Villám és fény [Naruto fanfiction 🔞]

1. Nem akarok chunin lenni!

Halkan sétált a napfénybe fürdetett utcákon, miközben útja a Hokage Palota felé vezetett. A fekete, testhezálló ruhája és a hátán csillogó kardjai egyértelműen megkülönböztették a többiektől, míg általános közönyével és ellenszenves stílusával kívülállóként kezelte a falu lakóit.

Az emberek Konoha falujában hirtelen elnémultak vagy halkan suttogtak egymás között, ha megpillantották Zenarát. A nő nindzsa volt, ezt a hullámos frufruja által körülölelt, fejére kötött fejpánt hirdette, ámbár a megjelenése sem tagadta hovatartozását. A fekete, nyakba kötős top engedett némi teret a dekoltázsnak, de a fehér kötözőanyag nagy védelmet jelentett karjainak és derekának. A fekete nadrág formás lábaira simult, szandálja egészen a térde alá ért, derekán, a fehér anyagon sötétkék szalagok futottak körbe, kígyóként ölelve magukhoz a testét. Öltözékének legfeltűnőbb részét még csak nem is a combjára erősített fegyvertartó jelentette, hanem a hátán lévő, melyben két teljesen egyformának tűnő kardot tartott.

Az emberek nem szerették volna felhívni magukra a figyelmét. Néhányan kerülték a közvetlen szemkontaktust, mintha ezzel akarták volna garantálni, hogy a nő még csak rájuk se pillantson. Az utca másik oldalára léptek, hogy elkerüljék, vagy mérgesen összezárták ajkukat, kifejezve nemtetszésüket.

Zenara azonban közönyösen haladt tovább. Nem fecsérelte arra az időt, hogy jó benyomást tegyen rájuk. Mintha nem is érzékelte volna az őt körülvevő ellenszenvet.

Útja mindig elvitte az Ichiraku ramen stand előtt, célzottan. Egy szőke fiút látott narancssárga ruháiban, hangja hangosan szelte át a levegőt.

- Isteni volt, köszönöm! - lelkendezett Naruto valódi örömmel, mintha soha nem is hallott volna hírből sem a szomorúságról.

Zenara megütközve nézte, ahogy Naruto nevetve elszaladt. Ebben a pillanatban a nő számára valami különleges lüktetett a levegőben, és kissé felüdült. Jól ismerte a fiút, tudta, hogy rendkívül nehéz sorsra jutott, és ennek ellenére olyan boldognak látta őt, amit már-már képtelenségnek tartott.

Egy pillanatra összeszorult a szíve, arra gondolva, ettől jobb is lehetett volna Uzumaki Naruto gyermekkora, majd a szomorúság ismét haragra gerjesztette. Az érzelmi hullámvasút ismerős, unalomig ismételt volt már számára, és amikor átlépte a palota küszöbét, már újfent régi jó társa, a végtelen közöny tartott vele.

Az érzés olyan vonásokat adott egyébként szép arcára, hogy azokat maga a harmadik hokage, Sarutobi Hiruzen is a falusiak rosszallásával fogadta. Zenarát még a falu vezetőjének reakciója sem hatotta meg, úgy állt az őt hívató öreg elébe, mint egy igazi jégkirálynő: megingathatatlanul és érzéketlenül.

Hiruzen, a harmadik hokage, az íróasztalánál ült, és őt látva mintha kissé lejjebb biggyedt volna a szája.

Én is örülök, hogy látlak, vén kecske - gondolta magában a nő ellenszenvvel.

- Zenara, örülök, hogy eljöttél - fogadta őt a vezető formálisan. Hangja cseppet sem sugallta, hogy tényleg olyan boldogan fogadta volna őt, de a kunoichi cseppet sem zavartatta magát miatta. - Már megint ez az érdektelen és kemény arc. Nem illik hozzád. Az emberek itt Konohában félnek tőled.

Zenara vállat vont, és kifejezetten ellenszenves stílussal válaszolt:

- Senkitől nem várok tiszteletet vagy barátságot, hokage-sama. Féljenek csak, nem az én bajom. Ezért voltál képes hívatni?

Hiruzen kissé elszomorodott. Régebben sértve érezte magát, ha meghallotta a nő degradáló stílusát. Próbálta őt jobb belátásra téríteni, de nem járt sikerrel. Mára elfogadta, hogy Zenara ilyen, ha tetszett nekik, ha nem.