CoD: Aki Titkos Fegyver Lehet 🔞 (Második Kötet)

13. Csak a tegnapi nap volt könnyű

2016. augusztus 14.
Oroszország, Vikhorevka, 36-os Olaj Platform

TIFFANY

A csendes akció egészen jól ment a következő csoport fogoly kimentéséig, amikor is kiderült, hogy bizonyos időközönként ellenőrzik ezeket a rabokat. Ghost figyelt fel az egyik lelőtt ultra adóvevőjének hangjaira. Halkan, de kivette a beszéd hangjait, és amikor felemelte, Tiffany is hallgatta, miről volt benne szó. A katonai szakzsargon orosz megfelelőit nem ismerte, így a pontos szöveget nem értette, de azt igen, hogy alig egy perc, és oda fognak érni hozzájuk.

Egy percük volt tehát, és MacTavish kimondta a nyilvánvalót:

- Ennyi idő alatt nem tudjuk eltűntetni a hullákat, és nem tudjuk felölteni az ő álcájukat sem.

A százados arca sötétebbnek tűnt, a szokottnál is mélyebb ráncok jelentek meg a homlokán, de nem a gondolkodás miatt. Ha volt valami, amiben remekelt, hát az a gyors döntéshozatal volt. Neki nem kellett lépésenként átvennie semmit, mintha ösztönösen született volna meg benne válaszreakció bármilyen eshetőségre. Mintha a természet is harcra teremtette volna.

- Roach, rejts az egyik hulla alá egy C4-est! Szívódjunk fel, mindenki rejtőzzön el a közelben!

Azon nyomban így tettek. Míg a főtörzs elővett egy bombát a táskájából, hogy az egyik padlón lévő testet gördítse rá, ők kisiettek a helyiségből. A szint szegletében több tartó betonoszlop és állvány is volt, hordók, raklapok, amelyeket mind-mind fedezékül, búvóhelyül tudtak használni. MacTavish felmászott az állványra, két szintes volt, az alsóra odalógott egy fehér vászon a felsőről, be tudott mögé bújni, és látott ám mindent. Tiffany is felkapaszkodott hozzá, mellé bújt. Legalább ilyenkor, egy pár pillanatig vele akart lenni, főleg akkor, ha valami nagy dologra készültek.

Kicsit zavarta az idillt, hogy a nemsokára megérkező Roach is emellett a búvóhely mellett döntött. Szerette Tiffany a főtörzdőrmestert, de nem harmadik keréknek. Bár tény, ő sem tervezett lopott csókokat nyomni a drága százados eszméletlenül kívánatos ajkaira, inkább csak szeretett volna pár percet maguknak, mielőtt kitör valami durva. Ki sem mondták, mire készültek, de a zsigereiben már érezte, hogy kemény lesz és veszélyes.

Mint maga a százados, aki jeges, metsző tekintettel figyelt, közeleg-e bárki. Aki eddig hibát nem vétett, csendesen jöttek neki, a vezetésének hála. Éles meglátásai elősegítettek az előremozdulást, és mindeddig profin ment a foglyok kiszabadítása is. A Navy Seal emberei már elvezették őket, Tiffany nem nézte, hogyan, merre mentették ki őket ilyenkor. Lehet, hogy elvitték őket a tengeralattjárókra.

- Itt az őrjárat - szólt csendesen MacTavish, és a szint távolabbi szegletében Tiffany is meglátott egy, majd még kettő embert, bár őket is csak úgy, hogy kissé rá kellett másszon a századosra. Amúgy éppen elébe lógott a fehér vászon, ezért nem tehetett mást, ha látni akart, és inkább a szeretett férfira mászott rá, mint valakire, akinek az arcát is alig látta. Roach is előszeretettel hordott maszkokat, csak a szeme látszott, bár most is szemüveget vett rá. Neki volt igaza, a fagyos óceáni levegő még a hideget jól tűrő Tiffanyt is csaknem kikezdte. Emlékezett a sálra, amit elhagyott Szibériában a vonaton, és most mindent megadott volna érte, ha ott lett volna.

MacTavish nyekkenés nélkül tűrte, hogy Tiffany a hátára feküdt egy pár pillanatra. Mintha olyan megszokott jelenség lett volna ez köztük. Talán szerette volna, ha ez így is lett volna. Tiffany kissé belepirult, ahogyan felidézte az első és eddigi egyetlen együttlétük képeit, különösen azt, amikor John arra kérte, hogy ne fogja vissza magát, sikítson. Mintha ő már akkor elhatározta volna, hogy ők egyek lesznek, és nem csupán testileg.
Ez az ember tényleg szerette őt. A veszély közelgett, de Tiffany mégis csak mosolyogni tudott egy utolsó, szende pillanatra.