all the young dudes 1. rész

Part 31: Második év: Sirius visszatér

Ez a fejezet egyfajta lehangoló – ne olvassa el, ha már egy kicsit elkékült!

fejezet Szöveg

1973. január 6. szombat

Peter, James és Remus azonnal megérkeztek King's Cross-ba, hogy a tanév kezdete előtti szombaton visszatérjenek a Roxfortba. Mindannyian a negyedik után néztek, de Sirius nem volt ott – és Regulus sem. Miközben a vonat kiszállt a peronról, James keresett valakit, akitől megkérdezhetné. Kezével az orrán tért vissza, ahol nagy kelés kezdett kialakulni.

– Narcissa azt mondta, ez nem az én dolgom. – magyarázta, és erősen leült.

– Lehet, hogy a floo hálózatot használják – találgatta Peter –, talán az anyja nem bízott benne, hogy felszáll velünk a vonatra.

"Talán." James kibámult az ablakon, és megdörzsölte fájó orrát. Remus még soha nem látta őt ilyen boldogtalannak. Jamesnek jobban hiányzott Sirius, mint bármelyikük, és annyira izgatott volt, hogy találkozhat vele, amint Londonba érnek. Remus és Peter minden tőlük telhetőt megpróbált felvidítani, de mintha hiányzott volna a jobb karja.

Indulás előtt Mr. és Mrs. Potter azt mondta, hogy meglátják, mit tehetnek azért, hogy Remus is náluk maradjon a nyáron, és nagyon megköszönte nekik. Ez azonban nem volt valószínű, ezért nem reménykedett. Ehelyett csak megpróbált hálás lenni, amiért még néhány hónapra visszatér az iskolába a barátaival. A legtöbben egyébként.

Siriust sehol sem találták aznap este a vacsoránál, és nem is jelent meg, mire lefeküdni készültek. James és Remus visszahozták neki a karácsonyi ajándékait, és a párnája tetejére halmozták őket, még mindig fényes papírba és szalagba csomagolva. A csomagok közül három az Andromedától származott, és Remus tudta, hogy ezek albumok. Sirius mindent és mindent kért David Bowie-tól.

1973. január 7. vasárnap

Vasárnap reggel még üres volt az ágy, és a három martalóc körbe-körbe ült, és megpróbálta elvonni a figyelmét a házi feladattal. Remus befejezte a varázslatot, és megragadta az alkalmat, hogy belekezdjen a karácsonyi könyveibe, most, hogy ismét előhívhatta olvasási varázslatát. James fel-alá járkált a szobában, elment megkérdezni McGalagonyt, hogy hol van Sirius (nem tudta), és még másodszor is megpróbálta Narcissát (újra megátkozta). Végül kiment a szabadba, hogy megtegyen néhány kört a kviddicspályán a seprűjén.

Péter is elment, egy doboz keksszel rágcsálni, miközben nézte. Remus bent maradt, ahol meleg volt; olvasni, vagy legalábbis úgy tenni, mintha. Most, hogy végre egyedül maradt, azon kezdett gondolkodni, amit Mr. Potter barátja, Darius mondott az apjáról, és úgy forgatta az új információkat a fejében, mint egy pénzérmét. Apja jó volt párbajozni – ezt már hallotta. Nyilvánvalóan Lyall Lupinnek is volt indulata – ez egy új intelligencia volt, és furcsa dolog volt tudni, miután oly sokáig nem tudott igazán semmit. Remus most először gondolt arra, hogy dührohamainak semmi köze az állapotához. És ki volt Greyback? Már a névtől is forró és kényelmetlenül érezte magát. Mindennél jobban szerette volna, ha James és Peter ne lett volna ott, hogy meghallgassa az egészet.

Remus a Griffendél-torony ablaka mellett ült, a könyve ernyedten az ölében, az űrbe bámult, és próbált értelmet adni egy kirakónak, amelynek nem volt meg minden darabja. Időnként kinézett az ablakon, és megpillantotta Jamest, aki a szokásosnál is vakmerőbben viselkedik.

– Mi a fenét játszik? Egy hang csikorgott Remus válla fölött. Lily Evans volt. Egy bögre teát kortyolgatott, és Jamest bámulta a seprűjén.

– Ideges energia – vonta meg a vállát Remus, és nem fordult vissza, hogy ránézzen. Az ablakból kiszűrődő fény éles megkönnyebbülésbe vetette az arcát, és a sebhely – bár már nem volt vörös és mérges – még mindig nagyon észrevehető volt.