the apartment

24.

                  ✧༝┉˚*❋ ❋*˚┉༝✧

-2 évvel később-

Ismét rohanásban voltam az új munkahelyemre, ahol kis főnök pozíciót fogok elfoglalni. Hála istennek az  utolsó két évem, és a záró vizsgáim tökéletesen sikeredtek, és a tanár segéd állásom sem vesztettem el. Thomas tanárúr nagyon jó ajánlást írt a F.L.C avagy finance & legal consequence Inc.-be. Ahova fel is vettek, bár nem gondoltam volna hogy egyből a főnök helyettesének tesznek be.
-Izgulsz- mosolyog rám, a bal oldalamon utazó Chris.

-Eléggé. Remélem jó lesz, ha persze egy munka lehet jo- nevetek idegesen.

-Én tudom hogy jól fogsz teljesíteni. Nagyon büszke vagyok rád- oldalra mosolyog megnyugtatón

Ezt a mondatot nagyon sokszor hallottam már tőle ebben a két évben. Amióta össze roppantam, sok  minden történt. Két hónapot töltöttem azzal, hogy próbáltam úgy élni mint egy átlagos ember. Nem jártam szórakozni, a suliba menekültem, és elzárkóztam mindenféle szórakozástól.  Chris segített nekem talán tényleg újra előre nézni és elfelejteni a régi fájdalmakat. De így, két év után is néha előjönnek bennem a rossz emlékek. Talán soha nem felejtem el a két évvel ezelőtti telet. Bár csak meg sem történt volna az, ami akkor történt. Annyira rövid idő volt, és annyira sokat jelentett. Az életem azóta újra helyre állt. Bár Chris kiköltözött, mert eljegyezte Caty-t akivel nem sokkal a Nickel történtek után újra össze jöttek és boldogabbak mint valaha. Nagyon örültem a barátom boldogságának, még is tudom hogy a hamarosan eljövő esküvőn újra látnom kell Nicket. Ők ketten jóba maradtak, és sokszor találkoznak is. Hála istennek Chris magától szervezi minden találkájukat úgy hogy én fixen ne lássam őket. Két éve, hogy nem láttam Nicket. A sötét szemeit, amivel régen egy pillantásával levetkőztetett. Fura volt hírtelen teljesen idegenként tekinteni rá, és kiírni az életemből. Sokszor hiányzik az a meleg ősz, két esztendővel ezelőtt amikor összebarátkoztam a régi csapattal. Nehéz volt újra egyedül lakni a lakásomba, Mollyval persze. Cody elköltözött, az egyetem után. Így hát már csak én, Chris, Caty és Abby maradtunk. Hála istennek  mindig is így volt, így hát vissza tértünk a történet elejére. Újra kezdés. Ezt mondta nekem mindig Chris, hogy kezdjem újra. Most itt vagyunk, ismét rohanásban egy másik helyre, egy új nyugodt és kiegyensúlyozott életben. Csak éppen nem egészen ugyan azzal a múlttal.

-Dan és te délután jöttök velünk kávézni?- szólt közbe a gondolataimba Chris.

-Persze. Majd megkérdezem tőle. -mosolyogtam. Igen, egy embert kihaytam a képből. Daniel Scott. Nem egészen egy éve ismertem meg egy baleset miatt. Össze csúsztunk a befagyott úton az autónkal, amiből nem sokkal később egy randi, és az után még több következett. Majd össze jöttünk, és félig vele lakom együtt. Dan jo ember volt, a munkája  mániákusa. Sebész, és altató orvos egy elég nívós magánklinikán. Mindig figyel rám, kedves és együttérző. Teljesen más kapcsolatom vele, mint Nickel. Nem is tud róla, nem akartam beavatni egy mérgező, nem jól végződő régi kapcsolatom bonyolult emlékeibe. Soha nem vitatkozunk, és soha nem titkolózunk a másik előtt. Még sem vagyok bele szerelmes, mint Nickbe. Dan számomra egy segítség, egy mentőöv. Kellemes egy végre nyugodt kapcsolatban élni a mindennapjaimat vele. Nem tőle szeretném a gyermekeimet, és nem is vele képzelem magam az oltár elé, de az életembe tökéletes bele illik.. mind a ketten sokat dolgozunk, így nem is sokat látjuk egymást. Még is száz százalékig ott vagyunk egymásnak ha valami baj van. És nekem, erre van szükségem. Szeretem, nem az őrült tini szerelem módjára, de nekem megfelel.

-Köszi hogy haza dobtál- állok meg egy kissebb ház ajtaja előtt, amit Chris és Caty újítottak fel maguknak a belvárostól húsz perc autóútra. Hála istennek nincs messze innen a munkahelyem.

-Szívesen. Négykor végzek a munkával, szóval őt felé inkább egy vacsora ? - kaccsintok rá egy jó kis dupla randi gondolatával a fejemben.

