CoD: Aki Titkos Fegyver Lehet 🔞 (Második Kötet)

16. Nagyobb tűz - part II

2016. augusztus 14.
Oroszország, 200 km-re Petropavlovsktól

SOAP

Borúlátón, keserűség által marcangolt szívvel állt neki a Predator drón felkészítésének. Eddigre az élvonalbeli harcosok kivonultak, csak ők maradtak, a háttérmunkások, ami számára olyan szokatlan volt. Hiszen ő is mindig az élen vonult. Most azokat is jobban megismerhette, akik maradtak egy-egy bevetés során. Látta Ziget és a kis csapatát a felszerelés ládái körül, valóban hozzájuk csapódott Tiffany. Odalépett hozzájuk.

- Zig, a drón készen áll a kilövésre. Hol a laptop hozzá?

- A mellette lévő dobozban, uram - felelte tisztességesen afroamerikai beosztottja. Tiffany arcán nem látszott a harag nyoma. Talán meg sem sértődött korábban, csak kételkedett.

- Tudod, hol a legjobb a jel?

- Az adótorony melletti kis konténert próbálja. Ott még fűteni is tud.

Egy kisebb és egy nagyobb konténer maradt hátra, de már pakoltak az emberek. Price szerint ezt a helyet minél hamarabb el kell hagyniuk, hiszen az ellenség területe volt, bármikor rájuk támadhattak volna az ultrák. Az öreg olyan magabiztosan beszélt a megelőző stratégiákról, mintha az öt évvel ezelőtti munkáját folytatta volna. Mi tagadás, így is volt. Makarov csak tovább vitte azt, amit annak idején Imran Zakhaev kezdett el.

- Veled mehetek? - kérdezte ekkor a nő, ő röviden bólintott. A drónt még nyílt terepen állva indították el, Soap tett vele néhány tesztkört, ám hamar rájött, hogy minden megfelelően működik.

- Van kedved irányítani? - ajánlotta fel a lánynak. Tiffany meglepetten, de tagadhatatlan érdeklődéssel pillantott rá.

- Hogy én? Egy katonai drónt?

- Katonai repülőt is tudsz irányítani. Ebben ráadásul segíthetek is.

Nem volt mit részletezni tovább. Tiffany bólintott, együtt vonultak hát a kis konténerbe. Míg a nő a laptop által mutatott képet tanulmányozta a fenyves erdőkről, keresve a ledobott embereket, addig John beüzemelte a fűtést. Egy kis asztal és három műanyag szék kapott bent helyet, meg néhány doboz, valamint egy pléd. Szükségük nem volt rá, mert mind kabátba öltöztek, és azt le sem vetették, míg a hely át nem melegedett.

John vettek fülhallgatót, így tudott kommunikálni a kintiekkel. Tiffany a gépet nézte, próbálgatta az irányítást, de jól ment neki, ráadásul tisztában volt a bázis helyzetével, nem szállt oda. Az embereket kereste. John addig elővette a naplóját, elég elfoglaltnak látta a lányt ahhoz, hogy vethessen bele néhány sort arról, milyen különösnek találta azt a felállást, hogy ő a háttérmunkások közé szorult, és hogy Price élt. Hogy mennyire örült neki, hogy nem egy, hanem két, számára fontos életet is megkíméltek az égiek. Hogy bízott egykori felettese szavaiban. Azt, hogy mennyire szerette Tiffanyt, és mennyire megviselte volna az elvesztése.

- Nézd! - szólt Tiffany, mire meg sem rezzenve pillantott rá. Felőle ez a lány bármikor elolvashatta volna a naplóját. Mintha kitárt volna egy újabb ajtót előtte, oda engedte őt be, ahová nem sokakat eddig. Ezért is volt számára olyan különleges és értékes a tündérke.

- Mi az?

- Nem merek lejjebb ereszkedni, így nem látok tisztán, de ott mintha lenne valaki.

Felállt, a lány mellé hajolt, arcuk nagyon közel került egymáshoz. Eleinte talán megszeppentek volna miatta. Emlékezett az első pillanatokra John, amikor Tiffany szeme mennyire elkerekedett döbbenetében, ha végigsimított az orrán, vagy tett egy igencsak kétértelmű megjegyzést. A nő közelsége, félreismerhetetlen illata most is megszaporázta a szívét, mint egy kamasz fiúnak, de már olyan természetesnek bizonyult így tenniük. Ültek, és titkon élvezték, hogy a helyzet közelebb hozta őket egymáshoz.