29.

1.3K 31 0
                                    

                  ✧༝┉˚*❋ ❋*˚┉༝✧

A szekrényem előtt állok, testemet csak egy puha, anyag szaténköntös veszi körül. Szemeim végig futnak a ruháim százain, ahogy tűnődök azon mibe jelenjek meg az estélyen. Frissen mosott puha, rózsaillatú hajam zárja körbe arcomat, amin már Dastiny ügyes kezei által csinált smink díszelgett.

-Mit szólnál a feketéhez? Kihangsúlyozza az alakod, és a szemed is kiemeli- mosolyog rám afró barátnőm, és idegesen vakarja meg a fejét. Magamat nézem a szekrény ajtó kis felében elbújó tükörben, és próbálom elképzelni magam ismét Nick mellett. Az illúzió amit keltek, szinte élethűen teremti Nicket mellém a tükörbe. A szívem egyből ütemet vált a gondolatra hogy Nickel leszek egy egész este erejéig.

-Az tényleg jó lenne -nézek rá a fekete, bal combomnál kivágott, spagettipántos ruhára. Kiveszem a szekrényből, es magam elé tartva nézem a tükörképem.

-Ez jóó- üvölt fel mögöttem Tiny, és ugrál az ágyon.

Gyorsan felkapom magamra, a szintén szaténpól készült puha anyagot, és megigazítom a hullámokba csavart hajamat. Tényleg jól nézek ki, a ruha kiemeli az alakom, és a kilátszódó lábam emelt a ruha erotikáján.

-Tökéletes az alakod- áll elém Tiny, szája nagyra nyíllik amikor meglát a teljes kinézetembe. - Mit viszel még hozzá?

-A fekete kistáskán gondolkodtam.- emelem fel a fekete prada táskát, és nézem Tiny reakcióját az összképre. Nagyon is izgulok az estély miatt, és várom hogy fontos emberek vegyenek körül. Egy bukó pont volt, az hogy Nick-el kellett mennem, és ő is jön értem. Pár perc múlva itt is lesz, így gyorsan felteszem egy ezüstnyakláncot, és egy pár nagy karikás fülbevalót. Befújom magam a kedvenc Chanel parfümömmel, és kimegyek a konyhára

-hmm- néz rám Dan, és folytatja a konyhapult tisztítását.

-mi volt ez a hmm? - állok meg, és lenézek magamra

-Még nem láttalak így költözve. De jól nézel ki- mosolyog, és felemeli a kezét hogy a hüvelykujjával és a mutató ujjával egy kőrt fotmáljon. Dan, Nickel való találkozása óta, nagyon furán viselkedik, eddig se volt soha egy mély kapcsolatunk de azóta mégjobban elkerüljük egymást. Néha direkt a kanapén alszom el, mintha a tv-t nézve bólinottam volna csak. Máskor Dan csinálja ezt, és másnap reggel kávéval ébresztem. De tegnap óta, teljesen máshogy viszonyul hozzám, és nem tudom kitalálni pontosan miért.
Felveszem a magassarkúm, és vissza megyek Tinyhez a hálószobámba. 

-Minden rendben köztetek? - tapogatózik a barátnőm. Elhiszem hogy felteszi ezt a kérdést hisz kívülről sem látszik túl bensőségesnek ez a kapcsolat.

-hát, nem igazán. Soha se voltunk összhangban, de mostanában tényleg nem minden oké. Hozzám sem ért már két hónapja.- nagyot sóhajtva, leülök a puha ágyam szélére. Tiny elkerekedett szemekkel néz rám, és megsimogatja a kezem. Két dudaszó szakítja meg az érzelgős pillanatunkat, amire mind a ketten megrezzenünk.

-itt vannak érted Anne - hallottuk Dan üvöltését a konyhából. Gyorsan odasietek a tükörhöz, és megigazítom magam. A szívem nem ismert ütemben akarta elhagyni a testemet, gyomrom liftezni kezdett. Az adrenalin ami pár másodperc alatt szabadult fel a testemben, megszédített és hatalmas mosolyt ültetett az arcomra.

-Izgulsz mi?- lök meg kicsit Tiny, és nevetett az ábrázatomon.
Én csak sóhajtva bólintok, és elindulok ki az ajtó felé. Dan még integetett és jó szórakozást kívánt, majd Dastinyvel együtt kilépek az ajtón, bár picit kirázott a hideg, lassan már április lesz, és lassan melegedik fel az idő. Elköszönök a barátnőmtől egy nagy öleléssel, aki boldogan ült be a kis mini-ébe. Én pedig nagy levegővel, elindulok Nick autója felé.

the apartment Where stories live. Discover now