-Nekem az is tökéletes. Na, szia szépségem, legyen tökéletes napod.

-Várj, ebéd időben mit csinálsz? - állítom meg az ajtó becsukásában.

-Hát, Voldemortal leszek- húzza el a szaját, és én már nem is akarom folytatni a beszélgetést

-Akkor szia, és üdvözlöm Caty-t - mosolygok rá, majd ő becsukta az autóm ajtaját, és elindultam előre, a munkahelyemre. "Voldemort" Nem tudtam nevetni ezen a kifejezésen, hisz ez Nick nevét leplezte. Chris még csak ki sem szerette mondani előttem a nevét, amit én soha sem értettem miért is csinálja ezt az egész felhajtást Nick körül. Azt mondja, ha meglátnám biztosan rám törnének a régi érzések. Kétlem hogy két év után még mindig bármi fajta érzelmet táplálnék iránta.

Miután leparkoltam az autómat, siettem be a hatalmas épületbe, Ami vagy hatvan emeletből áll.

-Jó napot- mosolyog rám, egy csinos szőke, velem egykorú lány. Szemeivel végig mér, és hamiskás mosolyát le is takarította az arcáról. Majd intézte tovább azt a nagyon fontos dolgát, amivel teljesen elterelte rólam a figyelmét.

-Jó napot. Öhm, Anne Miller vagyok. - mosolygok, és vártam hátha leesik az előttem álló, smaragzöld szemű lánynak hogy mától én vagyok a főnöke. Felnézett a pult mögött lévő monitor képernyőjéről, és szemei villámokat szórtak felém.

-Igen ? Miért is jött ha szabad kérdeznem?- nézi tovább a monitort, mintha nem csak ruhákat nézegetne rajta.

-Elfoglalnám a kisfőnöki állást, amire felvettek. Szeretném ha megmutatná hogy hova tudom lepakolni a holmikat amit hoztam, és élvezetne a főnökéhez. - veszem elő, a legkevésbé sem kedves pillantásom. A lány egyből elkerekedett szemmel néz rám, és lefogadom belül teljes mértékben ostorozza magát. Nem tudom hány emberrel kellett beszélnie, vagy esetleg mást csinálnia hogy bejusson erre a helyre, ide még egy recepciós állásra is komoly diploma kell. És ez a lány nem néz ki túl tanultnak.

-Értem asszonyom, pillanat és mutatom csak hívok önnek egy kollégát, hogy körbe vezesse. Sajnos én nem régóta tartózkodom itt. - mosolyog ezúttal kedvesen. A hangja áttváltozott selymessé. Sokkal jobban tetszett mint az előző hangneme.
Nem sokkal később, elém állt egy alacsony, idősebb nő. A hatvanas évei közepén lehetett, de nagyon
Jól tartotta magát. Egy szép, ingben és egy vadliig erő szoknyában volt.

-Jó napot kívánok kedvesem Ms.Kelly vagyok- mosolygott rám a nő, és elvette a kezemben lévő kisebb táskát.

-jó napot, ne tessék fáradni- nyúltam a táskám után

-Semmi baj, kedves. Ez a munkám. És a tea készítése- mosolyog.- Jöjjön körbe vezetem, és megmutatom az irodáját.
A kedves nő, egészen a negyvenedik emeletig kísért, ahol is az ügyvédek dolgoznak. A többi emeleten könyvelők, és a többi papírmunkát elvégző  emberek voltak. Minden nagyon korszerű, és új. Az egész design fehér, és a szürke árnyalatai. Néhol márvány mintás az asztal.
Ms. Kelly bevezetett engem egy nagyobb szobába, ahol egy nagyobb asztal, és egy egész felszerelt konyhapult áll. Kávéfőző, mikrohullámú sütő, pár konyhai kellék mint például só, cukor, tej és stb.
-Ez itt a közös étkezőnk. A szabály az, hogy amit a hűtőbe teszel, arra írd rá a neved.- Néz fel rám a kedves szemű nő.

-Vagy véletlenül megeszem- jött mögüllem elő, egy magas barna hajú férfi. - Dylan- nyújtja  a kezét.

-Anne- fogadtam el, és egy kedves mosoly eresztek felé.

-Ügyvéd. Család ügyi. Az egyetlen ebben az irodában. A többi négy ügyvéd persze mind pénzügyekkel foglalkoznak. Gondolom te vagy az új főnök helyettes- végigmér, és elmosolyodik.

-Igen, így van.

-Ha megbocsájtasz Dylan nekem meg kell mutatnom a hölgynek az irodáját- förmed rá Ms. Kelly az előttem álló, borostás férfira. Dylan csak arrébb állt, és kezével az feltehetőleges irodám felé mutatott, majd meghaljolt előttünk.

Én intettem neki, és tovább mentem az épület keleti szárnya felé.