the apartment

15.

                  ✧༝┉˚*❋ ❋*˚┉༝✧

*4 héttel később

Már karácsonyra készülünk. Megbeszéltem Nickel, hogy apámmal töltünk pár napot. 24.-ig. Majd karácsony napján, haza jövünk és így mindenki a családjával lesz. Csak én leszek egyedül itthon. Legalábbis így lenne, ha Abby nem utálná a karácsonyt a testvérei miatt. És mindig áttjön a csomagok kibontása után. És velem tölti a napot. Amióta megismertem így csináltuk. Már a repülőn ülünk. Rég nem láttam már apámat, és a cuki mostoha anyukám. Igaz, testvéreim nincsenek, apámmal könnyű társalogni. És most elveszi a figyelmet, hogy be kell mutatnom neki életem első barátját.

-várod már kicsim?- vigyorgok Nickre mint a vadalma

-hát, még nem nagyon volt részem ilyen bemutatkozásban. Picit tartok a hatalmas 1. Számú ügyvédtől.- vág direkt rémült fejet. 

-ne aggódj nem harap. Sőt. Egyébként másokkal nagyon kedves. Felém nagy elvárási vannak csak ezért olyan amilyen- rántom meg a vállam. Apám jó ember, és jó apa. Sajnos nem volt sok ideje rám, de az a pár közös emlék csodálatos.

-miért ekkora az elvárása? -néz a szemembe

-hát, a cégemet el kell majd vezetnem. - mosolygok rá.

-A céged? - vonta fel a szemöldökeit. 

-az én nevemen van. Ahogy megszüledtem rám írta... szóval attól a naptól fogva folyamatosan ez volt az életem középpontjában. Előbb tudtam a jogokat mint a szorzótáblát - nevettem

-értem.  Valamilyen szinten jó hogy ennyire bebiztosította az életed. Soha nem lesz gondod a megélhetéssel és a munkáddal.

-persze. És te ? Hogy hogy jogra jöttél

-valamilyen szinten apám miatt, de igazából soha se volt álommunkám. Se pedig megírt utam. Ezért inkább simán csak unalomból.  Persze apám büszke rám- mosolygott, bár inkább szomorúan mintsem boldogan.

-apáddal nem jó a kapcsolatod? -neztem bele sötétt, mogyoró barna szemeibe.

-nem igen. De inkább csak én miattam. De mindegy is. Igazából ebben nincs extra. - váltott egyből közömbös hangnemre.  Felfogtam hogy erről egy ideig nem hallok, hisz valószínűleg nehéz róla beszélnie. Így megvárom míg majd kinyílik igazán nekem. Így, adtam neki egy puszit, és a vállára hajtottam a fejem hátha tudok egy kisebbet aludni rajta

*Hölgyeim, és uraim. Szíveskedjenek öveiket bekötni, hamarosan leszállunk Seattle-ben*

Hangzott a hangosbemondó. Miután bekötöttem az övem, belekapaszkodtam Nick izmos karjába. Mindig utáltam a leszállást. Gyermekkorom óta mindig anyámba kapaszkodtam mikor a gép leszállt. De mivel ő elhagyott minket, így ezek után a kedvenc plüssállatomba kapaszkodtam. Ez a plüssálat, jelenleg Nick.

Lesszálva a gépről gyorsan átvettük a csomagunkat és kísétáltunk a repülőtér elé, ahol mr. Antony magasan feltartott táblával a kezébe,  ami azt a feliratot mutatta hogy *Üdvözöllek Anne*

-mr. Antony- üvöltök fel, és szoros ölelésbe vonom kedvenc házvezetőm.

-szia Annem - mosolyog rám

- Antony, be szeretném mutatni Nicket a barátomat- nyújtja oda a kezét Nicknek, aki illedelmesen bemutatkozott. 

-Jó megismerni Anne legelső fiúját, és csodálkozom hogy megéltem ezt még- nevet rajtam.

-Nick, ő a házvezetőnk. És kiskorom óta az egyetlen igazi barátom- tártam szét előtte a kezem, mint valami mesefilmben.

-így van kisasszony. Na de menjünk az apja várja már önöket. Viszont Mrs.Miller most nem tud jönni. Sajnos 23.án jön csak vissza. Üzleti útra ment.