a night to remember [sanggi]

10 : egy hóval borított délelőtt

Arra kelek, hogy max hangerővel szól a csengőhangom a fülem mellett. Nagyokat pislogva keresem meg a telefonom - Mingi hív.
-Igen? - szólok bele ásítozva.
-Beengednél?
-Mi? Hova?
-Itt állok a házatok előtt már legalább két perce és zaklatom a csengőtöket. Felkeltettelek volna, Csipkerózsika?
-Hogy érted azt, hogy itt vagy? - nézek ki az ablakomon. Nem hazudott, tényleg kint áll és most éppen felém integet.
-Nem mehetnék be? Mindjárt megfagyok.
A nyafogására csak megforgatom a szemem, majd kinyomom és lefutok ajtót nyitni.
-Mégis mit csinálsz itt korán reggel? - förmedek rá, amire csak elneveti magát.
-Fél tizenkettő van, Kang, szerintem emberi időpontban jöttem. Egyébként mondták már, hogy jól áll a pizsama?
Vörös fejjel engedem be, ő pedig úgy huppan le a kanapéra, mintha itt lakna. Éppen indulnék be a szobámba hogy valami vállalhatóbb ruhában legyek amíg itt tartózkodik, de utánam szól.
-Öltözz melegen, kimegyünk!

Végül vastag pulcsiban és nadrágban megyek vissza hozzá a nappaliba, amire bólint, játékos mosollyal méri végig az eszkimókat meghazudtolóan vastag szettemet.
-Kesztyűre és sapkára is szükséged lesz. Tegnap este sok hó esett, úgyhogy alig várom, hogy megdobálhassalak.

Szerintem kilencéves korom óta nem hógolyóztam és ezért nem emlékszem arra, hogy ez ilyen jó móka - de az is lehet, hogy csak Mingi miatt gondolom ezt. Mondjuk elég könyörtelenül játszik, azt be kell vallanom, de nagyon rosszul céloz, szóval nem aggódok.
Felveti a hóemberépítés ötletét is, amibe azonnal belemegyek, így visszamegyünk hozzánk, hogy elhozzunk néhány dolgot hozzá. Húsz perc elteltével már áll is a hóember, ami szerintem kicsit csúnyán néz ki, meg eléggé kancsal is, de ezt Minginek nem mondhatom el, mert szerinte "ő a mi fiunk".

Éppen próbálom kerekíteni a fejét, amikor egy adag havat rak a kapucnimba, ami elolvadva végigfolyik a hátamon.
-Te seggfej! - kiáltom fel, utánarohanva. Már majdnem elérem, amikor elesek egy nagyobb és keményebb hótömbben, egyenesen rázuhanva. Egy darabig csak pislogok, megpróbálva leszedni a hópelyheket a szempillámról amik meggátolják a látásomat, de ekkor Mingi leszedegeti őket a kesztyűből kibújtatott kezével és rájövök, hogy éppen rajta fekszem, ráadásul az arcunk eléggé közel van egymáshoz.
Érzem hogy vörösödök, de nem mozdulok egy centit sem. Csak nézünk egymás szemébe, pontosan ugyanúgy, mint Wooyoung szülinapi buliján. Azóta komolyabb érzelmeim alakultak ki Mingi iránt, így még jobban megigéznek gesztenyebarna íriszei, amelyekkel úgy néz rám, mintha ki akarná szívni a lelkemet. Mondjuk az is lehet, hogy annyira elborult az agyam, hogy már képzelődök is. Őszintén szólva jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé.
Olyan szívesen megcsókolnám, de nem merem.
-Kang, kiszállnál a vesémből? - mondja, mire megrázom a fejem és leszállok róla.
-Persze, bocsánat.

A kis "incidensünktől" eltekintve nagyon jó hangulatban telik az idő. Éppen hóangyalokat csinálunk a hóban fentrengve, mikor felém fordul.
-Wooyoung csak pár utcányira lakik innen, nem? Megdobálhatnánk, amikor jön vissza a randijáról.
-Te arról honnan tudsz?
-Jóban vagyok Sannal, de mondtam már. Miattam tartanak ott, ahol - nevet, majd megdob egy sebesen összegyúrt hógolyóval, ami arcon talál - bocsánat, nem akartalak pofán dobni.
Felül, majd lesöpri az arcomról a havat, amin már csak mosolyogni tudok.
-Indulunk akkor? Valószínűleg hamarosan hazaér.
-Igenis, kapitány - nevet, mire csak megforgatom a szemeimet.

Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy egy bokorban fogok ücsörögni Song Mingivel, valószínűleg pofán röhögtem volna, de most mégis itt vagyok mellette életem eddigi legnagyobb hógolyójával a kezemben, várva a legjobb barátom hazaérkezésére, aki éppen találkozón volt a (valószínűleg) leendő párjával.
-Ott jön - suttogja Mingi, mire felkapom a fejem. A távolban sétáló alak tényleg Wooyoung, de nincs egyedül, San sétál mellette.
-Minél több, annál jobb - mosolygok, majd megvárjuk, amíg eléggé közel érnek.
-Hógolyót nektek, nesze! - kiáltja barátom és mind a ketten elhajítjuk perceken át gyúrt mesterművünket. Az enyém mellkason találja Sant, aki ettől hátralép, Mingié viszont jóval Wooyoung mellett repül el.
-Te szerencsétlen - fogom a fejem - egy dolgod volt; eltalálni Woot.
-Bocsánat - nevet, én pedig nem tudok válaszolni, mert karon talál egy hógolyó. Wooyoung az és éppen újabb támadásra készül, amit azonban nem hagyhatok annyiban, így azonnal visszatámadok.

