CoD: Aki Titkos Fegyver Lehet 🔞 (Második Kötet)

6. Az ellenség foga fehérje

2016. augusztus 12.
Austin, Texas, Egyesült Államok

MACTAVISH

Egy férfiember, aki a háborúnak csaknem minden aspektusával találkozott már, ritkán borul ki a világ kegyetlenségét látva, ám Makarov annyira sötét, furmányos elme volt, aki még rá tudott tenni néhány lapáttal. Elborzadva figyelték a kapott felvételeket, melyeket a moszkvai Zakhaev nemzetközi Repülőtér biztonsági kamerái rögzítettek. Shepherd légkondicionálóval hűtött irodájában eleve nem volt meleg, de John érezte, hogy a gerincén végigfutó, borzongató és hűvös érzés nem a géptől származott.

Szinte pislogás nélkül meredt a monitorra a már-már halálos csendességbe burkolózó helyiségben. Ott tartózkodtak négyen, hangot mégsem adott ki egyikük sem. Meredten, megrökönyödve figyelték, hogy még mindig volt hová süllyednie az emberiségnek.

És ők ugyan nem adtak ki hangokat, ám a felvételek igen. Fegyverek kíméletlen ropogását, riadó vészjóslón, fülrepesztő hangját. És sikolyokat. Kiáltásokat, halálhörgéseket, kétségbeesett, kérlelő, könyörgő kiáltásokat, amelyeket emberek adtak ki. És nem csupán olyan férfiak és nők utolsó, életbe kapaszkodó, kegyetlenség ellen tiltakozó hangjait hallották, akik felvették a harcot a gonosszal. A hangok zöme olyan gyermekektől, idősektől és civil férfiaktól és nőktől származtak, akiknek a bűnök nem volt semmi egyéb, csupán az, hogy épp rosszkor voltak rossz helyen.

És akármilyen szörnyűséget is láttak, képtelenek voltak rá, hogy elfordítsák a tekintetüket. Sőt, inkább pislogás nélkül meredtek a monitorra, felfogva, hogy az embernél nincs undorítóbb teremtmény a világon. Láttak már borzalmas tetteket, és olyankor Johnt folyvást elfogta ez az ismerős érzés, amely az undor, a harag és a félelem egyvelegéből származott. Egy kényelmetlen, feszítő érzés, amely arra sarkallta volna, hogy vágjon azonmód rendet, kerítse elől akár a föld alól is az elkövetőket.

Nézte a kamerákon, ahogyan egy anya elvágódott az újszülöttjével, és a mellette elhaladó, öltönyös, golyóálló mellénnyel járó alak még egyszer, a biztonság kedvéért beléjük lőtt. Nézte, és a gyomra bukfenceket vetett, amikor az apró test, az ártatlan lélek ilyen kegyetlen véget ért. Összeszorította az állkapcsát, ökölben lévő keze remegett a végtelen haragól, amelyet a látottak váltottak ki belőle.

És nem pusztán ez az egy volt. Annyi gyermek és ártatlan lelte ott a végét. Egy kislány, akinek rózsaszínű ruháját már vörös vérvirágok csúfították. Egy fiatal fiú, aki még bőven az élet előtt járt, zene helyett a halál melódiáját hallgathatta. Egy idős pár, akik talán az unokákhoz látogattak volna, menekülni szerettek volna, de a végük könyörtelenül érte őket utol.

És ott sétált Makarov közöttük, rezignáltan, a szeme sem rebbent. Ott ment ő, és a brigádja, nyakig fegyverkezve. Mindösszesen hat ember, köztük a Shepherd által behelyezett téglával, Joseph Allennel, aki feltűnően keveset lőtt. Inkább csak akkor, amikor kénytelen volt szembeszállni a reptérre hívott fegyveres hatósági egységekkel.

És ez tűnhetett fel Makarovnak.

Valami mozdult MacTavish mellett, és ekkor meglátta Tiffanyt, aki falfehérré vált arccal, elsötétülő tekintettel, kéklő ajkakkal és meg-megremegve figyelte a felvételeket. Ő volt az, aki karon ragadta a nőt, és a Shepherd irodájában lévő borfotelek egyikéhez vezette.

- Ennyi elég lesz.

Neki is az volt. Ez nem azt jelentette, hogy Tiffany gyenge. Ő is sokat látott, és ahogyan ellépett a monitortól, egy kicsit megérezte azt a világot, amelyet szeretett volna megteremteni. Ehhez viszont kellett, hogy legyőzze azokat a végtelenül elborult elméjű bűnösöket, mint Makarov.