a night to remember [sanggi]

11 : egy karácsonyi jókívánság

-Boldog karácsonyt!
-Hajnali fél öt van, Woo. Nem tudtál volna még várni ezzel néhány órát?
-Sajnálom, de túlságosan fel vagyok pörögve ahhoz, hogy aludni tudjak.
Már hozzászokhattam volna az együtt töltött három évünk alatt, hogy Wooyoungnak a téli szünetben adrenalin folyik az ereiben vér helyett és még elevenebb, mint általában. 
-Neked is boldog karácsonyt - nevetek - mióta vagy fent?
-Egyáltalán nem aludtam. Yunhoval lenyomtunk egy pár órás videojátékozást, mert még múltkor megbeszéltük, hogy ugyanaz a kedvenc játékunk. Nem voltam benne biztos, hogy mikor zavarhatlak, de már nem tudtam tovább várni, bocsi.
-Semmi gond, amúgy is ajándékot kell még csomagolnom - nézek fintorogva a padlómon heverő nejlonzacskóra és csomagolópapírra. Rühellek csomagolni, valahogy sosem jön össze úgy, ahogy fejben eltervezem.
Tegnap Mingi hazazavarása után elrohantam a plázába, hogy vegyek Wooyoungnak és neki is ajándékot, mivel a nagy hógolyózás közepette teljesen kiment a fejemből. Berohantam egy ruhaboltba két fekete pólóért, majd zárás előtt tíz perccel robbantam be egy drogériába, ahol az összekapkodott holmit kínos mosollyal pakoltam le az eladó elé, aki látszólag nagyon nem akart már itt lenni. Legalábbis ezt gondolom a mérges pillantásából és abból, hogy olyan erővel csapta le szkennelés után a vásárolt képkeretemet a pultra, hogy majdnem összetört.
A pólókat Wooyoungnak vettem, az egyikre a sajátomat, a másikra pedig San fejét vasaltam rá, Minginek pedig kinyomtattam az egyik közös képünket, a hátuljára írtam egy kis üzenetet (alig fért ki, pedig nem írok nagy betűkkel) és keretbe raktam.
Összességében elégedett vagyok az ajándékokkal - most már csak oda kell adnom őket.

-Kitolnád végre a seggedet a házból, Jung Wooyoung? - mondom vacogva a telefonomba. Már vagy három perce állok a kapujukban egy szál pulcsiban (ami szerintem életem legrosszabb döntése volt), ő pedig egyáltalán nem sieti el a dolgokat.
-Ja, mindjárt.
A nyöszörgésére csak megcsóválom a fejem, a hangok alapján kikövetkeztetem, hogy valószínűleg éppen a cipőjét rángatja fel a lábára. Fél perc múlva nyílik az ajtó, barátom pedig úgy szalad felém, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást. Rám ugrik, amitől majdnem elejtem az ajándékát.
-Boldog karácsonyt! - üvölti a fülembe, én pedig, miután megbizonyosodtam arról, hogy nem okozott maradandó károsodást a dobhártyáimnak, mosolyogva ölelem át.
-Neked is. Itt az ajándékod - nyújtom felé a csomagot, mire elvigyorodik.
-Nem kellett volna - bontogatja máris, látszólag nem foglalkozva azzal, hogy még mindig kint vagyunk, így nagyon nincs helye hova pakolni. Először azt a pólót emeli ki, amelyiken az én arcképem van.
-Csak neked csak most - vigyorgok, miközben kiveszi a másikat is, elképedve bámulva engem.
-És ezzel mégis mit csináljak? - nevet, amibe én is becsatlakozok.
-Hordd pizsamának, húzd fel a párnádra vagy vedd fel a következő találkozótokkor, mittudomén.
-Ezt nem hiszem el - nevet még mindig - nem jössz be?
-Még van egy megállóm - mutatom fel a Minginek szánt ajándékot, mire mosolya még nagyobbá válik.
-Menj csak, meg ne várasd a hősszerelmest - vihog, mire karon csapom.
-Puszilgasd inkább a kezedben tartott pólót - morgok - én elindultam.
-Mondd meg Minginek, hogy boldog karácsonyt kívánok neki!

Hálát adok az égnek, hogy Mingiék is viszonylag közel laknak hozzánk.
Amint odaérek hozzájuk, félve nyomom be a csengőt, majd eszembe jut, hogy nem tájékoztattam Mingit az ittlétemről, márpedig nála (egyelőre) nem úgy mennek a dolgok, mint Wooyoung esetében. Ott már szinte családtag vagyok, viszont hamar rájövök, hogy azt sem tudom, hogy néznek ki ezen barátom szülei.
Gyorsan megkapom erre a választ, legalábbis az egyikről biztos, mert egy ránézésre negyvenes éveiben járó nő nyit ajtót, akinek pontosan olyan színű és vágású szeme van, mint Minginek.
-Szia drágám, gyere csak be! Mingihez jöttél? - kérdezi mosolyogva, én pedig bólintok, még mindig egy kicsit sokkos állapotban.
-Kellemes ünnepeket, asszonyom - hajolok meg - Kang Yeosang vagyok.
-Te a fiam padtársa vagy az iskolában, igaz? Sokat hallottam már rólad - mondja, ami egy kicsit (nagyon) ledöbbent.
-Anya, kivel beszélgetsz? - bukkan fel egy ismerős fej az ajtóban - ó, szia Kang! Bejössz?
-Amennyiben nem zavarok.
-Dehogy zavarsz - mosolyog Mingi anyukája - éppen mézeskalácsot készültünk sütni. Ha szeretnél, csatlakozhatsz; mindig jól jön egy plusz pár kéz.
Egy újabb évada a kedvenc sorozatomnak - Mingi és én a konyhában.