Egy újabb csatába kezdünk, a mindenki mindenki ellen felállásból átmozdulunk kettes csapatokba, szegény Mingi legnagyobb örömére.
-Szép dobás, Kang! - nyújtja a kezét egy pacsira, de én nem érek rá belecsapni, mert San éppen úgy rohan felénk, mint egy bulldózer.
-Te inkább foglalkozz azzal, hogy gyúrod nekem a hógolyókat - kiáltom, mire észbe kap és dolgozni kezd. Becsukott szemmel készülök fel befogni San támadását, de nem jön semmi.
-Ezekkel mi van? - kérdezi Mingi, én pedig kinyitva a szemem konstatálom, hogy ellenfeleink már nem a játékkal foglalkoznak, hanem inkább egymással.
Wooyoung, akinek az előbb végignéztem egy látványos esését a csúszós, jeges járdán, most San karjaiból néz fel az idősebbre, aki mosolyogva fogja és nagyon olyan arcot vág, mint aki legszívesebben sosem engedné el.
-Hagyd rájuk - vigyorgok, miközben le sem veszem a szememet róluk. Az orruk már majdnem összeér, annyira közel vannak egymáshoz, de mégsem tesz egy lépést egyik sem.
Hah. Deja vu.

Végül San hatalmas mosollyal az arcán rakja le a vörös arcú Wooyoungot a földre és szórja meg hóval a haját.
-Ez árulás, Choi! - kiáltja legjobb barátom - ezt még visszakapod!
-Majd legközelebb, de nekem most mennem kell - mondja San, búcsúzóul egy puszit nyomva Wooyoung arcára, aki ettől még vörösebb lesz (pedig nem hittem volna, hogy létezik ilyen árnyalatú piros).
-Jó randit nektek - integet, egyenesen a szemembe nézve, mire vigyorogva kiáltok vissza neki.
-Minőségi idő a férjemmel - mondom, mire mind a négyen egyszerre röhögünk fel.

Végül Mingi újra a kanapénkon köt ki, csak most velünk egyetemben. Wooyoung kikeres a tévén valami undorító romantikus filmet, melegítünk pattogatott kukoricát és belevetjük magunkat a filmnézésbe. Egy szem popcornt a számhoz emelve jövök rá, hogy az elmúlt három napban nagyon kevés egészséges dolgot ettem, de nem baj.
Hármunk közül én ülök középen, Wooyoung a jobbomon ül míg Mingi a balomon, aki engem átkarolva ücsörög, teljesen gondtalanul.
-Mindenki tudja hogy szereted, valld már be neki! - kiabálom a tévének, mire Wooyoung egy "ezt pont te mondod?" pillantással jutalmaz, Mingi pedig felnevet.
-Ha én lennék a helyében, már rég megtettem volna az első lépést - mondja, legjobb barátom pedig szemöldökét ráncolva néz rá.
-Hát ez az, csak be kéne neki vallania.
-Nem vagyok hajlandó romantikus filmet nézni veletek - motyog Wooyoung, elkapcsolva az adást egy horrorfilmre.
-De Woo, tudod hogy nem szeretem a horrorfilmeket - nyafogok, mire csak vigyorog.
-Nyugi Yeo, jó lesz ez. Bár most jut eszembe, hogy nekem haza kell mennem. Anyuék már biztos aggódnak - tápászkodik fel, az ajtóból visszamosolyogva.
-Te seggfej - tátogom, mire elneveti magát és elmegy.

Ketten maradunk Mingivel a kanapénkon egy tizennyolc pluszos horrorfilmet nézve, ami annyira nem is ijesztő, mint gondoltam volna.
-Majd megvédelek ha félsz, Kang - vigyorog gonoszan, majd egy jumpscare miatt szinte a nyakamba mászik, annyira rám akaszkodik.
-Csak nem félsz? - nevetek fel, amire elhúzódik tőlem és torkát megköszülve a tévére fixírozza a tekintetét. Megmosolyogtat, mennyire erősnek akar látszani miattam - bár az is lehet, hogy a büszkesége diktálja így. Nem tudom megkérdezni tőle, mert annyira remeg, hogy ha kinyitja a száját, még az is lehet, hogy lehány.

Végül megunom és mindkét kezemmel átkarolom, amire elmosolyodik. Visszaölel, így az utolsó fél órát egymáshoz tapadva nézzük végig, amit kicsit sem bánok és úgy tűnik, hogy ő sem. Beszippantom a barackszínű pulcsijának vaníliaillatát és akaratlanul is elmosolyodok - ez alatt a pár hét alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz.

-Köszönöm a lovagiasságot, Kang - mosolyog, amikor mindketten már csak a stáblistát bámuljuk kiszáradt szemekkel - de soha többet nem fogsz rávenni erre. Egyszer elég volt beégetni magam.
-Hát jó - vigyorgok - de egyszer el kellene mennünk moziba öten. Te, én, San, Wooyoung és Yunho.
-Szegény Yunhoval ideje lenne találkoznom már - nevet fel - eléggé elhanyagoltam az utóbbi időben. Csak rád volt időm, nos nem mintha bánnám.
Elkapom róla a tekintetem, vörös fejjel tessékelem ki a házból.
-Eleget rontottad már itt a levegőt - mondom mosolyogva, mire mérges fejjel néz rám - de ez nem jelenti azt, hogy nem látlak szívesen máskor is - teszem hozzá, mire az arca kivirul és szorosan megölel.

Ismét végignézem ahogy elmegy, magamban ezer köszönetet mondva Wooyoungnak, amiért kettesben hagyott minket Mingivel.

12.23.