CoD: Aki Titkos Fegyver Lehet 🔞 (Második Kötet)

2. Ketten a jég birodalmában / part II

2016. augusztus 10.
Tien Shan hegység, Kazahsztán

MACTAVISH

Nem folytatták tovább a téma feszegetését. Látszott, hogy Tiffany nem lett volna ahhoz megfelelő állapotban. Inkább minden megjegyzését elharapta. Ő volt a főnök, a stratégia kidolgozása valóban az ő reszortja kellett, legyen. Majd jobban átbeszélik a tervet, ha már lesz mihez viszonyítania, jobban átlátja a helyzetüket. A helikopterben már barátkozott a mászás gondolatával, most a megfelelő útvonalat kereste, ami minél rövidebb idő alatt megtehető. Nézte az időt, számolt az alvással és a felkészüléssel, és azzal, hogy körülbelül mennyi idő alatt juthatnak fel. A saját képességeivel tisztában volt, de Tiffanyt ilyen helyzetben még nem látta. Emellett megfigyelte, hogy a kinyert, elég homályos műholdképek szerint valami nagy tartály lehetett odafent, valamint túlontúl ismerős, szárnyas repülőgépek, valószínűleg MiGek. Nem lehetett egyszer elindítani őket ebben a fagyban, de ha rájuk repülnek, végük lehet. Hatalmas veszélyt látott bennük, szerette volna őket kivonni a forgalomból, ezért máris egy bomba összeeszkábálásán kezdett agyalni.

Már megint az a furcsa deja vu érzés kerítette hatalmába. Amikor hozzájuk került Tiffany, akkor sem tudta, mit kezdhetett volna vele terepen. Lassan aztán megismerte a határait, tudta, miben volt képes remekelni, és igyekezett úgy alakítani a szálakat, hogy a nő ott legyen, ahol a legeredményesebben dolgozhatott. Izgalmas színfolt volt akkoriban az életében, mert nem olyan katona volt, mint ők, más tapasztalatokkal és múlttal rendelkezett, másra felkészülve. Hasznát tudta venni.

Csak dühítette, hogy a korábbi tapasztalatai mintha újra vissza akarták volna terelni arra az érzelmi hullámvasútra, amelyre nemrég még beszállt. Most minden erejével azon volt, hogy távol maradjon tőle.

Mindez idő alatt Tiffany hagymát kockázott, törölgette a könnyeit, majd felcsíkozta a csirkét, paprikát, gombát szeletelt. John pedig, ha már társak lettek minden kellemetlenség ellenére, csak megszólította:

- Tudok segíteni valamit?

- Igen. Milyen köretet kérsz? Én rizsát gondoltam főzni hozzá, a szaft finoman át fogja majd itatni. Te mit gondolsz?

Értetlenül pillantott a nőre, mintha a kérdése feladta volna neki a leckét, de aztán megköszörülte a torkát, mert érezte, valamiért elöntötte a pír, amikor a kék szemek úgy rápillantottak. Pedig ő aztán igyekezett megőrizni a hűvösségét, érzelmektől mentes világszemléletét minden helyzetben. Tiffany másként hatott ré. Várakozva, vágyva az ő megszólalását. Látva, igazán észre véve őt. Jobban esett neki ez, mint bármi.

- Jó lesz a rizs. Nem vagyok finnyás - dörmögte végül, visszasüllyedve a tervezgetésbe. - Másban nem kell segítség?

- Nem, most már mindjárt megleszek - felelete a nő, több edényt is előkeresett, felkockázott baconszalonnát borított beléjük, majd kiszedte, a zsírján kissé megpirította a rizst, majd felöntötte vízzel. Majd még egy, nagyobb edényt bekészített, ezt is zsírral kezdte, amit már nem állt meg szó nélkül a férfi.

- Miért rakod mind alá a szalonnát?

- Oké, hogy most eszünk, de reggel is éhesek leszünk. Úgy gondoltam, félreteszem a szalonnát, csinálok vajas-baconos szendvicset.

Az illatok, valamint az étel említése nosztalgikus érzéseket keltettek Johnban. Gyermekkorában rengetegszer ettek ilyen szendvicset reggelire, mert olyan egyszerű étel volt, amit még az apja is el tudott készíteni. Még jobb, hogy ő is szerette, és mégis, elmondhatatlanul régóta nem evett már ilyet. Szinte összefutott a nyál a szájában, a legnagyobb hatást mégis az jelentette, hogy ez megint elérte a szívét. Tiffany akarva-akaratlanul hibázott rá arra, mit kedvelt, bár ezen nem kellett volna annyit csodálkoznia. Mindketten skótok voltak, hasonló szokásaik alakulhattak ki, hiszen a nyelvjárásuk is gyakorta egyezett.