a night to remember [sanggi]

19 : egy 117 perces akciófilm, amiből nem sok mindenre emlékszem

"Péntek délután van, takarodjon már mindenki a halálba" - ez az egyetlen dolog, amit Mingi arcáról le tudok olvasni, miközben a tollát rágcsálja és a tekintetével lyukat éget az angoltanárunk hátába, akit látszólag nem hat meg, hogy már minden osztálytársam hosszasan pislogva bámul maga elé, annyira ki van készülve.

Kezemmel a számat eltakarva ásítok egyet, majd folytatom Yunho tarkójának bámulását (mert jelen pillanatban ez az egyetlen dolog, amivel el tudom magam foglalni), de ez nem tart sokáig, mert hátrafordul, így a tekintetünk találkozik.
Somolyogva hátraad egy papírcetlit, majd visszafordul, én pedig kíváncsian kihajtogatom azt. 'Mozi délután?' - áll benne (amit csak egy hosszas bogarászás után tudok kiolvasni a zavaros kézírásából), ezt pedig azonnal megmutatom padtársamnak, aki elolvassa legjobb barátja üzenetét, szemei felcsillannak és bólogatni kezd.

Egy igenlő válasz rávésése után visszahajtogatom a cetlit az eredeti állapotába és megvárom a megfelelő pillanatot annak Wooyounghoz való eljuttatásához, így amikor a tanárunk éppen egy feladat megoldásait írja fel a táblára, gyakorlatilag fejbe dobom legjobb barátomat, aki szerencsére veszi az adást, miután meglátja, kitől kapta az üzenetet.

A papírt nem kapom vissza, így csak merem remélni, hogy az ő válasza megegyezik az enyémmel és erre nem kell sokat várnom, mert végre-valahára kicsengetnek, a csengő hangjával pedig egybeolvad Yunho székének nyikorgása.
-Szóval? - kérdezi, mire én bólogatok, majd ketten figyeljük, ahogy Mingi felkel a székéből és pakolni kezd, de úgy, mintha legalább nyolcvan éves lenne.
-Mi van veled, haver? - veri hátba legjobb barátját Yunho - nagyon életunt fejet vágsz.
-Álmos vagyok - nyögi ki végül padtársam - de a mozizást a világért sem hagynám ki.
-Helyes - pattan mellénk Wooyoung, kezében szorongatva a cetlit - írtam Sannak és ő is ráér.
-Hívjam Jonghot? - kérdezi Yunho, mire bólogatunk.
-Viszont Hongjoongékat ma tanulni kéne hagynunk - mosolygok, visszaemlékezve Seonghwa két nappal ezelőtti érettségiről való hosszas kirohanására - egyébként is régen mentünk csak mi valahova, meg Minginek egyszer mondtam hogy menjünk el veletek moziba, hogy ne hanyagoljunk el téged, Yunho.
-Imádlak - karol át legmagasabb barátom, majd szúrós szemekkel a padtársamra néz - bezzeg te sosem voltál ilyen kedves hozzám. Lecseréllek Yeosangra.
-Hé, ő az én legjobb barátom! - háborodik fel Wooyoung, Mingi pedig csak nevet, mintha biztos lenne a dolgában.
-Bocsi, de Kang az enyém.
-Fúj, takarodj innen ezekkel a szövegeiddel - röhög Yunho, elengedve engem - bocsi Yeosang, de ez a kettő az egyben csomag nem kell. Eleget szívok Mingivel így is.

Miután Wooyounggal végighallgatunk egy két és fél perces cicaharcot a két felhőkarcoló barátunk között, bevárjuk Sant a kapuban, aki boldogan szökdécselve közelít felénk. Megtorpan előttünk, nyom egy puszit legjobb barátom homlokára és szélesen vigyorogva igazgatja a pulcsijának kabátja alá betűrődött kapucniját.
-Végre péntek! - mondja izgatottan, egy harcias mozdulattal nyakig felhúzva a dzsekije cipzárját - ráadásul veletek tölthetem a délutánomat. Hát kell ennél jobb?
-Nem tudom, de nem is lesz ennél jobb, ha nem kezdünk el a buszmegálló felé sétálni mondjuk most azonnal - mondja Yunho az órájára pillantva, mire mind az öten rohanni kezdünk.

Amióta gyalog járok iskolába, látszólag teljesen elfelejtettem, milyen tömegközlekedni, de úgy tűnik, ezzel korántsem vagyok egyedül. Végignézek a társaságunkon; San testőr módjára fogja közre a megszeppent, rudat erősen szorongató párját, Yunho hátával a busz oldalának támaszkodva telefonozik, miközben rágólufit próbál fújni, Mingi pedig éppen beszélgetést akar kezdeményezni velem, amit a nagy bámészkodás közepette először észre sem veszek.
-Kang, hahó! - kezd el integetni a szemem előtt, mire megrázom a fejem és teljes egészében rá koncentrálok.
-Igen?
-Várod már a mozizást? - kérdezi halványan mosolyogva, én pedig ugyanilyen arckifejezéssel bólogatok.
-Persze. Mindig öröm veletek lenni.
Legszívesebben azt mondtam volna hogy öröm vele lenni, azonban eldöntöttem, hogy nem egy öreg, mocskos, nyikorgó buszon fogom a tudtára adni, hogy jelen pillanatban a négy velem utazó barátom közül ő érdekel a legjobban, az nagyon hülyén venné ki magát.