all the young dudes 1. rész

13. fejezet: Lectiuncula Magna

1971. december 27., kedd

Miután a Box Day véget ért, Remus és Sirius azon kapták magukat a karácsony napja és újév napja közötti különös, semmihez sem vágó napokon, amikor barátaik visszatérésére vártak. Sirius nagyon szerette volna megtervezni a bosszújukat Pitonon - valójában már nem érdekelte, hogy az összes mardekárost megtámadja, energiáit egyetlen ellenségre akarta összpontosítani.

Remus hajlandó volt egyetérteni. Az elmúlt hetekben túlságosan dühös volt Pitonra ahhoz, hogy tisztán gondolkodjon rajta. Nem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy Perselus valahogy pontosan rátalált arra a hatszögre, amely a legjobban felzaklatta Remust. Nem igazán tudta, hogyan sikerült a mardekáros fiúnak - és nagyon valószínű, hogy csak okos találgatás volt -, de nem is érdekelte.

„Csak elő kell hoznunk James köpenyt, követni kell őt, amíg egyedül nem lesz, aztán verjük ki a szart." - morogta Remus, miközben egy este az üres társalgóban ültek. Megragadta a kanapé karját, miközben ezt mondta, és érezte, hogy a bőr csikorog a markában. Közeledett a telihold, kedélye pedig közelebb volt a felszínhez, mint máskor.

- Most, most, Lupin - fenyítette simán Sirius, kezében egy halom könyvvel, amit a könyvtárból hozott. - Úgy gondolkodsz, mint egy mugli. Ha meg akarjuk szerezni, akkor varázslattal fogjuk megszerezni.

- Nem több könyvet. Remus nyöszörgött, miközben Sirius lerogyott mellé, egy hatalmas darabbal a karjában. Kinyitotta, és akkora volt, hogy mindkét sovány lábukra ráfeküdt a fedél.

- Igen, még több könyvet. - válaszolta Sirius szellősen. - Megígérem, szeretni fogod őket, ha megismered őket.

Remus nem volt ebben olyan biztos. Igaz, már nagyon megkedvelte titkos tanulmányaikat, és magánéletében is lenyűgözte a tanult mennyiséget. De Siriust hallgatni egy dolog volt - egyedül leülni és egy szövegtömböt bámulni, az egy teljesen más dolog. Ennek ellenére Sirius folyamatosan azt ígérte neki, hogy egyre közelebb kerül a megoldáshoz.

- Szóval miről szól ez? - kérdezte Remus, beletörődve a sorsába. Ha Sirius tenni akart valamit, nagyon keveset tehetett, hogy megállítsa. Csak erősen kellett kapaszkodnod, amíg véget nem ér.

„Hexek és zsinórok. Sok közülük azonban nagyon összetett. Úgy értem, jóban vagyunk - te, én és James egyébként -, de továbbra is úgy gondolom, hogy ragaszkodnunk kell az alapokhoz. Az egyszerűség a kulcs."

"Rendben." - válaszolta Remus tompán. Továbbra is jobban szerette a meglepetésszerű verés ötletét.

„Szóval arra gondoltam, hogy átgondoljuk az összes teendőnket, és megnézzük, hogy ez alkalmas-e valami jó zsiványra." Sirius folytatta, akit nem tántorított el Remus vonakodása: - Szóval, nagyon jó vagyok az átváltozásban - még azután is a legjobb jegyeket kaptam, hogy elkezdted felzárkózni.

"Jobb." Remus beleegyezett,

- És James egy kicsit jobb nálam a Sötét Varázslatok elleni védelemben - amiről azt hinné az ember, hogy hasznos lenne egy olyan nyálkás csúszómászó ellen, mint Snivellus, de még nem tanultunk meg semmi jó varázslatot, kivéve a lefegyverzést, és ez nem használ."

Elgondolkodva rágta a tollhegyét. Ez nem egy új tolltolla volt, és sötét foltot hagyott Sirius alsó ajkán. Remus nem szólt semmit. Sirius folytatta: - James is jól repül, nyilvánvalóan, de nem tudom, hogy ez mennyiben segít. Aztán ott van Pete... jól lopakodni és morgolódni, azt hiszem..."

Remus szerint ez meglehetősen igazságtalan. Peter soha nem volt az osztályelső, mint Sirius és James, de általában tökéletesen kompetens volt, és általában megelégedett a kielégítő jegyekkel. Hiányzott belőle a James és Sirius versenyelőnye, a bizonyítási vágy. Remus ezt elég jól felismerte - elég volt néha okosabb, magabiztosabb emberekkel barátkozni. Nyomás nélkül is megkaptad a fényüket.