammal is! Legszívesebben véget vetettem volna mindennek, de nem tudtam megtenni, képtelen voltam rá... Ha nincs mellettem Damien és nem húz ki a szarból, valószínűleg most börtönben ülnék – nézett rám végül Logan. Tekintete őszinte volt, éreztem azt a fájdalmat, ami benne volt. Leengedtem karba tett kezemet és finoman a hátára simítottam.

– Ha nem akarod, nem kell erről beszélnünk.

– Nem akarok, de tartozom ennyivel – felelt végül. – Hiába ért véget a rehab, még mindig nyugtatókon és fájdalomcsillapítókon éltem. A profi sportkarrier ugrott, nem engedtek vissza. Teltek a hetek, az orvos leállította a gyógyszereket, de nekem szükségem volt rájuk. Viszketett utánuk minden idegszálam! Azok a szerek tompították bennem az ürességet, amit a testvéreim halála okozott, elcsendesítették a visszatérő sajgást, ami a mellkasomat szorította gúzsba a nap huszonnégy órájában. Szóval nyakamba vettem a várost és kutattam, honnan szerezhetnék. Több nap kellett hozzá, de kaptam egy telefonszámot, így akadtam össze először Adammel. Nála volt az anyagból, ami kellett. Könnyen ki tudtam fizetni az általa megszabott árat, a pénz nem jelentett semmit, volt bőven.