the apartment

26.

                   ✧༝┉˚*❋ ❋*˚┉༝✧

Az ébresztőm sípoló, kegyetlen hangja ébreszt fel. A szemem kűzd azért hogy még had maradjon csukva. Az álmaim miatt nagyon rosszul aludtam. Minden egyes éjszaka rémálmok kísértenek. Néha talán nem álmodok, bárcsak inkább minden egyes nap így lenne. De a tegnapi, nem ilyen volt. Ismét a régi szilveszter éjszakáról álmodtam. A verekedésről. Nickről. A tudatalattimat igazán érdekli hogy miért is történt ez, ami történt. És mi történt Nickel? Miért nem látom? Miért nem keresett azóta. Talán soha sem tudom meg. Kinyitva a szemeim, amik nehezen és fájdalmasan nyíltak ki, egyből csak az órámra néztem rá. Nyolc óra huszonhat percet mutatott. A a szemeim elkerekednek, és a pulzusom két másodperc alatt kétszeresére ugrik.*baszki el fogok késni* kilenc órára kell beérnem. Nem késhetek el a második napomon egyből. Kiugrok az ágyból, és futok hogy felöltözzek.  Nem volt időm másra, csak egy egyberészes fekete karcsúsító szoknyát felvenni és egy hosszú szárú magassarkú csizmát. Gyorsan, csak picit megigazítottam a hajam, ami az éjszakai forgolódástól nagy hullámokba maradt. Sebesen átfutottam a házon, belerugva a kanapéba, így hát estem két métert előre. Molly egyből oda jött, és megnyalta az arcomat majd körbe szagolt. 

-Molly most nem érek rá- sziszegem, a fájdalomtól amit a kanapéba rúgás közben szereztem. Szorítottam a lábam , és úgy ültem. Ez biztos befog lilulni. Nagy nehezen feltápászkodom, és felveszem a kabátom. Ránézek az ajtó melletti kis tükörre, és szomorúan látom hogy úgy nézek ki mint egy zombi. Gyorsan elteszek pár sminkterméket a szekrényről, és kisietek a ház elé. Egyből érzem arcomon a friss, márciusi hideg levegőt. A reggel ködbe borult, vastag átláthatatlan köd megzavart a tájékozódásban.  Nem csak a reggelem, de még az idő is elég kaotikus. Lemegyek a ház elé, és beülök az autómba. Gyorsan elfordítom a kulcsot, és a kocsi hangos zaja után, a motor nem indul el. Megpróbálom még egyszer, de ismét fullasztó, rosszul hangzó hang után nem csinál semmit.
-ezt nem hiszem el- kiabálok az autónak, és beleütök a kormányba. Mi jöhet még ez után? Gyorsan ki veszem a zsebemből a telefonomat, és beütöm a taxi hivószámát. Bárhogy is nézem, ebből csúnya egy késés lesz. Tíz perc van kilencig. Így, hát muszáj lesz a második napomon már, így beérkeznem.
A taxi pár perc után már megjött, így nyugodtan utazok egészen a munkahelyemig.

Mikor beérek, nem több mint hat percet kések. Szinte futok be az irodámba észrevehetetlenül, közben imádkozom hogy senki se vegye észre hogy eddig nem voltam itt. Gyorsan leveszem a kabátom, kiveszem az Imac-am, és leülök az irodai székemre.
Úgy látszik senki se vett észre, így nyugodtan kezdhetek bele a munkámba, ami a tegnapi nappal szemben nem volt túl kevés. Azt hiszem, ma estig itt leszek. A hét végén lesz az első tárgyalás, így mindent meg kell hogy tervezzek, hogy a lehető legjobb formámat hozzam.
Miután már a fele anyaggal készen voltam, becsuktam az Imacat hogy kimenjek egy kávéért úgy is lassan ebédszünetem lenne. De a telefonom hangos rezgése állított meg a szeretett feladatom elvégzésében, mintha csak egy égi jel lenne. Felemelem a telefonom az asztalról, és látom hogy a főnököm hív. Gyorsan becsukom az ajtót, és vissza rohanok hogy felvegyem a telefont.
-Szia- köszönök bele a telefonba hangosan.
-Szia Anne. Ma nem tudok bemenni az irodába, így gyorsan elmodom hogy az egyik irodásunkat előléptettem a helyetteseddé. Jó srác, ügyesen dolgozik. Most hívott hogy lassan beér, szóval majd adj neki valami feladatot. Hogy haladsz a feladatokkal? - kérdezi jókedvűen, a vonal másik oldaláról nevetések és gyermek hangok szűrődtek be a vonalba.

-Jól, már a fele kész. -mondok el egy imát magamban, hogy a késésem remélhetőleg nem derül majd ki.

-Ügyes vagy. Légyszíves hívd majd fel a fogorvosom hogy a holnapi nap lenne a legjobb. Ennyi lett volna.