the apartment

27.

                   ✧༝┉˚*❋ ❋*˚┉༝✧

Remegő kézzel ülök az asztalomnál, és várom hogy véget érjen ez a borzalmas nap. Bár még a nap felénél járok, és Nick még mindig nem ért vissza a kávézóból. Akarom hogy vissza jöjjön? Vagy csak a legnagyobb kívánságom az, hogy elsüllyedjek a föld alá, hogy senkivel se kelljen beszélnem, és találkoznom. Legszivesebben homokba dugnám a fejem hogy elmeneküljek ettől az asztaltól, ahol most ülök, nem csak remegő kézzel, de már görcsbe rándult gyomorral is. A percek kínzó lassúsággal haladnak, szinte visszafelé mint hogy előre. Talán még az épület is halkabb volt mint eddig, csak egy hang töltötte be a szobát. Ami a falon lévő óra hangosnak tűnő, idegtépő kattogása.
Harapdálom a szám szélét, ami lassacskán vasízű, meleg folyadékot önt a számba. Megrémülök a vérem ízétől, és feleszmélek a gondolataimból. Belenézek a tükörbe, de csak egy ijedt és fáradt lányt látok. Gyorsan kiveszem a táskámból a sminkcuccot amit hoztam, és felkenek egy kis pirosítót, hogy ne legyek ennyire fal fehér, majd bekenem a számat.
Hallottam ahogyan a lift, csillingelve kinyílik és egyből odakapom a fejem. Látom kiszállni belőle Nicket, egy nagyobb zacskóval a kezébe, és két pohár kávéval. Befordul jobbra, majd eltűnik az egyik asztalnál. Talán, szeret annyira az univerzum hogy elfelejtette és nem kell ma már látnom őt, és folytathatom a munkám boldogan, viszont sajnos Nick ismét megjelent a folyosón, és egyenesen az irodám felé tart. Majd mikor ide ért, hangosan kopog, és benyit az ajtón.

-meghoztam amit kértél- molyog rám, valamiféle buja kedvességgel.

-Köszönöm. Légyszíves meg tudnál nekem írni egy Emailt a Brooks család ügyével kapcsolatban? Átküldöm a dolgokat- mondtam anélkül hogy ránéztem volna.

-Persze. Dobd át- válaszolja hidegen, és kimegy az ajtón.
*Tökéletes alakítás Anne. Ennél jobb nem is lehettél volna*
Nem akarom hagyni, hogy Nick bármi miatt is azt hidje hogy én még elérhető vagyok a számára. Én igen is egy boldog, párkapcsolatban lévő nő vagyok. És talán rá is férne egy kis felvilágosítás. Felveszem a telefonom, és kisétálok Nick asztala felé. Közben Dant hívtam. Nagy mosolyt ereztek azon, mennyire tönkre akarom tenni Nick kis életét,
ahogyan ő akarta az enyémet.

-Szia életem. Miújság?- hallom meg Dan fáradt, és frusztrált hangját.

-Miaz kicsim? Mi történt- hangsúlyozom ki a mondat elejét, mikor Nick asztala közelébe érek. Odasétalok az egyik recepcióshoz, hogy kérjek tőle egy tollat. Jobb dolog is eszedbe juthatott volna* mondom magamban, és folytatom a Dan-nel való beszélgetést.

-Semmi, csak kaptam egy rossz hírt, meg fáradt vagyok. Tudtad hogy sokat beszélsz álmodban? Valami szilvesztert említettél. - elkerekednek a szemeim, és megállok a folyosó közepén.

-Öhm... igeen, tudod nagyon jó volt a szilveszteri buli - nevetem el magam idegesen. - milyen rossz hírt kaptál? - rá sandítotok Nickre, aki enyhe mosollyal nézte továbbra is a laptopját.

-Csak hát... ügyeletes vagyok. Harminckét órázom. - sóhajt Dan a telefonba.

-Ó szerelmem, sajnálom. Majd holnapra főzök neked valami finomat, és megmaszírozlak.- mentem tovább, hogy visszamenjek az irodámba. Elértem amit akartam, hisz láttam Nick lehervadó mosolyát, és a feszült pillantását amikor visszaindultam az irodába. Hála istennek, talán már most le tudtam rendezni ezt a kis dolgot. Amit annak idején elhalasztott, már nem kaphatja vissza. És ezt jó is letisztázni.

Már vagy hét óra lehet, és alig vannak az épületben Már. A legtöbb ember, ötkor végez vagy mégelőbb. Talán csak én vagyok már itt, de inkább csak azt remélem hogy Nick ne legyen itt. Bár ezt elég valószínűtlennek látom mert, még nem jött ide hogy végzett a feladattal, és nem köszönt el ami ahhoz képest hogy Főnök helyettes, elég rossz magatartásra utal. Sokan még így is, hogy tegnap volt az első napom, már ma bejöttek beszélgetni, és elköszönni.
Ismét kopogás hallatszott az ajtó felől