Szélhámos Rivers (BL)

24. Rész: Igazi Rivers

Nem, mi nem tettünk olyat.

Legszívesebben rávágtam volna Samuel szavaira, de hirtelen nem tudtam megszólalni a helyzet bonyolultsága miatt. Apám tudta az igazat a házasságunkról, tehát kimondhattam volna, de erről Nevinnek és a bátyjának fogalma sem volt, így pedig az jött volna ki furán, ha helyeslem az állítást. Vagy mégsem? Már teljesen belezavarodtam, ahogy próbáltam villámgyorsan kitalálni, hogy mit is kéne válaszolnom, mert úgy éreztem, ez teljesen az én felelősségem, amikor drága Édesapám szakította meg a kialakult kínos csendet. Először elnevette magát, egy kártyalapot forgatott az ujjai között.

– Samuel, talán nem magyarázták el a szüleid soha, hogy nem illik beleütni az orrod mások magánéletébe? – kérte számon egyszerre szigorúan és kissé szórakozottan. Hirtelen mintha egy félénk kisgyerekké változott volna a nyakát behúzó sógorom, de ez az illúzió hamar elillant, amint öccse megszólalt.

– De igen, csak ő már akkor is fiúkkal SMS-ezett, nem ért rá odafigyelni – szűkítette össze szemeit bírálóan Nevin. Hiába szólt vissza a testvérének, talán azzal a célzattal, hogy elterelődik rólunk a figyelem, a kipirosodó arca talán elég árulkodó volt.

Egy halk szusszanással huppantam le a székemre, majd félszemmel hitvesemet figyelve kezdtem tornyot építeni az előttem heverő zsetonokból, amolyan pótcselekvésként. Sammy összevont szemöldökkel méregette testvérét, és úgy tűnt, nem kéne sokat gondolkodnia rajta, hogy mivel vágjon vissza. Ha ezek ketten itt összevitatkoznak…

– Elnézést, Rivers úr, csak kicsúszott a számon – intézte végül szavait a mellette ülőnek, édesapám szélesen elmosolyodott a bajusza alatt. Én pedig rosszat sejtettem.

– Semmi gond. Bár azt nem értem, miért lenne ez ilyen hihetetlen dolog, hisz friss házasok, nem igaz? Ha vártak is az esküvőig, abban sincs semmi megbotránkozni való. Például én is cölibátust fogadtam a nagy napig.

Apám szavai hallatán kedvem támadt beleverni a fejem az asztalba. Egy nagyot sóhajtva csóváltam a fejem, amire a hatalmas szemekkel bámuló Samuel is felém pillantott.

– El ne hidd neki, huszonkét éve januárban házasodtak össze anyámmal, én meg áprilisban születtem, ki lehet számolni – árultam el az igazságot, amire Levi Rivers szélhámosan somolyogva dobott le egy kártyát az asztal közepére a másik négy közös lap mellé.

– Szóval, gyerekek, hol is tartottunk? Ez itt az utolsó közös lap, hivatalos nevén River. Nektek biztosan nem lesz nehéz megjegyezni – biccentett, majd úgy folytatta a szabályok magyarázását, mintha mi sem történt volna.

Fellélegezve dőltem hátra a székemben, a gondolataimba mélyedve bámultam ki a fejemből, amikor a mellettem ülő Nevin a combomra csúsztatta hosszú ujjait, röviden megtapogatott, ahogy felé kaptam a tekintetem, az ölében lévő telefonjára mutatott. Rögtön értettem a célzást, a székemben megemelkedve vettem elő én is a mobilomat, meg is nyitottam a barátomtól kapott üzenetet.

„Fel akarok menni inkább a szobába” – küldte el egy kínosságot kifejező matrica kíséretében. A képernyőről az arcára pillantottam, és habár általában érzelemmentes volt, ezúttal kiült rá a feszengés.

„Nincs miért szégyenkezned, Sammy amúgy sem találta el az igazságot, ezt te is tudod” – gépeltem be gyorsan, és ha csak belegondoltam, mit is műveltünk valójában, mi is a mi nyílt titkunk, borzongás futott végig az egész testemen.

„Jó, csak… Nem gondoltam, hogy ennyire látszik, hogy mégis volt valami” – érkezett is a válasz rögtön, közben láttam félszemmel, hogy lesütött szemekkel könyökölt fel az asztalra, piros arcát a tenyerébe fektetve figyelte tovább az ölében lévő telefont. Pár pillanatig a szende szűz ábrázatán felejtettem a tekintetem, majd egykézzel gépeltem le a válaszüzenetem.