CoD: Aki Titkos Fegyver Lehet 🔞 (Második Kötet)

9. Leszerelés / part I

2016. augusztus 13.
Rio de Janeiro, Brazília

TIFFANY

A Hotel Rio mögötti sikátorok egyikében húzták meg magukat. Az egyik ottani, elhagyatott garázsba vitték a fickót. A garázs valamilyen tároló funkciót tölthetett be az elmúlt évek során, még a rámpát is elbontották onnan azóta, feltolós fémajtaja kékre volt festve, a rozsdavédő lepattogzott róla. Találtak benne széket és asztalt, előbbibe kötözték Javiert, Ghost pedig hozta a speciális kis készletét, amelyet a Mohameddel történtek óta folyton magával hordott az akciók során. Az alak még nem tért magához, és bekötötték a lábát, mégse vérezzen el, majd mindent, amit fölöslegesnek ítéltek, a sikátor egyik sarkába hánytak. Úgyis akkora volt már azon az elhagyatott úton a kupleráj, hogy pár szeméttel több már senkinek sem tűnt fel.

Tiffany nyugtalan volt. Ha volt valami, amit jobban gyűlölt az öléstől, az a vallatás volt. Nem szerette látni mások szenvedését, ezért is fordította el a tekintetét, hogyha haldoklót látott. Számára olyan érzés volt, mintha a megjelenő halál az ő lelkét is képes lett volna elragadni. Inkább nem nézett oda, mint ahogyan mi éjszaka sem bámultunk bele a sötétségbe, nehogy egy arc visszanézzen ránk.

Látta, hogy a Task Force emberei sem viselkedtek különbül. Mind feszültebbek voltak, a tábornok nem jelentkezett, és mind tudták, hogy itt nagy veszélyben voltak, hiszen egy társuk már meghalt. MacTavish frusztrált volt, idegesen vakkantotta a parancsszavakat az embereknek, velük együtt rámolta ki a raktárhelyiséget. Ghost őrizte a foglyukat, rezignáltan rendezgette a különböző kínzóeszközöket az asztalon, amelyekre Tiffany még félve sem igazán mert pillantani. A hadnagy hűvös, zárkózott viselkedése elárulta, hogy ő sem érezte jobban magát.

Egyre többször látta meg Tiffany, hogy neki is volt emberi oldala. A maszk alatt valóban ott rejtőzött Simon Riley. A titok feltárásra került lassan, egyre izgalmasabbá vált megismerni valakit, akiben bízhatott. Igaz, attól tartott, vajon hogy tekintett rá Ghost: Tiffany szíve már másért dobogott, bár nem hitte, hogy a hatalmas angol képes lett volna őt úgy megszeretni. Olykor összezavarták a maszkos reakciói, nem értette a szavai mögött rejlő utalásokat, de pont ezért nem is tudott rá másként tekinteni. Kellett neki, hogy érzelmileg összehangolódjon azzal, akit választott, és Ghosttal nem ment, bármennyire is kedvelte.

Nem, mintha bánta volna. MacTavish magas alakjára tekintett, és egy lágy mosoly még a feszültségen is áttört: épp csak rá kellett tekintenie. Mégis, a mosoly mögött is látható volt már Tiffany számára a férfit gyötrő aggodalom. Már nem tudta előle elrejteni az érzéseit MacTavish. Megismerte őt, tudta, hogy néhány lépéssel próbált előrébb járni, hogy tervezzen, hogy irányíthassa az embereit, és kidolgozza a megfelelő stratégiát azért, hogy elfogják Rojast.

Az utolsó szemét elhordásakor MacTavish megállt a nő előtt, komolyan nézett a szemébe.

- Tiff. Ami itt fog történni, az nem neked való.

A nő szívesen tiltakozott volna, hogy ő bírja, hogy őt nem kell félteni és teljes értékű tag lehet, akárcsak máskor is tette volna. Most azonban őt is megrémítették az eszközök, melyeket Ghost hozott magával.

- Ellenben, a favela térsége is veszélyes hely, ezért pedig szívesebben tartanálak magam mellett téged.

- Tudod, hogy tudok vigyázni magamra.

- Ez igaz, de azt, ami most fog történni, nem vehetem félvállról. Rád bízom a választást. Maradsz, vagy inkább mész és megpróbálod elfogni Rojast?

Tiff az ébredező fogoly felé pillantott. Már most kínozta a golyó ütötte seb, a fájdalom végighullámozhatott az egész testén, és Ghost biztosan nem fogja őt kímélni továbbra sem. Ha eldurran a hadnagy agya, az talán még attól is rosszabb lesz, mint amit ő el tudott volna képzelni. Be kellett látnia, hogy neki egy ilyen vallatás során nem volt helye. A favela területén sem, de meglehet, járt már veszélyesebb terepen, Rojas pedig még szabadon volt, de ha ő meglátta volna, bizonyára felismerte volna. Tudta, mit kell tennie.